Tízmilliárdokkal több pénzt költött az állam a meddőségi kezelésekre, de nem született több gyermek, mint mielőtt államosították volna az intézményeket, mondja Kaáli Nagy Géza. Szerinte ennek a fő oka, hogy a kapacitást nem bővítették.
Vészharangot kongat Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza. Az 1992-ben megalapított és 2019-es államosításáig országos hálózattá növekedett, asszisztált reprodukcióval („lombikbébi beültetéssel”) foglalkozó Kaáli Intézet alapítója és egykori tulajdonosa nemrég nyílt levélben fordult Rétvári Bencéhez. Levelében a professzor azt írja, sajnálja, hogy az államtitkár korábbi levelét válaszra sem méltatta. Mindezek ellenére, a KSH legutóbbi lesújtó születési adatsora láttán a professzor ismét leírta aggodalmait, melyek az államosított és elvileg mindenki számára hozzáférhetővé tett meddőségi centrumok teljesítménye láttán fogták el.
Azt írja:
„Az államosított intézetek működtetését állami bürokratákra bízták, melynek szomorú kimeneteléről a következő nyilvános betegkommentekből Ön is levonhatja a következtetéseit.”
Kaáli professzor hosszasan idézi a kétségbeesett bejegyzéseket. Van, aki hosszasan és hiábavalóan hívta az intézetet; a recepciós nem vette fel, a vonal állandóan foglaltat jelzett. Mások az elképesztően hosszú várólistára panaszkodnak. A munkatársak udvariatlanságára is sokan panaszkodnak. Egy páciens ezt írta:
„Goromba recepciósok. Időpont nincs. Osztrák rendszámú Ferrari van. Nagykép van. Személyes megkeresésre sincs időpont. 2 év után megkérdeztem a recepción, kit kell lefizetni vagy megölni időpontért…”
Más leírja, hogy reggel 8-kor kellett volna telefonálnia időpontért, ám akkor azt mondták, nincs bent az orvos. Azután csak azon a napon 168-szor telefonált.
A professzor csalódottan zárja levelét:
„Tisztelt Államtitkár Úr! Az államosítással az Ön vágya teljesült. A meddő betegeké viszont nem, hiszen közel sem születik meg minden vágyott gyermek. Véleményem szerint az államosításnak a meddő betegek a vesztesei, a meg nem született gyermekek ezrei pedig az áldozatai.”
A kiakalult helyzetről Kaáli professzorral beszélgettünk.
– Mi késztette önt arra, hogy ezt a levelet megírja?
– Rétvári Bence az egyik szószólója volt annak, hogy Magyarországon meddőségi centrumoknak ne lehessen külföldi tulajdonosa. Miután hazaköltöztem, azt mondta, hogy magyar sem lehet, és így államosították az általam alapított és vezetett intézeteket. Ezzel még nem is lenne baj, emiatt nem szoktam leveleket írni, de akkor olyan ígéretet tettek az illetékesek, hogy korlátlanul fogják finanszírozni a meddőségi kezeléseket. És ezt tulajdonképpen meg is tették. Itt van a gubanc:
korlátlanná tették a meddőségi kezelések finanszírozását, mégsem születik meg minden kívánt gyermek.
Miközben a születések száma a KSH szerint történelmi mélypontra zuhant.
– Mi lehet ennek az oka?
– Egyszerűen nem növelték a kapacitást, nem vettek fel több orvost, a megnövekedett igényeket pedig az intézetek nem képesek ellátni. Hiába költenek ötször-hatszor annyi pénzt, vagy még többet is a kezelésekre, ennek arányában nem születik több gyermek. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy hol van a pénz? És főleg, hol vannak a gyerekek?
– Amíg nem volt államosítva az intézet, mekkora problémát jelentett az addig létező finanszírozási korlát?
