Az első kínai muntyák született meg a Szegedi Vadasparkban
[caption id="attachment_746540" align="alignnone" width="1000"] Hiding Reeves's muntjac (Muntiacus reevesi) baby[/caption]
A kéthetes jövevény szülei két németországi állatkertből érkeztek Szegedre. Erdei kifutójuk elég sűrű és tágas ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. A főként hajnalban és szürkületkor aktív szarvasfélék kicsinyüket napközben elrejtik, és bár napközben a borjú nem követi az anyját, de ahogy cseperedik, egyre többet lesz látható.
A szarvasfélék ősi ágához tartozó állatok Kína és Tajvan szubtrópusi esőerdőiben, folyókhoz, vízfolyásokhoz közeli erdős területeken őshonosak. Gyümölcsökkel, magvakkal, gombákkal, rovarokkal táplálkoznak, és csakhogy ne olvadjunk el teljesen tőlük, szokásuk néha meg-megkóstolni dögöket is.
Más szarvas fajokhoz képest apró - tömegük csupán 11 és 28 kilogramm közötti - testüket barnás szőr borítja. A hímek rendelkeznek kisméretű agancsokkal, de sok más kisebb szarvasféléhez hasonlóan, a szemfoguk is megnőtt - igaz nem olyan feltűnően nagyra, mint a vízi őznek.
A faj egyedei magányosan élnek, ahol a hímek területe több nőstényével is átfedő. A területért, pontosabban az ott található nőstényekért a hímek kemény harcot vívnak egymással.
Agancsukkal ellenfelüket kibillentik egyensúlyukból, majd szemfogukkal sebet ejtenek a másik hím pofáján, fülein vagy nyakán.
A muntyákszarvasokat angolul, a "barking deer"-nek, vagyis ugató szarvasoknak is nevezik. A hím mélyebb zümmögésszerű, a nőstény pedig szűkölésre hasonító hangot ad ki.
Egész évben szaporodnak, a nőstények hét hónapos vemhesség után hozzák világra borjukat. A kicsinyük rendkívül gyorsan fejlődik, 2-3 hónapos koráig neveli csak az anyja, hat hónapos korára már el is kezdi önálló életét.
A faj nem számít veszélyeztetnek, sőt, Nyugat-Európa több országában, így Anglia és Franciaország erdeiben is meghonosodtak a vadaskertekből és az állatkertekből a múlt évszázadban elszökött példányok leszármazottai.
