KÖZÖSSÉG
Pen Farthing kollégáit nem engedték hazatérni a tálibok. Maga Farthing 84 kutyával és 79 macskával együtt landolt a londoni Heathrow reptéren.
KÖZÖSSÉG
Zoli az évek alatt számtalan beteg, sérült leguánt látott: volt, amelyiket kukába dobták, de akad olyan is, amit egy játszótéren engedtek szabadon, hátha valaki hazaviszi. Rajtuk szeretne segíteni.
KÖZÖSSÉG
Sarkadi Ferenc, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola biológia-testnevelés szakos tanára nyerte el 2021-ben a Lidl és a Dívány közös pályázatán Az év Szupertanára címet. A 32 éve tanító pedagógus a kreatív, fejlesztő feladatok sokasága mellett idén egy virtuális osztálykirándulással is megajándékozta diákjait.
KÖZÖSSÉG
Tóth Zsé Ferenc látássérült, balhés intézeti fiatalból lett a gyermeksegítő Tündérkör Alapítvány elnöke.
KÖZÖSSÉG
Egy szabadnapos tűzoltó jelentette a kollégáinak, hogy a vad nem tud kiszabadulni a nyergesújfalui focipálya kapujának hálójából. Végül sikeres lett a mentőakció.
KÖZÖSSÉG
A Közösség-Tér-Település program célja, hogy a helyi lakosok úgy érezzék, igen is van beleszólásuk közvetlen környezetük életébe.
KÖZÖSSÉG
Rettenetes időjárási körülmények közt sikerült megtenniük a végtagok nélkül élő emberek számára jóformán lehetetlen utat, ennek köszönhetően hat amputált gyermek nyaralhat jövőre Tenerifén.
KÖZÖSSÉG
Várják az önkénteseket is, akik szívesen főznek, visznek gyümölcsöt, segítenek a szállításban, pakolásban.
KÖZÖSSÉG
Demeter Viktor szinte mindent meg tud oldani a hétéves Kittivel, de írni-olvasni biztos nem tudná tanítani, ezért nagyon reméli, hogy megússzák az online oktatást.
KÖZÖSSÉG
A Nézőpont Intézet felmérése szerint minden ötödik családnak olyan extrakiadást jelent az iskolakezdés, amit nem tudnak maguktól hiánytalanul megoldani.
KÖZÖSSÉG
A kifáradt állatot sikerült épségben a fedélzetre juttatni és visszaszállítani a szárazföldre.
KÖZÖSSÉG
Pen doktor nem távozik a csapata és az állatok nélkül, de eddig senki nem tett lépést a megmentésükre.
KÖZÖSSÉG
Négy nő varázsolta széppé a csúnyácska megállót, de nem árulják el, hogy hol, nehogy a rossz szándékú emberek tönkretegyék.
KÖZÖSSÉG
Ellenbacher Attila és csapata olykor nem csak tévét javít, de az antennahálózatot is kiépíti.
KÖZÖSSÉG
Noel számos ajándékot is kapott a rendőrségtől, lehet, hogy bátor magatartását iskolákban is példaként mutatják majd.
Népszerű
Ajánljuk