– 2017-ben írtam egy levelet Orbán Viktornak, akkor megírtam, hogy ha eltörlik a lombikprogram finanszírozási korlátait, akkor 2000 helyett 3500 gyermek fog születni. Az akkori OEP csinált egy felmérést, ezek az OEP számai voltak. Tehát teljes finanszírozás mellett 2000 helyett 3500 gyermek.
Természetesen csak akkor, ha az ellátórendszer kapacitását is növelik. Na most, ez nem történt meg.
– Tehát az államosítás előtt fizetni kellett a kezelésekért mindenkinek?
– Nem. Aki finanszírozott volt, annak ingyenes volt, aki pedig nem, annak ki kellett fizetni a teljes összeget.
– És mi alapján dőlt el, hogy kinek finanszírozott a kezelés és kinek nem?
– Az érkezési sorrend számított csak.
– Nem vették figyelembe a vagyoni vagy a jövedelmi helyzetet?
– Nem.
– Amikor államosították az intézetet, ugyanaz maradt a személyzet?
– Igen. Én mindenemet eladtam. Ingatlant, műszereket, mindent átvettek. Ugyanaz a szakembergárda maradt. És ugyanazt csinálják.
Ha én maradtam volna a tulajdonos, és nekem adják a megemelt finanszírozást, akkor azonnal nyitottam volna 4-5 új intézetet.
Erre korábban már volt is példa. De az állam nem eszközölt olyan kapacitás-bővítéseket, amire a megnövekedett betegforgalom miatt szükség lett volna.
– Ön szerint mi ennek az oka?
– Nem szakemberek végzik az intézet működtetését, hanem állami bürokraták. Mondok egy példát: az állami tulajdonú gazdasági társaságban közbeszerzéssel fejlesztenek, és minden más beszerzést is igy bonyolítanak. Ez önmagában megsokszorozza a kiadásokat , amiket teljes finanszírozás mellett csak közpénzből lehet fedezni.
Mi például korábban vettünk egy üveg táptalajt 100 dollárért, ugyanaz közbeszerzéssel ennek sokszorosa.
Novák Katalin kijelentette az államosítás napján, 2019. december 19-én egy sajtótájékoztatón, hogy az emberi élet nem üzlet. Ha az emberi élet nem üzlet, akkor vajon kik gazdagodnak meg ezeken a túlárazott közbeszerzéseken? Vagy honnan van a kezeléseket végző kft-nek közel egymilliárd forintos profitja?
– És ezzel az 1 milliárd forinttal mit csináltak? Visszaforgatták fejlesztésbe?
– Nem tudni semmit. Egyet tudok: az orvosok nem látnak fejlesztést. Pedig nagyon rájuk férne. Fokozatosan maradunk le Európától szakmai színvonal tekintetében.
– Miért pont most érezte úgy, hogy levelet kell írnia?
– Eltelt öt év az államosítás óta, és véleményen szerint ekkora ráfordítás mellett sokkal több gyermeknek kellett volna születni lombikbébi kezelések eredményeként.
– Olvasom a kommenteket, amiket a levelében is idézett, például hogy csak hétfőnként van időpontosztás. Korábban, az ön vezetése alatt volt várólista?
– Nem.
– Ha valaki odament, akkor azonnal tudták őt fogadni?
– Ahogy mondtam, korábban pénzért azonnal, mert kapacitás volt, az OEP által finanszírozott páciensekből pedig annyit tudtunk egy évben fogadni, amennyit akkor az állam megfinanszírozott. De nekik sem az ellátásra kellett várni, hanem a finanszírozásra.
– Azt is írják, hogy gorombák a recepciósok. Ha ugyanazzal az állománnyal működik az intézet, mint az ön idejében...
– Ismeri azt a kifejezést, hogy monopólium? Monopolhelyzetben nincs versenyhelyzet és annak élvezői gyakorlatilag azt csinálnak amit akarnak.. A kiszolgáltatott betegnek pedig nincs választása. Illetve van, elmehet külföldre, és sokan el is mennek.
