Aki a leghíresebb vándorcirkuszt irányítja
Milyen feladatai vannak egy cirkuszigazgatónak?
Szerencsére nem csak rám hárulnak a teendők, négyen látjuk el ezt a pozíciót a feleségemmel, a nővéremmel és a sógorommal, ezáltal könnyebb megosztani a feladatokat. Általában én felügyelem a reklámokat és a média-megjelenéseket, a nővérem vezeti a szervezést, a sógorom a műszaki részleget (tehát az építési és bontási munkálatokat), a feleségem pedig az artisztikai igazgató, aki az előadás fénytechnikájáért és hasonlókért felel. Ugyanakkor egy igazgatónak a fentieken túl is minden apró tevékenységen rajta kell tartania a szemét, az állatok élelmezésétől kezdve a villany és víz bekötésén át egészen az adóbevallásokig. A társulat bármelyik tagja fordulhat hozzánk ügyes-bajos dolgaival. Ehhez jön még, hogy egy-egy műsorszámban fellépőként is szerepelünk, de ez már tényleg szinte csak kikapcsolódás.
Milyen előnyei és hátrányai vannak a vándorcirkuszi létnek az egy helyben működő társulatokhoz képest?
Az előnye egyben a hátránya is. Állandóan utazunk, folyamatosan új emberekkel ismerkedünk meg, ami nagyon érdekessé teszi az életünket. Viszont mivel néhány napnál többet általában nem maradunk ugyanott, ezeknek az ismeretségeket a többségét hamar hátra kell hagynunk, mindenkivel lehetetlen lenne fenntartani. Aztán, ha a rákövetkező évben visszatérünk, gyakran újra találkozunk velük, majd pedig ismét elbúcsúzunk tőlük. Ez egy ilyen életforma, mindannyian hozzászoktunk már.
Eötvös Loránd 1974. január 13-án született Budapesten. Az általános iskola után az Állami Artistaképző Intézetbe járt
magántanulóként. Miután több mindent kipróbált, a zsonglőrködésnél állapodott meg. 13 évesen lépett fel először
közönség előtt egy csoportos zsonglőr-produkcióban a szüleivel közösen. Később, mikor tudása elért egy bizonyos szintet, szólószámokba kezdett.
1994-ben részt vett a párizsi cirkuszfesztiválon, ahol egészen a döntőig menetelt és különdíjat nyert. 1998. március 15-én Hortobágyi Károly-díjjal tüntették ki. Az elkövetkező években Európa szinte valamennyi országában fellépett különböző neves cirkuszokban. 2004-ben részt vett az 5. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ahol a moszkvai Bolsoi nagycirkusz különdíját nyerte.
2006-ban megházasodott, felesége Wertheim Adrienn, szintén régi cirkuszdinasztia tagja. Két lányuk született: Lorienn 2009-ben és Larissza 2011-ben. 2010-ben a nővérével, Susyval karöltve vették át az Eötvös cirkusz vezetését, és soha nem látott sikereket értek el. 2012-ben a Maciva által alapított cirkuszművészeti tanács tagja lett. 2013-ban a Vitézi Rend is felvette tagjai közé, valamint felkérték a Hortobágyi Károly-díj három főből álló kuratóriumának tagságára.
Van olyan hely, amire az otthonotokként tekintetek?
Pesterzsébeten van egy családi házunk, a téli hónapokat gyakran ott töltjük. Amúgy viszont mindig ott az otthonunk, ahol éppen vagyunk. Ahogy a mondás is tartja: az otthon az, ahol a családod van. Nálunk pedig éppen ez a helyzet, az egész szűkebb család velünk utazik. Itt vannak a gyerekeim, a szüleim, a nagymamám, nővérem gyerekei, feleségem nagymamája, szóval tényleg szinte mindenki, aki számít.
Hogy választjátok ki a turné helyszíneit, saját szervezéssel, vagy meghívásos alapon?
Mindig saját szervezéssel megyünk, az évek tapasztalatai alapján már tudjuk, melyek azok a helyek, ahová érdemes előadást szervezni és melyek azok, ahová kevésbé. Az utóbbi időben nagyjából kialakult az a kör, ahová rendszeresen visszatérünk, legfeljebb az időpontok változhatnak. Budapestre például eddig szeptember-október környékén szoktunk jönni, most először próbáltuk ki a május-júniust, aztán majd meglátjuk, maradunk-e ennél, vagy visszatérünk az eredeti verzióhoz.
A fellépők egymástól tanulják el a szakma fortélyait, vagy létezik valamiféle iskola erre a célra?
