KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Mantrával is gyógyítom az állatokat” – Nepálban volt önkéntes a magyar állatorvos

Váraljai Orsi azt mondja, minden állatorvosnak ki kellene próbálnia, milyen alkalmatlan eszközökkel, borzasztó körülmények közt segíteni.


Honnan jött az ötlet, hogy önkéntes állatorvosnak menj?

2011-ben végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen. Elmentem dolgozni egy kisállat-rendelőbe, de egy év után azt éreztem, hogy be vagyok zárva. Fontos a gyógyítás, ezt akartam csinálni már gyerekkorom óta, de nem azt éreztem igazán, hogy gyógyítok, hanem azt, hogy „szolgáltatást” végzek. Az egyetemről kikerülve nem gondoltam végig, hogy ez valójában futószalag. Jönnek a kutyák, macskák, meg a gazdik, és mindenkinek igyekeztem persze segíteni, de egy idő után nekem ez már nem a gyógyításról szólt. Sok lett hirtelen, belefásultam.

Persze az is igaz, hogy épp ez a munka adott nekem egy nagy lehetőséget, hiszen az önkénteskedés azt is jelenti, hogy mindent magadnak kell állnod.

Mikor utaztál először?

Először 2013 augusztusában mentem Nepálba. Aztán 2015 augusztusában, legutóbb pedig idén január 4-én indultam.

De miért pont Nepál?

Nagyon szeretem a hegyeket, érdekelt a buddhizmus és Nepál valamiért különösen vonzott. Mindenképpen önkénteskedni akartam, kerestem a lehetőségeket, és a legtöbb szervezettől, amelyet megkerestem e-mailben, még csak válasz sem jött. Az első hely, ahonnan választ kaptam – három órán belül -, egy katmandui szervezet volt. Már aznap meg is vettem a repülőjegyet, és egy hónappal később indultam.

Mit tudtál arról, hová érkezel?

Semmit.

Megnéztem a honlapjukat, mindössze annyit tudtam róluk, amit a neten találtam, az nem volt túl sok. Megérkeztem - és sokkoló volt.

Miért?

Sohasem láttam még ekkora szegénységet, és főként ekkora szervezetlenséget. Megérkeztem, és napokig nem tudtam, hogy ki az önkéntes, és ki az, aki ott dolgozik. Ráadásul épp akkor költözött el a központ egy másik épületbe. Ezt úgy képzeld el, hogy a kutyák még ott voltak a régi helyen, de a gyógyszerek, már amennyi volt, már az új épületben. Ott az összes gyógyszert, tablettát, injekciót, mindent összeöntöttek egy dobozba, és így vitték át az új helyre.

Ahol persze így nyilván még nagyobb káosz lett. Egy hét telt el, mire először találkoztam a helyi állatorvossal, addig én voltam orvosként egyedül, sok lelkes, de képzetlen önkéntessel.

Tehát voltak melletted más segítők, önkéntesek is.

Igen, voltak közülük többen, akik, csakúgy, mint én, nem helyiek voltak. Hallottak arról, hogy itt szükség van a munkájukra, jöttek is: Amerikából, Európából, de ők sem orvosok, „csak” lelkes segítők voltak. Hetekig dolgoztam úgy az új helyen, hogy én voltam az egyedüli állandó állatorvos, csak hetente egyszer-kétszer nézett be a helyi kolléga.

Aztán szépen lassan beállt a rendszer. Mire a kutyák meg a gyógyszerek is egy helyen voltak végre, megszerveztük a napi munkamenetet.

Volt a szervezetnek egy kicsi teherautója, azzal mentek a sérült állatokért. Reggeltől estig hozták őket, de nekik sok más betegségük is volt. Gyógyítottunk, ahogyan tudtunk.

Csakhogy nemigen volt áram.

A városban minden kerületben napi 2-3 órát volt csak elektromosság, így, amikor nem volt, tiszta vizünk sem volt, hiszen a szivattyú sem működött. El tudod ezt képzelni? Rengeteg beteg vagy sérült állat volt a menhelyen, a higiéniai körülmények katasztrofálisak voltak.

