SZTÁRVILÁG
Születésnap Győzike-módra: az 50 éves mulatóssztár kibérelt egy kastélyt, meghívott 254 embert és mindenkitől azt kérte, ne beszéljen az ott történtekről.
SZTÁRVILÁG
Van, ami még Fluor Tominak sem jön össze. Az énekes közösségi oldalán árulta el, nem tudja rávenni Éder Krisztiánt, ismertebb nevén SP-t arra, hogy újra színpadra lépjen.
SZTÁRVILÁG
Bochkor Gábor sehol nem találja azokat a képeket, amiket gyerekkorában készítettek róla. Hálás is vagyok, hogy akkoriban nem volt sem Facebook, sem Instagram – mondta a műsorvezető.
SZTÁRVILÁG
Úgy tűnik, Paprika Dorina túllőtt a célon. A Farm VIP sztárja eddig már több mint 50 kilót fogyott, a szerettei aggódnak érte, ő pedig egy komoly hasi műtéten esett át a közelmúltban.
SZTÁRVILÁG
Az ország leggazdagabb emberének felesége szerint már kapcsolatuk előtt eldöntötte, hogy lefogy. Azóta keményen edz, és kisebb adag ételeket eszik.
SZTÁRVILÁG
Várkonyi Andrea életük legintimebb titkairól is nyíltan beszélt. Úgy tűnik, a szerelem két évnyi házasság után sem múlik.
SZTÁRVILÁG
Azelőtt megmosolyogta az ilyen romantikus lánykérést. A szája elé kapta a kezét, majd elkezdett sírni.
SZTÁRVILÁG
Mindent meg tudnak beszélni, minden körülmények közt összekapaszkodnak, és a legnagyobb tisztelettel vannak egymás iránt.
SZTÁRVILÁG
A színésznő még a volt férjével volt egy bulin. Szinetár Dóránál nem volt jogosítvány és a forgalmi sem az ő nevére szólt, ráadásul a szondát is meg kellett fújnia.
SZTÁRVILÁG
A tervek szerint a dokumentumfilmet 2025 tavaszán mutatják majd be. A portré részben fikciós visszatekintés lesz.
SZTÁRVILÁG
Zámbó Árpi és a zenész fia már várja az iratok titkosításának feloldását. Az énekes másik testvére azonban meghosszabbítaná a titkosítást.
SZTÁRVILÁG
A népszerű színésznő nem hibáztatja volt férjét a történtek miatt, és hisz abban, hogy egyszer még újra rátalál a szerelem.
SZTÁRVILÁG
Ellenverziót kapott a Tóth Gabi Content Blocker. Az új szűrő csak az énekesnőről szóló híreket mutatja.
SZTÁRVILÁG
A sztárséf és tetoválója már gondolkoznak azon, mit lehetne kezdeni az énekesnőt ábrázoló tetkóval. Előbb azonban egy másik tervet valósítanak meg.
Népszerű
Ajánljuk