SIKERSZTORIK

Ők hosszabbítják majd meg az életünket is? – magyarok oldják meg mesterséges intelligenciával egy betegség felismerését

Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám ismét versenyt nyertek. Elmagyarázták azt is, hogyan tanul be egy mesterséges intelligencia.

Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2021. augusztus 16.

Nemrégiben írtunk egy magyar fejlesztőpárosról, akik egy speciális appal nyertek világversenyt, mely a világ legszegényebb vidékein élő nők menstruációs szegénységére talált megoldást. Most ismét szociális érzékenységükről tesznek tanúbizonyságot: Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám ezúttal egy komoly betegséggel kapcsolatos mesterséges intelligenciát fejlesztettek.

Ők ketten igazán empatikus szakemberek, hogy stílusos legyek: roppantul "humanoidok". Látták az Ex Machina című filmet is, naná, hogy arról is kérdeztem őket.

– Mikor találkoztatok ezzel a betegséggel először?

– A neurofibromatózissal először a verseny kiírása közben találkoztunk. Szerencsére nincs érintett családtagja vagy rokona egyikünknek sem. A betegséget az idegrostokat körülvevő kötőszöveti sejtek túlburjánzása okozza.

Ezek végső soron tumorokká válnak és minden tekintetben nagy változatosságban fordulhatnak elő az emberi testben. Ezen felül a betegségnek külső jelei is vannak a bőrön megjelenő csomók, az úgynevezett neurofibrómák formájában. A neurofibromatózis öröklődő betegség, így a tudományos vizsgálódásnak a genetika is fontos eleme.

Dr. Ország-Krisz Axel

– Miért különleges siker ez most számotokra?

– Sikerült nem csak nyernünk egy, az USA-ban tartott egészségügyi fejlesztői versenyen, ahová a világ többi tájáról is érkeztek orvosok és fejlesztők, hanem plusz díjként lehetőséget kaptunk arra is, hogy a jövőben az ötletünket továbbfejleszthessük. A versenytársak között több évtizednyi egészségügyi munkatapasztalattal rendelkező szakorvosok is voltak, és a programozói közösség elitjéből is többen megmutatták magukat az eseményen.

Az egyik hatalmas repülőtársaság is állított saját csapatot, egyébként nagyon briliáns ötlettel.

– Viszont ez csak a versenyzői oldal, aminél sokkal érdekesebbek a szervezők, szponzorok és a zsűri. Bizonyára sokan hallottak már a Maryland államban lévő Johns Hopkins kórházról és az egyetemről, akik többek között élen jártak a legutóbbi járvány kezelésében, és nem mellesleg ők az Amerikai Egyesült Államok negyedik legjobb kórháza. Tőlük kaptuk a további fejlesztési együttműködés lehetőségét. Az MIT egyetemet sem szükséges bemutatni, akik a projekt szakmai véleményezését végezték, illetve folyamatosan elláttak minket a szükséges motivációval. Erre elég nagy szükség is volt, mert a verseny több, mint egy hónapig tartott.

– Mikor találkoztatok ezzel a betegséggel először és mit kell tudni róla?

– A verseny témája a ritka betegségekhez kapcsolódott, azon belül mi az 1-es típusú neurofibromatózishoz kapcsolódó kihívást választottuk.

Szívből reméljük, hogy senki sincs az olvasók között, aki tisztában van ennek a borzalmas betegségnek a tüneteivel. Az idegi tumorok felismerése MRI felvételeken nem egyszerű feladat, mivel nagyon kevés a rendelkezésre álló képi anyag,

illetve amik vannak, azok is zajosak (fehér foltok az MRI felvételen, amik nagyon hasonlítanak a tumorokra). Először arra gondoltunk, segítünk az orvosoknak az ilyen tumorok azonosításában, de ahogy teltek a napok és egyre több időt és energiát szántunk a fejlesztésre, azt láttuk, a probléma sokkal mélyebb.

Vannak olyan orvosok szerte a világon, akiknek sosem volt ilyen betegségtől szenvedő páciense. Az orvosi tankönyvek sokszor ugyanazt a képet tartalmazzák illusztrációként. Vagyis nagyon kevés az adat.