A cirkuszos családok tagjai általában szüleiktől, nagyszüleiktől tanulnak. Ugyanakkor léteznek artistaképző iskolák (Budapesten például most már kettő is), ahová olyan gyerekek is beiratkozhatnak, akik nem cirkuszdinasztiába születtek, viszont arra vágynak, hogy ezzel foglalkozhassanak. Mellesleg néha a cirkuszos gyerekek is elvégzik ezeket az iskolákat, de nekik eleve megvan az előnyük, hogy otthon a családtól is elsajátíthatnak csomó dolgot. A külsősök ezen a téren hátrányból indulnak, ezzel együtt nagyon sok olyan kollégát ismerek, aki a rokonságától függetlenül került a szakmába, mégis rendkívül tehetséges artista lett belőle.

A cirkuszos gyerekek felé egyébként elvárás, hogy folytassák szüleik szakmáját?
Nem elvárás, mindössze arról van szó, hogy mivel eleve ebbe a világba születnek bele, legtöbbször ezt veszik természetesnek, és fel sem merül bennük más lehetőség. Én nem tiltanám el őket semmilyen alternatívától, de ehhez mindkét életformát ki kellene próbálniuk, ami a mi helyzetünkben nem reális. Ugyanúgy, ahogy az orvoscsaládok gyerekeiből is túlnyomórészt orvos lesz, a cirkuszosok többségénél is magától értetődik a szakmaválasztás. Persze előfordulnak kivételek, de nagyjából 90 százalékuk marad a kaptafánál.
Mi a helyzet a rendes tanulmányaikkal?
Mostanában a gyerekek többsége magántanuló, ez a legújabb divat. Régebben más volt a helyzet, az egyik lehetőség szerint mindig annak a városnak az iskolájába íratták be őket, ahol éppen a cirkusz tartózkodott. Ez nem volt túl jó, hiszen minden iskolában más a tanmenet, így sokszor előfordult, hogy valahová megérkezve az aktuális tananyagot már éppen megtanulták az előző városban, vagy épp fordítva: lemaradásban voltak a többiekhez képest. Ráadásul az is nagy hátrány volt, hogy mivel egy-egy helyen alig pár napot töltöttek, sem a tanárok, sem a többi diák nem fordított rájuk túlzott figyelmet, mondván, ilyen kis időre minek? A másik lehetőség pedig az volt, hogy nem utaznak, hanem valamelyik rokonuknál töltik ezt az időszakot. Velem is így történt, gyerekkoromban a szüleim Németországban dolgoztak, én meg itthon voltam a nagymamámmal és jártam rendesen iskolába, mint a többi gyerek. Persze ennek is megvolt a hátránya: nagyon ritkán láthattam a szüleimet, évente legfeljebb egy vagy két alkalommal. Végül 16 évesen csatlakoztam hozzájuk.
Fotó: Veres Patrik

Hogy áll össze egy új előadás, hányan vesznek részt a megtervezésében?
Az alapokat mi négyen, igazgatók rakjuk össze, például már most is törjük a fejünket azon, mivel rukkolhatnánk elő jövőre. Az első lépés, hogy kitalálunk egy koncepciót, amire aztán az egész műsort felfűzzük. Ehhez kell megfelelő vendégfellépőket találnunk, akiket egész szezonra (márciustól októberig) leszerződtetünk. Az is előfordult már, hogy egy adott produkció annyira megtetszett, hogy a teljes előadást ahhoz igazítottuk, de általában inkább fordítva szokott lenni.
Hányan utaztok együtt összesen?
Körülbelül 48 fős a teljes tábor, ebből a közvetlen családtagok 10-12 főt tesznek ki. A külsős artistaművészek nagyjából ugyanennyien vannak, ők többnyire szintén a családjukkal jönnek. Plusz a műszaki személyzet, a szakácsok, sofőrök, állatápolók, és még jó néhányan.

A Magyar Nemzeti Cirkusz ellen nemrég tartottak egy tüntetést, abból az apropóból, hogy a szervezők szerint természetellenes mutatványokra kényszerítik az állatokat, így tulajdonképpen kizsákmányolják őket. Mi a véleményed erről?
Szerintem az állatvédők kissé eltúlozzák ezt a dolgot, elsősorban nem a cirkuszoknál kéne keresgélniük, hanem elmenni mondjuk Indiába vagy Afrikába, ahol tömegével ölik le az állatokat. Úgy gondolom, hogy sokkal jobb helyen vannak egy cirkusznál, ahol rendesen törődünk velük és vigyázunk rájuk. Lehet, hogy például az állatkertekhez képest kicsivel szűkebb helyen vannak tartva, de az európai uniós szabványoknak természetesen megfelelnek a körülmények. Emellett az Eötvös Cirkusznak van egy kezdeményezése egy úgynevezett „állat-nyugdíjas otthonról”, ahová azok az állatok kerülhetnének, akiken látszik, hogy kezdenek kiöregedni a szakmából. Bár az elefántok például már 60 év felé járnak és még egész jól bírják, de ettől függetlenül szerintem lenne létjogosultsága. Még kell egy-két támogató hozzá, de remélhetőleg pár éven belül megvalósulhat.
