Szentimentálisan hangzik, de a népzene mégiscsak a vérünkben van
Már csak néhány nap és elkezdődik a Művészetek Völgye, amely idén is tíz napon keresztül, közel 1500 programmal várja a látogatókat.
Az egyik állandó helyszín a Fonó udvara, amely az elmúlt években többször is költözött a fesztiválon belül, most azonban úgy tűnik, végre megtalálta a helyét a taliándörögdi Kocsor Házban.
Ennek apropóján beszélgettünk a produkciós vezetővel, Móra Gabriellával.
– Hogy indult a Fonó története?
– A Fonó Budai Zeneházat több mint 20 éve azzal a céllal alapították, hogy a legyen egy fix hely a fővárosban, ahol egyrészt a magyar népzene, másrészt mindenféle más népek zenéi, valamint az etno-jazz formációk eljuthatnak a közönséghez. Akkor ilyen még nem volt, teljesen egyedinek számított a koncepció.
Egy ipari létesítményből alakították át a klubot, és ezt a célját tulajdonképpen a mai napig tartja, csak annyi a változás, hogy a hangsúly jobban áttolódott a magyar népzenére. Már Magyar Örökség és Prima Primissima Díjjal is értékelték a tevékenységét. Emellett a Fonó egy lemezkiadó is, ami hasonló elvek mentén működik.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenkit megjelentetett – vagy legalábbis felléptetett – már legalább egyszer, aki számít ebben a szcénában Magyarországon.
– Ki a tipikus közönség, aki a Fonóba jár és népzenét hallgat? Változott ez a kezdetek óta?
– Viszonylag eklektikusan áll össze. Részben velünk együtt öregedett a közönségünk, de az utóbbi években nagyon sok energiát fordítunk arra, hogy a fiatalokat is megszólítsuk. Persze most már nagyon más a helyzet, mint régen, amikor ez volt az egyetlen népzenei-világzenei hely Budapesten. Azóta jó néhány hasonló klub alakult közelebb a belvároshoz, de ettől függetlenül nincs okunk panaszra: a koncertekre és a táncházainkra is szép számban járnak.


– A táncháznak mennyire van manapság létjogosultsága, hogyan lehet kedvet csinálni hozzá?
– Szerencsére elég jól pörögnek a táncházak mindenhol a városban, a fiatalabbak között is mindig van egy olyan réteg, aki ez iránt érdeklődik. A kedvcsinálásról még annyit, hogy akit nem fog meg elsőre az autentikus népzene, annak érdemes az általunk rendezett világzenei koncertekkel kezdenie, amit elsőre sokkal könnyebb befogadni, és az illető utána simán juthat arra, hogy a hallott dallamok eredeti verziója is érdekli.
– És mit tud ez adni neki? Te például hogyan beszélnéd rá egy „laikus” ismerősödet arra, hogy eljöjjön táncházba?
– Bármennyire is szentimentálisan hangzik, szerintem azért lehet könnyen megszeretni, mert végső soron ez az egész mégiscsak a vérünkben és a gyökereinkben van. Persze ez még nem garancia arra, hogy mindenki szeretni is fogja, de magyarként valószínűleg senki nem érezné magát idegenként egy magyar táncházban. Ha pedig az ízlésével is találkozik, onnantól már könnyen meg lehet fogni.
– Mennyire tud még keletkezni, illetve fennmaradni autentikus népzene a mai rettentően modernizált társadalomban? Vidéken azért tartják a hagyományokat?
– Egyre kevésbé, de hálistennek azt a hatalmas zenei anyagot, ami korábban létezett, még idejében összegyűjtötték.
Óriási szerencse, hogy a néprajzkutatók idejében elkezdtek foglalkozni ezzel, és még azok voltak a forrásaik, akik tényleg eredeti környezetükben muzsikálták a dalokat.
És azért még mindig akadnak öregek, akiktől újabb anyagokat lehet gyűjteni. Többeket ismerek, akik rendszeresen járják is Erdély és a Felvidék eldugott településeit emiatt.


– Mekkora a ti személyes szerepetek, illetve felelősségetek abban, hogy a népzenei kincs tartósan fennmaradjon?
– Azt gondolom, hogy a lemezkiadással és a programszervezéssel is elég sokat teszünk érte. A mai napig sok autentikus népzenei albumot jelentetünk meg, még akkor is, ha a lemezpiac egyre kisebb. Természetesen minden anyagunk elérhető digitálisan is, nem csak a korongot lehet megvenni. Az értékmentésnek ez is nagyon fontos formája, amit a jövőben sem szeretnénk elhagyni.
– Mióta van jelen a Fonó a Művészetek Völgyében, és hogyan változott az ottani helyszínetek az évek során?
– Az első időszakról én csak keveset tudok, de az biztos, hogy már a létrejöttünk óta tart az együttműködés. Volt, hogy saját helyszínnel, máskor csak produkciókkal, de folyamatosan képviseltettük magunkat. Ameddig személy szerint vissza tudok tekinteni, az a Fonó és a Kobuci Kert közös udvara nagyjából öt évvel ezelőtt, ami teljesen népzenei programmal ment.
A következő évben kaptunk egy felkérést a központi szervezőktől, hogy a taliándörögdi Klastromnál újra lesz színpad, és a tíz nap felét mi töltsük ki programokkal. Bár nagyon jó előadókat sikerült elhívnunk, maga a helyszín eléggé kiesett a fesztivál vérkeringéséből, így a következő évben ismét költöztünk. Először a református templom udvarán lévő Ősök Házába, de onnan helyi egyeztetési problémák miatt szintén mennünk kellett.
Végül a Kocsor Házban találtunk otthonra, és úgy tűnik, ez végre egy sikeres együttműködés lesz, ami idén már másodjára valósul meg.


– A program hogy alakult ki?
– Szerencsére az udvar addigi szervezői nagyon hasonlóan gondolkodnak arról, hogyan is kellene egy Művészetek Völgye-programhelyszínnek kinéznie és milyen hangulatot teremtsünk, tehát elég jól egymásra találtunk velük. A Klastrom óta erőteljesen a világzenei vonalat helyezzük előtérbe, mivel Kapolcson továbbra is működik a Folkudvar, akik az autentikus népzenéről gondoskodnak. Egyrészt természetesen a saját portfóliónkból válogattunk, olyan előadókat hívtunk meg, akikkel eleve szeretünk együtt dolgozni.
De a fesztivál koncepciója kikacsintásokra is lehetőséget ad, ezért kerülhettek be a programba olyan zenekarok – például a PASO, vagy a Lóci játszik –, akiknek a világzenéhez is kevés közük van, de saját műfajukban értékesek.
A 19 órakor kezdődő sávban kevésbé ismert, feltörekvő előadóknak is lehetőséget adunk, idén újdonságként pedig délután 4-kor Párbeszéd koncertek lesznek a Bethlen Téri Színház jóvoltából. Ennek keretében olyan művészek játszanak együtt, akik egyébként nem szoktak, például Szirtes Edina Mókus és Kemény Zsófi, vagy Dresch Mihály és Tintér Gabriella.
(A Művészetek Völgye részletes programját IDE KATTINTVA böngészheted.)