– Arra gondoltunk, hogy a probléma ezen vetülete sokkal sürgetőbb. Éppen ezért fejlesztettünk egy olyan mesterséges intelligencia (neurális háló) alapú rendszert, amely képes MRI képeket gyártani. A verseny ideje alatt elég szépen be is tanult, nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel. Ugyanakkor szükségünk lesz hosszú fejlesztési időszakra a “The Neurofibromatosis Therapeutic Acceleration Program” keretében a “The Johns Hopkins University School of Medicine” támogatásával, hogy egy olyan keretrendszer jöjjön létre, amelynek a végén az orvosok egy-két kattintással szintetikus MRI felvételek tucatjait tudják elkészíteni, amelyeken beállíthatók például a tumorok adatai, az elhelyezkedésük, típusuk, meg még egy csomó minden. Az egészségügyi kutatásban néhol már használnak mesterséges adatokat (MRI képeket is), de ez a koncepció nagyon újszerű ezen a területen. Nagyon büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre és reméljük hamarosan beszámolhatunk további sikerekről is.

Természetesen minden fontosabb lépést, mérföldkövet dokumentálni fogunk.

– Miért pont ennek a megoldásnak a keresését tűztétek ki célul ezen a versenyen?

– Ez a verseny alapvetően különbözik a szokásostól abban az értelemben, hogy itt bő két hetet csak a problémák azonosításával töltöttünk. A szervezők, támogatók, betegek és a versenyzők rengeteg ötletet dobtak fel.

Az számunkra biztos volt, hogy mesterséges intelligencia alapú megoldással szeretnénk indulni.

– Az orvosok és kutatók nagyon sok olyan problémát azonosítottak, amely számunkra kézenfekvő ötlet lett volna a zajok MRI képekről való kiszűrésétől kezdve egészen a tumorok azonosításáig. Mivel ez egy ritka betegség, nagyon csekély számú elérhető adat áll rendelkezésre a kutatásokhoz. Mi is 50 páciens teljes testes MRI adataival tudtunk dolgozni.

Betegenként 20 képet kaptunk. Ez hihetetlenül kevés adat. Ebből a felismerésből egyenesen következett, hogy a területen ez a legnagyobb probléma, amelynek a megoldása az összes többi probléma megoldását is elősegíti. Ráadásul ez nem csak az orvostudomány, hanem a mesterséges intelligencia fejlesztés számára is hasznos. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a feladat roppant összetett és nehéz, így számunkra már nem is volt kérdés, hogy követjük-e a saját ösztöneinket és ezzel a saját ötlettel indulunk-e el a versenyen.

– Ismertek olyan személyt, aki érintett?

– Szerencsére közelről nem. A versenyen voltak olyan szervezők és mentorok, akik maguk is érintettek, illetve olyanok is, akik ilyen betegségben szenvedő gyerekeket nevelnek. Bár az ember ezt az élethelyzetet kívülről nyilvánvalóan nem tudja elképzelni a maga teljességében, azért érzékelhetővé vált, mennyire drámai körülményeket tud eredményezni az ember és családja életében, ha ilyen kórban szenved. Sajnos jellemző a neurofibromatózisra, hogy már gyerekkorban megjelennek az első tünetek. Ez talán csak még inkább fokozza a téma iránti elköteleződést.

– Jól érzem, hogy nagy empátia is kell ezen projektek kivitelezéséhez? Nemcsak IT-s tudás...

– Mindenképp szükség van nyitottságra olyan kérdések iránt, ami nem érinti közvetlenül az ember sorsát.

Ez bizonyos értelemben megterhelő is, hiszen megismerni és átérezni ennyire súlyos gondokat mindenképp olyan lelki terhet is jelent, amit magára vesz az ember, még ha csak átmenetileg is. Mi személy szerint azt gondoljuk, az informatikának és az informatikával foglalkozóknak igyekezniük kell mindenre megoldást kínálni és találni,

hiszen az emberiség mai történetében az IT-s háttértámogatás lassan az alapvető szükségletek közé tartozik. Másfelől egy-egy ilyen probléma megoldása nagyon jó terepe annak, hogy visszaadjunk valamit a világnak azért a lehetőségért, hogy olyan izgalmas dolgokkal foglalkozhatunk, mint az informatika, ezen belül is mesterséges intelligencia.

– Mit jelent, hogy az A. I. az esetetekben "betanult"? Hogyan képzelje el ezt egy átlagember? Engem borzasztóan érdekel a folyamat.

– A betanulás a projektünkben azt jelenti, a számítógép képes mesterségesen MRI felvételeket előállítani.

A valóságban ez nem egy, hanem két mesterséges intelligencia, úgynevezett neurális háló eredménye. Az egyik hálózat az alkotó vagy generáló, a másik pedig az ellenőrző szerepet tölti be. Mindkettő megpróbál túljárni a másik eszén és így közösen tanulnak a hibákból.

A folyamat úgy indul, hogy az alkotó elkészít egy képet, amit az ellenőrző rendszer véleményez. Amennyiben az ellenőrző azt mondja a képre, az egyáltalán nem hasonlít egy teljes testes MRI képre, akkor az alkotó büntetőpontot kap és újra kell próbálkoznia, egy kicsit más módon. Ez egészen addig ismétlődik, ameddig a generálás vége egy olyan kép nem lesz, amely képes megtéveszteni az ellenőrzőt.