– Ön milyen megoldást javasolna?
– Orbán Viktor nem olyan régen, néhány hete azt mondta a Kossuth Rádióban a repülőtér kapcsán, hogy az a jó, ha az állam nem gazdálkodik, ha meg is van a tulajdon, akkor bevon olyan profikat, akik értenek a dologhoz. Szó szerint ezt mondta: „Ne állami bürokraták, meg innen-onnan összeszedett menedzserek működtessenek egy hatalmas vagyont, hanem valaki olyan, aki a világ legjobbjai közé tartozik”. Nekem az az érzésem, hogy a kormánynak nagyon fontos, hogy népszerű döntéseket hozzon, legyen az rezsi vagy bármi más. Az, hogy korlátlan finanszírozást kaptak a meddőségi központok, az egy pozitívum. De hogy nincs eredménye a többletforrásnak a kapacitásbővítésben, csak a közpénz folyik el, az viszont egyáltalán nem pozitívum.
– Azt is írja, hogy korábban is írt egy levelet, és arra nem kapott választ. Miért gondolja, hogy erre a levélre most valamilyen reakció érkezik a kormányzat részéről?
– Az attól függ véleményem szerint, hogy mekkora a visszhangja a mostani levelemnek. Mára már köztudott, hogy ez a terület nincs teljesen rendben. Az, hogy ezt hogyan lehetne orvosolni, abban eltérő vélemények vannak. De az biztos, hogy valamit tenni kell.
A betegek nem boldogok. Az orvosok se boldogok. Szerintem az állam sem boldog.
Az illetékeseknek radikális lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy megszülessen minden vágyott gyermek.
– Milyen lépéseket?
– Véleményem szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Humánreprodukciós Intézet állami bürokratái alkalmatlanok ennek a speciális és komplex meddőségi gigacentrumnak a nemzetközi szinten történő működtetésére. Ezt a feladatot olyanokra kellene bízni, akik értenek hozzá, és a világ legjobbjai közé tartoznak. Nagy segítség lenne egy határozott, hozzáértő kormánybiztos kinevezése. Nem tartom helyesnek azt a döntést sem, hogy az államosított magánintézeteket két közkórházi meddőségi centrummal olvasztottak össze egy gazdasági társaságba. Az egyes telephelyek vezetőinek kulcsfontosságú szerepet kellene szánni a telephelyek működtetésében. Be kellene vonni az őket és a betegeket is érintő döntéshozás folyamatába.
Ne az OKFŐ-től tudja meg egy intézetvezető főorvos, hogy az intézetét renoválás miatt fél évre bezárják, vagy egy új orvost neveztek ki.
Tapasztalatból tudom, és azt államosítás is azt igazolja, hogy az egykori magánintézetek tulajdonosai a maguk idejében jobban, gazdaságosabban, és főleg eredményesebben működtették intézeteiket. Az elmúlt öt évben súlyos tízmilliárdokat költött az állam a meddőségi kezelésekre, de gyakorlatilag nem születik több gyermek, mint a mi időnkben.
– Ha úgy döntenének, hogy visszaadják az intézeteket az eredeti tulajdonosoknak, akkor mi lenne?
– Akkor nyilván ugyanennyi pénzből mi ezt sokkal jobban működtetnénk.
– Mi lehet ennek az akadálya?
– Ön is tudja, hogy mi az akadálya, így tehát ezt egy illuzórikus kérdésnek tartom.
Az államosítás egy politikai döntés volt, de az OKFŐ állami bürokratái, beleértve a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetőjét is, sohasem fogják elismerni felelősségüket a meg nem született gyermekek ezreiért.
Egyezzünk meg abban, hogy mi ezt korábban másként és jobban csináltuk. Véleményen szerint tulajdonosi szemlélet nélkül nem fog annyi gyermek születni, mint amennyi elvárható lenne. Ezt kellene a döntéshozóknak újragondolni.
