SZTÁRVILÁG
Judie most töltötte be a 30. évét, így a kerek évfordulóra egy igen gáláns meglepetést kapott a rappertől.
SZTÁRVILÁG
A nevük miatt sokszor keverik össze az ismert brit színészt és a sokkal híresebb amerikait.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő nővére, Vera azt is elárulta, hogy ő volt a testvére válásakor a családban a villámhárító, de sokat segítettek a forgatások is.
SZTÁRVILÁG
Az idősebb kolléga szerint a magyar popzene üstökösének nincsen „titka”, egyszerűen csak ráérez arra, amit a közönség szeret. Váratlanul nagy dicséretet is kapott a Puskás Arénát háromszor megtöltő sztár.
SZTÁRVILÁG
Egy informátor szerint szeptemberi szakításuk után újra egy párt alkot a klasszis focista és teniszező exe, Gécsek Fanni. Magánéletüket szeretnék kevésbé a nyilvánosság előtt élni.
SZTÁRVILÁG
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy sportolói múltja segített a gyors regenerálódásban és formája visszanyerésében. Azt is elárulta, hogy több gyereket szeretne.
SZTÁRVILÁG
Fiatal volt, és még nem tanult meg nemet mondani – magyarázta a színésznő a keserű tapasztalatáról.
SZTÁRVILÁG
Vannak nehézségek a távolság miatt, de a műsorvezetőnő szerint ez csak erősíti a kapcsolatot. Amikor találkozni tudnak, nagyon intenzív időszakot töltenek együtt.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő a kórházi ágyból jelentkezett be az Instagram-oldalán. Radics Gigi bővebb információt egyelőre nem adott arról, miért kellett kórházba mennie.
SZTÁRVILÁG
A rapper korábban egy Facebook-posztban írta le, hogy édesanyja rosszul lett, de a mentőszolgálattal és a kórházzal sem volt megelégedve. 70 éves édesanyjának magas cukra és nagy fájdalma volt, és amikor hívták a mentőt, az több mint három óra várakozás után érkezett meg.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető azt is elmondta, hogy ez nem azt jelenti, hogy akkoriban nem keresett jól. Sőt!
SZTÁRVILÁG
A videó letarolta a netet, de a két sztárnak valójában semmi köze hozzá, mesterséges intelligenciával készült. A titokzatos készítő nem akarja felfedni a kilétét.
SZTÁRVILÁG
A rákkal küzdő színész azt mondta, jók az eredményei, de nem nyilváníthatják teljesen gyógyultnak.
SZTÁRVILÁG
A közös munka hozta össze őket. Egy ismerősük szerint nagyon passzolnak egymáshoz, komoly a kapcsolatuk.
SZTÁRVILÁG
Nagyon úgy tűnik, hogy a lovas színész valamiről megfeledkezett nyaralása közben. A színész egyébként vasárnap töltötte be az ötvenet.
SZTÁRVILÁG
A meghosszabbított vakáció végül jól végződött, de az elejét alaposan megszenvedte az egykori modell.
SZTÁRVILÁG
Az idős, beteg asszonyt mezítláb, köntösben hagyták az ajtó előtt, a rokonait pedig nem is értesítették.
Népszerű
Ajánljuk