Dr. Vécsey Richárd Ádám

Amikor az ellenőrző azt mondja, hogy igen, ez már egy MRI kép, akkor ő kap büntetést és újra kell tanulnia, hiszen a mesterséges képünket eredetinek ismerte fel. A folyamat egy ilyen körkörös tanulási ciklus eredménye.

Az talán már ebből is látszik, ez egy nagyon hosszú, sok erőforrást igénylő tanulási folyamat. Természetesen nem is mindig sikeres, nekünk is voltak olyan próbálkozásaink, amikor csak pacák és maszatok jelentek meg a képen. Ez része a fejlesztésnek és mi büszkén vállaljuk azt, hogy milyen lépéseken keresztül jutottunk el a megoldásig. A verseny elején a kitűzött cél az volt, hogy bemutassuk a koncepciót és annak megvalósíthatóságát.

– Hogyan fog folytatódni a projekt?

– Nemcsak a versenyt nyertük meg, hanem inkubációs lehetőséget is kaptunk a Neurofibromatosis Therapeutic Acceleration Program (NTAP) által, amely a Johns Hopkins Medicine ernyője alatt tevékenykedik. A Johns Hopkins Egyetem és Kórház a COVID-19 járvány kapcsán nagyon sok adatot publikált, amit szerte a világon használtak kutatók és újságok is. Az inkubációs lehetőség miatt a projektre a közeljövőben is nagy figyelem fog irányulni.

A projekt végeredményeként egy olyan terméket szeretnénk látni, amely előre megadott szempontok szerint készít MRI képeket akár egészséges, akár beteg embereket szimulálva. Ez nagy segítség lesz az orvosoknak és az orvostanhallgatóknak, mivel így ritka betegségek felismerésében is képesek lehetnek megfelelő rutint szerezni. A megoldás segít majd abban is, hogy minél korábbi stádiumban fel lehessen ismerni a betegséget.

Az egészségügyön túlmenően más kutatók vagy fejlesztők számára is hasznos lesz a rendszerünk, mivel az adathiány nem lesz a jövőben a kutatások és fejlesztések gátja.

– Ha az ember ilyen szakemberekkel beszélget, úgy érzi, na, ez a valaki tényleg fontos dolgot csinál... Milyen nagy célt tűztél ki te magad a jövőben? Úgy látom, problémamegoldó gondolkodással és folyamatos célok kitűzésével léteztek.

Axel: – A célok kitűzését nagyon fontosnak tartom.

Vannak olyan gondolkodók, akik szerint a cél az alapvető emberi szükségletek egyike. Ezzel a megállapítással még úgyis egyet tudok érteni, hogy időnként a céltalanságban is meg lehet találni az örömöt és a szépséget.

Mi, emberek nagyon sokfélék vagyunk, ennek a sokszínűségnek a vizsgálata egy életen át kitartó feladat lehetne, de mivel informatikával foglalkozom, ez inkább csak hobbiként jelenik meg az életemben. Ugyanakkor nagyon szeretnék olyan megoldások kifejlesztéséhez hozzájárulni, amelyek segítségével érdemben sokkal több embernek meg lehet adni a szellemi és fizikai egészséget, illetve jó lenne olyasmin dolgozni, amivel a teljes élet időbeli határait érdemben meg lehet hosszabbítani. Talán azért is segítenék szívesen, hogy én is tovább űzhessem a hobbim szabadidőmben, így azért az elgondolás nem teljesen önzetlen.

Richárd: – Gyerekként sikerorientált nevelést kaptam, amelynek része volt újabb és újabb elérendő célok kitűzése úgy, hogy ne a mennyiség, hanem a minőség legyen a vezérfonal. Próbálok olyan célokat kitűzni, amelyek elérése nem csak számomra, hanem a környezetem számára is jó és hasznos. A távoli nagy célokat mindig akkor szűkítem, amikor közelebb kerülnek. Az biztos, hogy szeretnék az egészségügyi kutatások területén maradni. Nagyon sok olyan feladat van, amelynél a mesterséges intelligencia kifejezetten hasznos tud lenni, legyen szó akár genetikus kutatásokról, az emberi élettartamot alapvetően meghatározó és befolyásoló tényezők feltárásáról vagy a személyre szabott gyógyszerek előállításáról.

– Van olyan probléma a világban, ami nagyon foglalkoztat titeket, esetleg sejtitek is a megoldást, de jelenleg nincs lehetőséged megoldani? Frusztráló lehet, ha van ilyen...

Axel: – Ha az ember hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy problémákat oldjon meg, előbb-utóbb olyan kihívásokon is elkezd gondolkodni, amelyekkel még nem kereste meg senki. A napi rutinban van egy jó fokmérője annak, egy megoldásra váró feladat mennyire jelent nagy problémát. Az ember elkezd keresni az interneten és megnézi, van-e már megoldás arra, ami épp neki kell.

Az informatika egy olyan terület, ahol egyáltalán nem szégyen másoktól tanulni. Rengeteg probléma jár a fejemben és néhányra a megoldást is tudni vélem, de amíg nem jutok odáig, hogy ki is próbáljam őket, addig csak elméletek maradnak.

Richárd: Próbálom rajta tartani az ujjam a világ pulzusán, így természetesen sok probléma kerül a szemem elé. Szerintem nagyon fontos, hogy hagyjunk lehetőséget mindenkinek kibontakozni, hiszen az emberiség és a világ számára nagyon előnyös az, ha mindenki ott próbál segíteni, amihez nagyon ért, vagy amiben úgy érzi, másokhoz képest egy kis pluszt is tud hozzáadni.

A világ az egyéni apró tettekből épül fel. Minden apróság számít, mert globális szinten összeadódnak.

Sosem szabad elfelejteni, hogy nem csupán egyének vagyunk, hanem egy jóval nagyobb közösség részei, ami felelősséggel jár.

– Mi a legnagyobb sikerélmény számotokra?

Axel: A siker nagyon relatív dolog mást és mást jelent az élet különböző területein. Személyes szinten mindig nagy örömnek élem meg, ha meg tudok oldani valamit, amiben nem vagyok biztos, hogy elegendő képességgel vagy idővel rendelkezek hozzá.

Szerintem a siker nagyon érdekes dolog, én abban hiszek, hogy nem kell keresni, mert ha odaadással és másokra is figyelve csináljuk azt, amit teszünk, előbb-utóbb ránk talál.

Richárd:– A legnagyobb sikerélmény az, amikor olyat tudok tenni vagy mondani, ami más számára hasznos.

A közelmúltbeli legnagyobb siker mégis egy olyan srácnak az üzenete volt, aki a világ túlfelén él és már nagyon régóta szeretett volna karriert váltani, csak nem tudta miként vágjon bele. Vele úgy kerültünk kapcsolatba, hogy nemrég Axellel tartottunk egy előadást a szabadúszó fejlesztők életéről és mindennapjairól. Nagyon sok kérdés volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Az említett srác is a kérdezők között volt.

Az előadás után néhány nappal kaptunk tőle egy üzenetet, hogy beadta a jelentkezését egy programozással foglalkozó céghez és felvételt nyert. Az igazi sikerélmény például az a boldogság, ami sugárzott a leveléből.

– Egy filmes kérdés: láttátok az Ex Machina című filmet? Nagyon érdekelne róla a véleményetek.

Axel: – Mesterséges intelligenciával foglalkozó emberként minden olyan filmet igyekszem megnézni, ami kapcsolódik az AI-hoz. A filmek legtöbbször arról adnak jó képet, milyen gondolatok járnak az emberek fejében a témával kapcsolatban. Ez a háttértudás mindig jól jön olyan helyzetben, amikor olyanokkal kell beszéljek a témáról, akik nem szakértői a kérdésnek, de valamilyen oknál fogva érdekli őket a terület.

Az AI a filmekben mindig nagyon humanoidnak, emberszerűnek tűnik, épp ebből fakad az is, hogy ijesztőnek találjuk.

Általában olyan kérdéseket mutatnak be az alkotók a mesterséges intelligencián keresztül, ami egyébként foglalkoztatja, feszíti az embereket. Fejlesztőként viszont egészen más kihívásokkal találkozunk. Nagyon izgalmas az emberi működést olyan pici szeletekre bontani, ami egy neurális hálózat számára értelmezhető problémát jelent. A feladatok megoldása során az AI természete nagyon sokszor kényszerít arra, hogy arról gondolkodjak, hogyan épülünk fel és hogyan tanulunk a mindennapokban, hiszen látom, a mesterséges intelligencia hogy tanulja meg kezelni azokat az apró problémákat, amelyek sokaságából a mi életünk is felépül. A humanoid mesterséges intelligenciától még távol vagyunk, de mivel az alkotó művészet már kitalálta, biztosan meg fog valósulni egyszer, de legalábbis haza tudunk majd vinni egy terméket, ami elhiteti velünk, hogy ő egy intelligens társ a hétköznapokban.

Ugyanakkor szerintem sosem szabad szem elől téveszteni azt az alapigazságot, egy szoftver csak azt tudja megtenni, aminek a megtételére alkalmassá tesszük. Épp ezért felelős magatartással szerintem a negatív következmények elkerülhetők.

Richárd:– Láttam a filmet, Alicia Vikander remek alakítást nyújtott benne. Manapság a mesterséges intelligencia nagyon sok filmben megjelenik, amely egyrészt jó, hiszen az emberek fejében kezd kialakulni egy kép a technológiáról és nem csak abból a szempontból, hogy egy napon majd leigázza az emberiséget, mint a régebbi akciófilmekben. Másik oldalról viszont sokszor pontatlan a kép és olyan szempontokat is behoznak az alkotók, amelyre nem csak a tudomány, hanem a társadalom sincs felkészülve.

Jelenleg a technológia nagyon távol áll attól, hogy általános értelemben vett mesterséges intelligencia létrehozásáról beszélhessünk. A gondolkodó gépek érzelmei szintén a fantasztikum kategóriába tartoznak. Jelenleg a mesterséges intelligencia annyi, hogy nagyon komplex feladatokat vagyunk képesek megoldani hihetetlenül összetett módon.

Nem osztom azt a nézetet, hogy a mesterséges intelligencia egy fekete doboz, mert fejlesztőként nekem feladatom, hogy átlássam, mi zajlik a rendszeren belül. Természetesen emberként van egy határom, így például fejben nem tudom kiszámolni azt a sok millió vagy milliárd egyenletet, amit egy algoritmusom pillanat alatt elvégez. Ex jogászként a volt kollégák révén többször találkozom a mesterséges intelligencia és a jog kettősségének problémájával. Célom, hogy előmozdítsam a párbeszédet a jogászok és az informatikusok között, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét nyelvezetet és gondolkodásmódot értem.

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

Címlapról ajánljuk

SIKERSZTORIK

Oroszlánokkal alszik a magyar Maugli, aki már gyerekként rögtön egy anakondát vett magának

Flaskay Dániel jelenleg egy zanzibári vadállatmentő központ állatgondozási igazgatója, és napi rutinjai között szerepel az elefánt-pedikűr és a majompelenkázás is. Nemrég megtámadta egy oroszlán, és végül egy gepárd nyalogatása mentette meg a lábát.

Tóth Noémi - szmo.hu
2024. június 16.

A csillogó szemű, kisportolt testű fiatal srác régen nem gondolta volna, hogy végül a világ számos országában ismert állatszakértő lesz, aki tigriseket nevel és gepárdokat ment. Flaskay Dániel, azaz a magyar Maugli 9 évesen már tudta, hogy állatokkal fog foglalkozni, de mivel hiperaktív gyerek volt, szülei beíratták vízilabdára – ami ugyan jól ment neki, de érezte, hogy valami hiányzik.

Aztán 12 évesen megvette első állatát, amely nem a szokásos aranyhörcsög volt, hanem konkrétan egy 3 méteres anakonda. Egy magazin apróhirdetésében látta meg az eladó óriáskígyót, és a szüleinek csak annyit mondott, hogy kimegy a kanálishoz a gyáli otthonuk közelében. Ott találkozott az eladóval, aki egy zsákban adta oda neki az anakondát. Dani izgalmában meg sem nézte az állatot, csak hazaszaladt vele, és az apjának annyit mondott, hogy fogott egy vízisiklót – de persze az apját nem tudta becsapni. Az újdonsült szerzemény ráadásul nem sokat teketóriázott, rögtön két helyen is megharapta a kisfiút, és bár az anakonda nem mérgeskígyó, Dani tudta, hogy az állat nem maradhat nála. Elvitte hát egy állatkeresekedésbe, ahol az eladó nézett nagyokat, de felajánlotta, hogy becseréli neki egy bébi tigrispitonra és egy vörösfarkú boára. Ezt követően már átgondoltabban viszonyult az állatokhoz, kígyótenyésztő vált belőle, és egyre inkább érezte, hogy ez az ő útja.

17 évesen kijutott New Yorkba, egy speciális zoológia képzésre, de mielőtt elkezdte volna a tanulmányait, meg akart tanulni rendesen angolul. Összekötötte a kellemeset a hasznossal, ezért eleinte egy állatkertben önkénteskedett, ahol magabiztos nyelvtudásra tett szert. A kint töltött évek alatt beteljesítette a saját amerikai álmát, és saját állatkereskedést nyitott a spórolt pénzén New Jersey-ben. Csupa szokatlan jószágot, például kígyókat, büdösborzot (amely állítása szerint nem is büdös, viszont jófej) és cukormókust árult, de hét év után eladta az addigra felkapott kereskedést, mivel erős honvágya lett. Amikor hazajött, eléggé depressziós lett, nem tudott magával mit kezdeni, míg végül a felsőlajosi magán ZOO-ban találta meg a boldogságot, ahol olyan szerencséje volt, hogy egy nemrég született fehér tigriskölyköt nevelhetett fel. Nem zavarta a kevés fizetség, hiszen úgy érezte, hogy végre hazatalált.

Onnan a debreceni állatkertbe ment dolgozni, kizárólag a szakmai előrelépés miatt, hogy új fajokkal, például zsiráfokkal és vízilovakkal dolgozhasson. Dani elmondása szerint az utóbbi állat ugyan évi ötezer ember halálát okozza Afrikában, de ugyanannyi idegvégződése van, mint az embernek, és az egyik idős víziló egyenesen imádta, ha a nyelvét vakarta. Flaskay Dániel fontos vezérelve, hogy olyan kapcsolatot alakítson ki a rábízott állatokkal, hogy azok ne féljenek az embertől, hiszen a stressznek sok negatív hatása van – például ezért bújnak el gyakran az állatok az állatkertekben a látogatók elől. Amikor arról kérdezem, hogy mi a titka annak, hogy „állatokkal suttogó” lett, azt feleli, hogy „én őszintén azt gondolom, hogy ez egy velem született tehetség, hogy engem ilyen jól megértenek az állatok, és közel engednek magukhoz, ezt nem lehet megtanulni könyvekből. Természetesen rengeteg türelem és kitartás kell, mire egy állatnak teljesen elnyerem a bizalmát. Hiszem, hogy ha egy állat közel áll a gondozójához, és nem csak a takarmányt dobják be neki, az neki is sokkal jobb!”

A következő állomás Görögország volt, ahová az igazgató kiküldte egy konferenciára, mivel annyira bevált az ottaniaknak, hogy maradásra bírták. A tréning egyébként arról szólt, hogy hogyan lehet altatás nélküli vizsgálatra trénelni állatokat: például ha egy vadmacskának meg kell vizsgálni a lábát, akkor ahhoz ne kelljen kockázatos altatást végrehajtani rajta. Az motiválta arra, hogy Görögországban maradjon egy helyi állatkertben, hogy újabb sokféle fajt ismerhet meg alaposabban, a pingvintől a gibbonon át az orrszarvúig és az elefántig. Utóbbiról tudni kell, hogy alapból rengeteget sétálnak a természetben, ezért fogságban muszáj a körmeiket ápolni. Dani megtanította arra az elefántokat, hogy feltegyék a lábukat, és zokszó nélkül tűrjék, hogy reszelik és flexelik a lábkörmeiket. Az itt töltött 3 és fél év után azonban betört a Covid, de ez sem jelentette a pályája végét.

A magyar Maugli – már eleve hihetetlen – karrierje akkor lépett egy új szintre, amikor kapott egy levelet egy Zanzibáron működő menhelytől, hogy pont ilyen tapasztalatú embert keresnek igazgatónak. Először nem vette komolyan a felkérést, de a vadállatmentő központ kitartóan ostromolta őt, és két hónap tárgyalás után Dani végül Zanzibáron találta magát, ahol zsiráfok, elefántok és leopárdok között folytathatta kalandos életét. Teljesen más kultúrához és körülményekhez kellett szoknia ott, infrastruktúra nélkül, de megérte, mert élete legszebb pillanatait ott élhette át.

Pont akkor született ott is két fehér oroszlán, amiket ő nevelhetett fel – mivel az anyjuk elpusztult –, és teljesen egyedül nevelhette fel az ő kis „tündérét”, Zafirát is, a pumakölyköt. Mivel ez a faj is a kipusztulás szélén van, végül őt visszaengedték a vadonba, amitől Dani szabályosan lelkibeteg lett, és máig könnyekig hatódik, ha a közös fotóikat nézi.

Amikor arról kérdezik, hogy mit csinál pontosan Zanzibáron, elmondja, hogy gyakorlatilag egy edukációs túrát vezet az állatok megismerésével és megérintésével, de etikus módon, azaz nála nincsenek begyógyszerezett meg kikötözött állatok. Olyan állatokkal is foglalkozik, amelyek kizárólag Zanzibáron élnek – ilyen a vörös kolobusz majom, amelyet babaként még pelenkázik is –, és olyanokkal is, amelyeket gazdag arab sejkek „selejteznek le” hozzájuk, amikor rájönnek, hogy gepárd nem eléggé domesztikálható cicus.

Egyszer egy elefánt két méterrel odébb repítette a vízbe az agyarával, olyan ereje van, úgyhogy Dániel előszeretettel emlékezteti több százezres rajongótáborát arra, hogy ezek a csodálatos lények mindig vadállatok maradnak – és sajnos egy pár hónappal ezelőtti oroszlántámadás őt is élénken emlékeztette erre. Az történt ugyanis, hogy amikor Dani bement a fehér oroszlánokhoz, csak a nősténnyel foglalkozott, a hím pedig féltékenységből ráugrott hátulról, és belefúrta a karmait, valamint a lábát is elkapta. Ahogy gondozója nem tudott megmozdulni, és megérezte a kétméteres állat erejét, elfogta a rémület, de aztán látta az állat testbeszédén, hogy nem akarja megölni, ezért szép lassan kihátrált a ketrecből.

Az igazán abszurd történet azonban csak ezután kezdődött, mivel Dani félt, hogy elfertőződnek a sebei, a zanzibári kórház felé vette az irányt, amely egy ablak és tető nélküli, rozoga épület volt, az állítólag orvos pedig egy konyhai sütőben fertőtlenített tűvel és cérnával, érzéstelenítés nélkül varrta össze őt öt helyen. A borzalmasan fájdalmas beavatkozás végén az „orvos” adott neki 20 tablettát bármiféle instrukció nélkül, hogy vegye be, de Dani inkább a józan eszére hallgatott, és szerzett antibiotikumot. Attól a háta ugyan helyrejött, de a lába sajnos a gyógyszer ellenére elfertőződött, amitől a legjobban tartott. Ekkor jött neki az a mentő gondolat, hogy a gepárdok nyála sebgyógyításra alkalmas lehet, és bement megnyalogattatni a sebes lábát a gepárdokhoz (amely egyébként állítólag kifejezetten kellemetlen érzés, mert rendkívül érdes a nyelvük felülete). A blöff működött, a lába pedig egy héttel később valóban meg is gyógyult. Utána visszament az oroszlánokhoz, akik ugyanúgy fogadták, mint azelőtt, és az életük visszaállt a régi kerékvágásba.

Arra a kérdésre pedig, hogy ennyi extrém élmény és különféle egzotikus faj gondozása után milyen céljai vannak még, azaz mi van még a bakancslistáján, a magyar Maugli így reagált: „Ez egy olyan szakma, ahol mindig van hova fejlődni, tehát mindig azon leszek, hogy fejlesszem magam, és még többet tudjak segíteni az állatoknak. És nekem is van egy nagy álmom, amivel minden nap nyugovóra hajtom a fejem: egy saját vadállatmenhelyet létrehozni, ahol a világ egész területéről menteni fogjuk az állatokat, és ha lehetséges, vissza is fogjuk őket vadítani, hogy visszakerülhessenek a vadonba! Természetesen lesz olyan állat is, akivel ezt nem lehet majd megtenni, számukra mi leszünk az Utolsó Menedék, ahol stresszmentesen, nélkülözés nélkül élhetik le az életüket.”

Kapcsolódó

„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit

Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Richárd egy balesetben elveszítette a lábát, teste 70 százaléka megégett – az orvosok már lemondtak róla, ő viszont világbajnokságra készül

Egy tragikus, kis híján végzetes nap az egész életét megváltoztatta, annak ellenére, hogy a sport már korábban is az élete része volt.

Malinovszki András / Fotó: Kecskeméti Televízió - szmo.hu
2024. augusztus 05.

Egészen hihetetlen történet Fejes Richárdé, a tizenöt éves fiúé, aki egy brutális balesetet élt túl.

Richárd motoron ütközött egy autóval, mindkét jármű kigyulladt, a benzin pedig ráfolyt a ruhájára, ami miatt teste hetven százaléka megégett. Az orvosok alig láttak esélyt a túlélésére, de valami csodával határos módon mégis felépült – idézi vissza a balesetet a Blikk.

Fejes Richárd, aki egyik lábát elvesztette és testét máig hegek borítják, mégis próbál pozitívan gondolkodni és élvezni az életét. A sportban találta meg a vigaszt, amit a tragédia után sem hagyott abba.

„A barátaimmal fürödtünk egy tóban, és hazafelé tartottam, amikor a növényzettől nem vettem észre egy táblát, és a kereszteződésben egy kilencven kilométer/órás sebességgel közlekedő autó elütött. Harminc métert repültem, a motor pedig kilencven méterre állt meg onnan” – mesélte Richárd a drámai pillanatokat.

„Felkeltem az árokban, tudtam, hogy nagy baj van, de fájdalmat nem éreztem. Még a szüleim telefonszámát is le tudtam diktálni. A tűzoltók kiérkezése után ájultam el, és csak három héttel később ébredtem fel.”