Mégis, nagyon szerettem ezt csinálni. Sőt, azt gondolom, minden állatorvosnak meg kellene ezt egyszer tapasztalnia.

Pontosan mit?

Nincs áram, nincs víz, nincs fertőtlenítés, nincs semmi. Csak kihívások vannak. Be kell például rakni egy branült (a vénába vezetett tű – a szerk.) egy kutyába. De nem volt fertőtlenítőszer, sem vénaleszorító, sem semmi. És ilyenkor le is kell borotválni a szőrt az állatról ott, ahová be akarod vezetni. De meg kellett oldani.

A borotva az én kis rózsaszín borotvám volt, a fertőtlenítő a házipálinka, amit vittem magammal, a vénaszorító helyett meg egy piros cipőfűző, amit találtam.

Ez volt, így kellett megoldani.

Akkor neked ma itthon egy állatrendelőben dolgozni már nagyon könnyű lehet ezek után...

Persze. Egészen más. És nem csak emiatt. Rengeteg olyan betegséget láttam, amit itthon csak tankönyvben – ott meg gyógyítottam ezeket is. De azt is láttam, ami szívszorító, hogy azok vannak kevesebben, akik mentik az állatokat.

Rengeteg kutyát elütnek. Van, hogy megdobálják, megmérgezik vagy megskalpolják őket, mert nagyon félnek a veszett kutyáktól. Mi oltottunk, és igyekeztünk tájékoztatni a lakosságot. Kemény volt.

Mégis visszamentél...

Igen. Amikor volt ott a földrengés 2015-ben, azonnal tudtam, hogy ott a helyem, hiszen a mentők elsősorban az emberekkel foglalkoznak, az állatokkal nyilván senki. Menni akartam. Ilyen helyzetben nagyon nehéz eljutni egy ilyen területre, szóval próbáltam csatlakozni több, állatokat mentő nagy szervezethez, de elutasítottak, végül sohasem tudtam meg, hogy miért.

Állatorvos vagyok, volt tapasztalatom, mégsem kellettem. Rendben, nem kellek nektek? Akkor megyek egyedül – gondoltam.

Támogatást kezdtem gyűjteni interneten, két hét alatt összejött a pénz – nem csak a repülőjegyre. Közben folyamatos kapcsolatban voltam a szervezettel, ahol korábban voltam, megvettem a repülőjegyet is, de végül ők mondták, hogy ne menjek, mert reménytelen a helyzet. Jön a monszun, várjam meg a végét, ezt kérték...

Kihasználtam az időt, tovább gyűjtöttem adományokat, gyógyszert. Sokan segítettek, és végül fél évvel később újra elindultam. Akkor egy hónapot voltam ott, 30 kiló gyógyszert és kötszert, egyebeket vittem magammal.

Legutóbb pedig idén, immár harmadszor mentél Nepálba.

Ezúttal egy másik szervezethez mentem, és kivételesen nem dolgoztam, hanem szétosztottam az időközben összeszedett újabb nagy adag adományt. Gyógyszert, takarót, kutya- és macskakaját – mindent, amit kellett.

Az előző évek tapasztalataiból már tudtam, mire van szükség, így ezeket kértem az adományozóktól, illetve itthon megvettem, amit kellett. Amúgy sem szeretek pénzt adományozni. Tudom, hogy nagyon szeretik az állatokat, de lássuk be, óriási a szegénység, és biztos akartam lenni abban, hogy a pénz oda megy, ahová kell.

Említetted, hogy érdekel a buddhizmus. Így még jobban érthető, miért Nepált választottad. De Európában azért kevéssé ismert ez a vallás.

Ezzel nem teljesen értek egyet, szerintem egyre többen fordulnak a buddhizmus felé. De alapvetően engem nem is ez motivált, noha az érdeklődés megvolt bennem. Az is igaz, hogy végül azért

mégis kinn váltam buddhistává,

mégpedig a második utamon, amikor módom nyílt egy tíznapos elvonulásra egy buddhista kolostorba. Azt éreztem, megtaláltam, amit kerestem.

És hogyan hat ez a mindennapjaidra itthon, az állatorvosi rendelőben?

Sokkal tudatosabb, mélyebb az együttérzésem az állatok, meg a gazdáik iránt is. Nagyon sokszor nehéz kommunikálni velük, de most már türelmesebb vagyok. Akár egy állat kényszerű elaltatásához is másképp állok, mint előtte. Bár előtte sem tettem meg szívesen, de most még komolyabban mérlegem.

Kilógsz a szemléleteddel a rendelőben a kollégáid közül?

Nem, egyáltalán nem. Volt, hogy furcsán néztek rám, hogy mantrákat mondok az állatoknak, de aztán teljesen természetessé vált, hogy én így is gyógyítok.

Mit gondolsz, mi lenne az, amivel alapvetően javítani lehetne az állatok helyzetén Magyarországon?

El kellene terjednie annak a szemléletnek, hogy örökbe kell fogadni állatot, nem feltétlenül a fajtatiszta kutyákhoz, macskákhoz ragaszkodni. A menhelyek tele vannak tündéri állatokkal.

Azt tapasztalom, hogy az örökbe fogadó állattartók valahogy felelősebbek.

A másik pedig a nagyobb aktivitás: hogyha valaki tud arról, hogy egy állat szenved, például, mert rosszul tartják, vagy az út szélén lát egy rohanó kutyát, álljon meg, és tegyen valamit. Ne fordítsuk el a fejünket.

Mikor mész vissza legközelebb Nepálba?

Nem tudom még. Majd ha megint jön a belső indíttatás, hogy indulnom kell, megyek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
„Arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál” – szegedi orvostanhallgató mentett életet egy repülőn
A fiatal orvos korábban uszodamesterként is került már éles helyzetbe. Dékáni kitüntetést kapott, amiért életet mentett.


Életet mentett egy repülőúton Szabó András, a Szegedi Tudományegyetem hatodéves orvostanhallgatója – írja a Házipatika. Szabó februárban, egy Gran Canariára tartó repülőjáraton, egy epilepsziás rohamot kapott utason segített, amiért június végi diplomaosztóján dékáni dicséretet kapott.

„A felszállás után hamar elaludtam, majd körülbelül húsz perc múlva arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál, hogy: »Help!« Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt”

– idézi az SZTE Szabót. Amikor a légiutas-kísérők megkérdezték, van-e orvos a gépen, azonnal jelentkezett.

„Légúti akadálya volt, elharapta a nyelvét, illetve a szaturációja nem volt megfelelő”

– részletezte a frissen végzett orvostanhallgató. Egy repülő- és űrorvostan kurzuson tanultak alapján tudta felmérni a helyzetet, így döntötte el azt is, hogy kényszerleszállásra kéri a pilótákat.

A hódmezővásárhelyi fiatal orvos aneszteziológia és intenzív terápia szakágon szeretne továbbtanulni. Korábban már uszodamesterként is mentett életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy 18 éves balatonfüredi lány lett idén az Anna-bál szépe – fotók
Soós Kriszta Szonja idén érettségizett, Budapesten tanul tovább, a bálra pedig párjával és családjával érkezett.


Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe. Első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye pedig a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vett részt az Anna-bálon, míg a 17 éves második udvarhölgy a családjával jött a balatonfüredi rendezvényre, amelyen már másodszor vett részt.

Az est folyamán az idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit,

akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Sziget arcai: édes hármas guminővel, görög istenek és egy szokatlan páros
A Szigetet nemcsak a koncertek és a különféle előadások színesítik, hanem maga a látogatóközönség is.


Ahogy minden évben, így idén sincs másképp: a nonstop hangzavar mellett vizuális ingerekben is igen gazdag a Sziget. A fesztiválon gyakorlatilag párméterenként érik egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb programok. Ezek hangulatához pedig rengeteget ad a gyönyörű díszlet, a különböző színes installációk és az esti fények pompája.

Ami a Sziget esszenciáját adja, az viszont nem más, mint maga a közönség. Amíg a kilencvenes években a punkok Mekkája volt ez, addig manapság már a kisgyerekes családtól a szingli hetvenesig bárki magáénak érezheti a rendezvényt.

Ahogy a címlapfotón is látható, páran bevállalták a kőkeményre lakkozott hajat és a hozzá illő rikító sminket annak ellenére, hogy napokig moshatják majd ki magukból.

Ha fesztiválozásról van szó, akkor a divatról is illik ejteni pár szót. Neonfonatot és extrém sminket a fesztiválon is kérhetünk magunknak, de sokat mutató vagy éppen vicces ruhákkal is könnyen találkozhatunk. Az már valamivel ritkább, amikor valaki minden nap tetőtől talpig más-más extrém szettbe bújik. Találtunk egy szlovák párt, akik pont így tűntek ki a tömegből:

A divatot máshogy értelmezte egy csapat fiatal, akik ókori görög szereléssel fejezték ki tiszteletüket az olimpiai játékok előtt. Ők még józanul is vállalták ezt.

Egy picivel ittasabb srác a guminőjével karöltve keresett résztvevőt egy édes hármashoz, de felbukkantak csinos szoknyás férfiak is.

A kora délutáni órákban egy, a párnáival ácsorgó srác szúrt szemet. Be volt kötve a karja. Azt mondta lehet hogy, eltört, amikor részegen bungee jumpingozott, de a Szigeten megkérdezett dolgozók szerint nem szokatlan, hogy késő este kisebb sor van az elsősegély-sátornál.

A nyári hőségben megtelt a strand is, ahol egy stílusos úriember tűnt ki a tömegből egy fiatal hölgy oldalán. Szokatlan páros. Az óvatos rákérdezés után kiderült, hogy csak barátok, de a kedves lány nyomatékosította, hogy „nem a stricim”, mivel korábban már ezt is megkérdezték tőlük.

Az átlagtól eltérő karakterek megtalálása még a Szigeten is időigényes, de abszolút megérte minden lépés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Smile örökre elhagyta a bandát: az ország egyetlen mentőtacsija nem mosolyog többet gazdájára
Az Életjel Mentőcsoport hős kutyáját egy vásári ketrecben szúrta ki későbbi gazdája, aki meglátta benne azonnal, hogy kiváló keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.


Sikeres és boldog 13 év után elment Smile, a mentőtacskó. A szomorú hírt a Katasztrófavédelem osztotta meg a közösségi oldalán.

Egy kicsi tacsi pacsi címmel azt írták:

"Smile, az Életjel Mentőcsoport (pontosabban Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság) apró, de nem csekély jelentőséggel bíró tagja örökre elhagyta a bandát.

Tulajdonképpen mindig is önálló döntéseket hozott, de megengedte társának, Turi Lacinak, hogy azt higgye, ő a főnök.

Smile 13 évvel ez előtt pontosan tudta, hogy ha elég kedvesen mosolyog ki abból a vásári ketrecből, amelyikben Laci észrevette, akkor még keresőkutya lehet belőle, több országba is eljuttathatja a gazdáját, és hősies helytállásáról cikkeket írnak majd a lapok.

Smile nemcsak a romos, veszélyes terepen, a földi poklokban tudta, mi a dolga, hanem az előkelő fogadásokon, nagykövetségeken, cifra társaságban is elég jól viselkedett.

Most azért elég nagy próbatétel elé állította a gazdáját. Lacinak úgy kellene a továbbiakban mosolyognia bajbajutottra, segítségkérőre, menekülőre, hogy Smile már nem lesz ott mellette, nem segít neki, nem mosolyog vele soha többet.

13 év egy kiskutya életében egy teljes életpálya. Köszönjük, Smile….

(Laci, kezdheted nézegetni a vásárokra hurcolt kutyagyerekeket.)" - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk