Megbüntethetik a gyerekeket, ha labdáznak a szegedi főtéren
Komoly szankciókat vezet be a szegedi közgyűlés a város zöld területeinek védelmében - már ha sikerül elfogadtatni a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletet, amely súlyosan büntetné a zöld területű parkolást, de más, a közterületek használatával és védelmével kapcsolatos "közösségellenes" magatartásokat is - írja a Délmagyar.
Ha elfogadják a rendeletet, januártól akár 50 000 forintos helyszíni vagy 200 000 forintos közigazgatási bírsággal büntethető az, aki:
- a közterületi bútorokat, berendezéseket nem rendeltetésszerűen használja, például utcai hulladékgyűjtőbe összegyűjtött kommunális háztartási szemetet dob,
- aki élő fát engedély nélkül megnyes vagy kivág, védett növényt csonkít meg, vagy gyepet, lágy- és faszárú növényzetet károsít meg.
Ezen felül 150 000 forintig terjedő bírságot kaphat az, aki közhasználatú zöld területen közlekedik vagy várakozik az autójával, esetleg ott mossa a járművét.
Azok pedig, akik a helyi védelem alatt álló közparkok zöldfelületein labdáznak, kerékpároznak vagy gördeszkáznak, januártól akár 100 ezer forint közigazgatási bírsággal is sújthatók!
Ráadásul a rendelet a kiskorúakat és a cselekvőképességükben részlegesen korlátozott nagykorúakat sem kíméli: az ő esetükben 25 000 forintos helyszíni és 50 000 forintos közigazgatási bírság szabható ki. Igaz, csak akkor, ha a törvényes képviselő is jelen van.
Címkép: Wikipédia
Ha hasznos volt a hír, kattints a megosztásra!