Richárd édesapja, Fejes István éppen akkor ért a helyszínre, amikor fiát ásványvizekkel oltották el. A kocsiban ülő nő, a sofőr felesége locsolta le.

Az aggódó apuka elmondta, hogy fia sarka leszakadt, a sípcsontja, a combcsontja, a keresztcsontja és a szeméremcsontja eltörött, a csuklója pedig megrepedt. Az orvosok szerint az égési sérülések az élettel összeegyeztethetetlenek voltak.

Richárdot először a kecskeméti kórházba vitték, majd négy órával később már Budapesten, a Honvédkórházban volt.

Tízórás műtét során eltávolították a megégett bőrt, amputálták a lábát, és vasakat tettek az ép végtagjába.

Nyolc hétig életveszélyben volt, összesen tizennégyszer operálták meg. Az elviselhetetlen fájdalmak miatt három hétig mesterséges kómában tartották, és csak felébredése után szembesült azzal, hogy elvesztette a lábát.

„Gyorsan elfogadtam, a lényeg az volt, hogy túléljem, nem a lábam számított” – mondta a fiatalember, aki ötévesen kezdett el küzdősportolni, és tizenhárom éves koráig versenyzett. Brazil jiu-jitsuban hat bajnoki címet, diákolimpián első helyezést ért el, és összesen hetvenkét érmet szerzett.

A tragédia óta Richárd felvette a kapcsolatot az őt elgázoló autóssal, akire egyáltalán nem haragszik. Inkább a jövőre koncentrál. Az édesapjával kezdte meg a rehabilitációt és a kemény edzéseket. Majdnem egy évet Kanadában éltek, ahol elkészítettek számára egy méregdrága, speciális protézist.

Azóta több mint negyven kilót szedett magára és kiváló parasportolóvá vált. Fekvenyomásban tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot, Grúziában négy aranyérmet szerzett, most pedig már a világbajnokságra készül.

„Több mint százötven kilót ki tudok nyomni, és minden második nap edzek. Nyilván nem kell mindenkinek versenyeznie, de engem a tréningek segítettek átlendülni a mélypontokon”

– tette hozzá.

Nemcsak magára gondol azonban, amikor edz: „Szeretnék erőt adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek” – fogalmazta meg másik célját Fejes Richárd.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Tanárnak nézték az osztálytársai az ország legidősebb, 71 éves frissdiplomását

Szegedi Dezsőt 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára is.

H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2024. május 26.

Szegedi Dezső, az ország legidősebb egyetemistája az iskolai élményeiről számolt be az RTL-nek.

A 71 éves Szegedi arról is mesélt a tévécsatornának, hogy milyenek voltak az egyetemi évek, amit ráadásul nappali tagozaton végzett el.

Szegedit 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára.

"Első szemeszter, első óra. Mentem a folyosón végig, és fiatalok nézték, hogy ki ez az öreg és következő: jónapot tanár úr, azt hitték, hogy tanár vagyok"

- emlékezett vissza a színművész, aki azt is elmondta: volt, amikor éjszaka kettőig írt beadandót munka mellett.

Szegedi egy ma már nem létező miskolci városrészről, Gordonról írta a szakdolgozatát. Ezzel a kutatómunkával nemcsak emléket szeretetett volna állítani a miskolci roma muzsikosoknak, hanem meg szerette volna azt is mutatni a fiataloknak, hogy tanulni sohasem késő.

Kapcsolódó

1500 tanár dolgozhat diploma nélkül a közoktatásban

A Népszava mindezt abból a válaszból számolta ki, amit Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adott Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő (LMP) írásbeli kérdésére.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Megvan a következő magyar űrhajós, az autóiparból emelkedik a csillagok közé Kapu Tibor

44 évvel Farkas Bertalan után megvan a következő magyar űrhajós. Nemsokára a NASA-nál fejezi be kiképzését Kapu Tibor és a tartalékos Cserényi Gyula.

FM. Kép: MTI/KKM - szmo.hu
2024. május 27.

Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról – derül ki a külgazdasági és külügyminisztérium közleményéből. A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

A kiválasztott Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott.

Vele azonos kiképzést kap a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula, aki szükség esetén helyettesíti őt, máskülönben a Földről segíti majd a küldetését.

240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet. Ők mindannyian komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig. Végül közülük választották ki Kaput és Cserényit. Ők ketten hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés – magyarázta a bejelentés apropóján Szijjártó Péter miniszter –, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított. A magyar űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik Szijjártó szerint, a tesztek pedig nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését.

Kapcsolódó

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk