Kezd a magyar válogatott az Eb-n: miért ne lehetnénk most mi a görögök?

Ha valaki egy évtizeddel ezelőtt azt mondja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2024-ben sorozatban a harmadik Európa-bajnoki részvételére készül, akkor az átlag szurkoló simán körberöhögi. Maradjunk annyiban, hogy anno nem volt benne a

levegőben az, hogy a kedvenceink nagy torna közelébe kerülnek, ám mára – szinte – kötelezőnek tekinti minden honi drukker az Eb-re jutást.

Egy olyan csapat, amely a nála gyengébbnek tartott együttesek ellen általában nyer, és olyan meglepetéseket is tud okozni, mint például Anglia 4–0-s, vagy Németország 1–0-s legyőzése. Az utolsó két kontinensviadalon sem voltunk a „futottak még” csapatok között, 2016-ban csoportelsőként mentünk tovább a négyesünkből, három éve pedig a „halálcsoportban” (a címvédő portugálok mellett, a világbajnok franciák és a mindig erős németek voltak a riválisok) az utolsó pillanatig harcoltunk a nyolcaddöntőért, senki nem vette zokon, hogy végül nem sikerült.

Most azonban egészen más a helyzet, hiszen sokan esélyesnek tartják a csapatot arra, hogy a németek, a skótok és a svájciak mellől továbbjusson.

A kérdés csupán az, hogy a csapat elbírja-e azt a terhet, amit saját magára pakolt, vagyis azt, hogy mindenki sikert vár. Nem is alaptalanul, de az esélyekkel kapcsolatban már Németországban nyilatkozta Szoboszlai Dominik, hogy „ez egy rohadt nagy kérdőjel”.

A jó görögök egy meccset nyertek meg az előcsatározások során (épp a portugálok ellen), a továbbjutást követően pedig jött három döbbenetes 1–0 – sorrendben a franciák, a csehek, a döntőben pedig a portugálok ellen. Vagyis nem lehetetlen csodát tenni az Eb-n, csak elég nehéz.

Ezzel együtt a régebb óta fiatalok emlékezhetnek arra, hogy legutóbb az 1986-os világbajnokság előtt beszéltünk arról, hogy a csapatnak esélye van a végső sikerre. Emlékezhetünk mi lett belőle: jött a szovjetek elleni 0–6, és az egész labdarúgásunk a padló alá került.

A szerencse – több szempontból is –, hogy a szovjetekkel már nem találkozhatunk, és természetesen nincs a keretben olyan labdarúgó, aki a 38 évvel ezelőtti tragédiát láthatta volna.

Először a csoportból továbbjutva, ami nem lesz könnyű, hiszen nagyon kiegyenlített a négyesünk – ez a tény már önmagában siker nekünk –, de az sem baj, ha harmadik helyen lépünk a legjobb 16 közé, aztán jöhet néhány 1–0-s siker, úgy görögösen.

A csapatunk persze olyan erős, amilyen rég volt. Az gyakorlatilag mindegy, hogy Gulácsi Péter vagy Dibusz Dénes áll a kapuban, hiszen mindketten klasszis teljesítményre képesek, és akkor sem kellene aggódni, ha Szappanos Péternek kellene védenie. A védelemben Lang Ádám és Orbán Willi helye nem lehet kérdéses, és Fiola Attila, Szalai Attila és Dárdai Márton is magabiztosan várhatja az első meccset.

A középpálya védekező része egy fokkal érdekesebb, hiszen Nagy Ádám mellett kérdéses a másik futballista személye. Callum Styles sokat volt sérült, Kleinheisler László nem a fegyelmezettségéről híres, de talán ezen a poszton bevethető Nego Loic is, aki több alkalommal is volt már főszereplő fontos meccsen, csakúgy mint Schäfer András. A jobb oldalon Bolla Bendegúz jó teljesítményre képes, a balon Kerkez Milos is magabiztos – nem véletlenül szerepel a Manchester United és a Chelsea kiszemeltjei között is.

A felkészülési meccsek azt bebizonyították, hogy ha az utóbbi három játékos nincs a pályán, akkor nem túl acélos a támadójátékunk, de bízzunk benne, hogy nem kell belenyúlnia Marco Rossinak ebbe a csapatrészbe.

Aztán, hogy a játékosaink között lesz-e Ángelosz Harisztéasz – 2004-ben három gólt szerzett a görög válogatottban, a döntő is az ő találatával dőlt el –, az egyelőre titok, de az biztos, hogy jelentkező van erre a posztra.