KÖZÖSSÉG
A 37 éves férfi súlyos szívbeteg lett, két héttel azután, hogy beköltöztek az otthonukba. A családsegítő szerint ha nincs a covid, talán hamarabb megkaphatta volna a szükséges kezeléseket.
KÖZÖSSÉG
'Mivel nagyjából 100 százalékban biztos vagyok abban, hogy nem volt nála pénz, ezért úgy hiszem, valakinek kártérítéssel tartozom, melynek eszmei értékét is készek vagyunk elismerni' - írja a kutya gazdája.
KÖZÖSSÉG
A brit kisfiút sokszor lánynak hitték derékig érő szőke fürtjei miatt, ám nem hagyta levágatni.
KÖZÖSSÉG
A Toa névre keresztelt fiatal állatnak minél előbb vissza kellene kerülni a családjához, hogy normális életet élhessen. Egyelőre állatvédők gondoskodnak róla.
KÖZÖSSÉG
Két óvodás kislány gyermekotthonba kerülhet, ha nem sikerül megerősíteni az életveszélyes házat. A szülők aggódnak, hogy ha nem tudnak 800 ezer forintot összeszedni két hét alatt, akkor nem vihetik haza Annát és Adélt.
KÖZÖSSÉG
A gyermeket emberkereskedők ragadták el, majd egy másik tartományban eladták, a rendőrség most bukkant a nyomára.
KÖZÖSSÉG
Bálint soha nem adta fel. Ez volt az utolsó üzenete is. Még a kórházban is azon járt az esze, hogyan segíthetne másokon. Barátai próbálják megvalósítani az álmát.
KÖZÖSSÉG
A Barcelona válogatott játékosa egy spontán ötlettől vezérelve hívja közös játékra az embereket a Facebookon.
KÖZÖSSÉG
27. alkalommal rendezik meg az adománygyűjtő estet, eddig közel 600 millió dollárt költöttek az AIDS/HIV kutatására.
KÖZÖSSÉG
Tökéletesen pontosan válaszol az operátor kérdéseire, még azt is elmondja, nem tud szólni a szomszédoknak, mert nem mehet egyedül az utcára.
KÖZÖSSÉG
Vasárnap délelőtt két helyszínről indítottak élelmiszeradományt az érintett településekre, és már a továbblépéssel kapcsolatos feladatokat, a hosszú távú segítségnyújtás csomópontjait határozzák meg.
KÖZÖSSÉG
A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület szellemileg és fizikailag sérült embereknek ad lehetőséget arra, hogy filmet készítsenek és filmszemléken vegyenek részt. Az egyesület alapító tagjával és elnökével, Fábián Gáborral Demény Fefe “A Sztori A Lényeg” című podcastjában beszélgetett.
KÖZÖSSÉG
Az ausztrál nő mellrákkal, férje pedig agydaganattal küzd. A szörnyű híreket azután tudták meg, hogy megszületett a harmadik gyerekük, most gyűjtést indítottak nekik.
KÖZÖSSÉG
A mentőszolgálatnak kellett igazolnia, hogy a sofőr nem akármiért késett a munkájából, de a történet happy enddel végződött.
KÖZÖSSÉG
Az idős nő már több mint tíz éve próbál bérlakást igényelni az önkormányzattól, mindeddig hiába.
Népszerű
Ajánljuk