Nektek hány állatotok van?
Pár kutyát leszámítva egy saját sincs. A vendégartistákhoz hasonlóan az állatos produkciókat is mindig egy-egy szezonra szerződtetjük. Ez egyrészt amiatt praktikusabb, mert nem könnyű őket télen fenntartani, de még inkább azért, mert így minden évben meg tudunk újulni. Ha saját állataink lennének, folyamatosan rájuk kéne építenünk, így sokkal kevésbé lennének változatosabbak az előadásaink.
Milyen az állatok viszonya a fellépésekhez? Mindig lelkesek és bírják az iramot?
Persze, mindannyian megszokták a szereplést már kiskoruk óta, szóval nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy élvezik a dolgot. A porondon minden elvégzett mutatványért jutalomfalatot kapnak, így emiatt is érdekük, hogy jól teljesítsenek. Persze az emberekhez hasonlóan az ő teljesítményük sem mindig egyenletes – az idomár feladata, hogy előadások előtt felmérje, éppen milyen passzban van és mire képes az adott állat. Főleg vadállatok esetén fontos ez, hiszen a velük való munka veszélyes is lehet, ha épp olyanja van mondjuk egy tigrisnek vagy oroszlánnak.
Fotó: Veres Patrik
Mi a helyzet veletek ezen a téren, a sokadik alkalommal már inkább rutinból nyomjátok le az előadásokat, vagy azért végig marad bennetek valamiféle izgalom?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig izgulunk, de azért vannak különleges előadások. Például a premiereknek nyilván sokkal nagyobb a jelentőségük, főleg ha a szakma képviselői is jelen vannak, akik előtt különösen bizonyítanunk kell. Illetve a fiatalabb artistákra is igaz, hogy általánosságban nagyobb bennük a drukk a már több évtizedes tapasztalattal bíró társaikhoz képest. Utóbbiak esetén sokkal inkább jellemző, hogy rutinjukra építve teljesítik az előadásokat.

Fotó: Veres Patrik
A turné alatt jut azért némi időtök pihenésre, például szétnézni az aktuális városban?
Nagyon kevés… Ha artista lennék, valószínűleg tudnék időt szakítani ilyesmire, hiszen nekik az fellépéseken és az ezekre való gyakorláson túl nincs más dolguk, viszont igazgatóként a rám háruló egyéb teendők már nem teszik lehetővé. De egyébként is nagyrészt ugyanazok a turnéhelyszíneink évek óta, úgyhogy annyira már egyik város sem jelent újdonságot. Esetleg majd a gyerekeimnek megmutatom őket, ha abba a korba lépnek, hogy elkezdenek érdeklődni irántuk.
Mit csináltok a turnék szünetében, októbertől márciusig?
Ha jön egy jó szerződés, amit megéri elfogadni, akkor külföldre megyünk vendégszerepelni. Ilyenkor más művészek nélkül, csak a szűkebb családdal. Ez egyfajta kikapcsolódás nekünk, amivel ráadásul még pénzt is keresünk. Ha viszont nem adódik semmilyen előnyös lehetőség, inkább itthon maradunk arra a pár hónapra, legkésőbb januártól már úgyis mindig elkezdjük kidolgozni az új turné részleteit, legyártatni a szórólapokat és a többi hasonló dolgot.
A többi vándorcirkuszos társulatra konkurenciaként tekintetek, vagy van valamiféle együttműködés köztetek?
Természetesen mindenki konkurencia, aki hozzánk hasonlóan járja az országot egy előadással, ugyanakkor bizonyos kérdésekben együtt is működünk velük. Például nem keresztezzük egymás útját, mert az egyikünknek sem lenne előnyös. Főleg a nagyobb cirkuszok tartanak össze ezen a téren, ilyen társulatból nagyjából 4-5 működik idehaza. A kisebbek pedig hozzánk alkalmazkodnak, hiszen ránk sokkal többen kíváncsiak, szóval ha közülünk valaki fellépett egy városban, nekik közvetlenül utána nincs értelme ellátogatni ugyanoda. Persze a kis cirkuszoknak is megvannak a maguk előnyei: egy miénkhez hasonló társulatot jóval költségesebb fenntartani, több a járulékos kiadás, míg ha például egyetlen család végzi el az összes feladatot, a bevétel is teljes egészében az övéké. De tulajdonképpen nincs is nagyon értelme egymáshoz hasonlítani a kettőt, teljesen más dimenzióról van szó.
Alapjában véve akkor mondhatjuk, hogy jó viszonyt ápoltok a többiekkel a szakmán belül?
Persze, sőt nagyon sok cirkuszigazgatóval rokonságban is állunk, hiszen ezek a dinasztiák annak idején azért elég sokat keveredtek egymással, aminek köszönhetően szinte mindenki szegről-végről rokona a másiknak. Ez egyébként a párkapcsolatok kialakítását is jócskán megnehezíti, így kerülnek mostanában egyre inkább külsősök a képbe, hogy ne legyen beltenyészet… (mosolyog)
Az Eötvös család története öt generációval ezelőtt fonódott össze a cirkuszos életformával, aminek varázsától azóta sem tudnak szabadulni. 1894 tavaszán a cseh Winiczky család Magyarországra utazott vándorcirkuszával. Volt köztük egy gyönyörű lány, Johanna, aki műlovarnőként kápráztatta el a közönséget. Az egyik előadás alkalmával egy nemesi családból származó ifjú látogatott el a cirkuszba, Báró Eötvös Ferencz. Az ifjú nemes és a cirkuszos lány egymásba szerettek, összeházasodtak és Ferencz a Winiczky cirkusszal tartott. Házasságukból egy gyermek született 1894-ben, Eötvös Nándor Aladár. Ő 1920-ban megalapította saját cirkuszát, az Eötvös Cirkuszt, mely egészen 1964-ig aktívan működött. 12 gyermeke született, 5 fiú és 7 lány.
A legidősebb és a leghíresebb közülük Eötvös Gábor, a világhírű zenebohóc, Jászai-díjas Érdemes művész, a Magyar Köztársaság csillagrend kitüntetettje volt, aki az immár szállóigévé vált "Van mááásik" című produkciójával szórakoztatta több generáció gyerekeit. Tehetségét a világ legnagyobb nevettetője, Charlie Chaplin is elismerte. Kisebbik fia, Tibor a lányával, Chilyvel 1993-ban újraalapította az Eötvös Cirkuszt, mely éveken keresztül nagyon sikeres volt. Nándor hatodik gyereke, Eötvös József lánytestvéreivel a világ számos nagy cirkuszában szerepelt. 1979-ben a Vatikánban is alkalmuk nyílt fellépni, amihez II. János Pál pápa személyesen gratulált nekik.
1997-ben gyermekeivel megalapította a Fantázia Cirkuszt, mely évekig ugyancsak sikeresen működött. Az Eötvös család tagjai bejárták a Földet, megtelepedtek számos országban, mindenütt sikert és elismerést szerezve. Ám ahogy az ősök a múlt könyvébe írták be nevüket, az ifjabbak már a jövőébe akarják, ezért József gyermekei, Susy és Loránd az alapítás 90. évfordulóján házastársaikkal ismét újraalapították az Eötvös Cirkuszt. Az ifjabbik generáció vezetése alatt és az idősebbek tanácsainak köszönhetően olyan műsort hoztak létre, mely ötvözi a hagyományos cirkuszt a modern, fantáziadús koreográfiákkal. Azóta minden évben új előadással járják az országot márciustól októberig, hirdetve mottójukat: a cirkusz varázsa örök!

Mennyi idő szétkapni egy ilyen táborban mindent, és aztán a következő helyszínen újra felépíteni?
A bontás nagyon gyorsan megy, ha például délután 5 órára vége az utolsó előadásnak, 9-re készen vagyunk mindennel. Az építés már időigényesebb, minimum egy napot vesz igénybe, ha sietünk vele, vagy inkább kettőt, ha ráérősebbre vesszük. Utóbbi esetben az első nap elmegy azzal, hogy megérkezünk, kimérjük a területet, bekötjük a villanyt és vizet, felszereljük a kerítéseket. Ezekkel általában délutánra végzünk, utána jöhet egy kis pihenés. Másnap pedig felhúzzuk a sátrat és a berendezést. Ebben az artisták is segítenek, ez egy íratlan szabály, egyébként viszont csak az igazgatóság, illetve a külön műszaki személyzet végzi a munkálatokat.
Meddig lehet ezt a szakmát folytatni? Létezik olyan, hogy valaki a kora előrehaladtával kiszáll?
Hogyne, egy artista mindig érzi magáról, hogy meddig színpadképes. Ha elkezd öregedni, nyugodtan dönthet úgy, hogy többet nem lép fel előadásokon. De ekkor sem feltétlenül kerül ki a körforgásból, hiszen kereshet magának valamilyen másik pozíciót a cirkuszon belül. Édesanyám például jelenleg a büfét üzemelteti, megint más a kisvasutat, szóval bőven akad teendő a porondon kívül is.
Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!