KÖZÖSSÉG
Csak akkor vette észre az éhes vevő, hogy mi történt a kolbászos szendviccsel, amikor beért a munkahelyére.
KÖZÖSSÉG
Az amerikai párt lesújtotta, hogy álomotthonuk lakhatatlanná vált a tűz miatt, de az eljegyzésnek köszönhetően mégis boldogan zárták a napot.
KÖZÖSSÉG
Bejegyzésében arra hívja el a figyelmet, hogy támogassuk az állatmenhelyeket és ne vegyünk, hanem fogadjunk örökbe kutyát.
KÖZÖSSÉG
Céljukat úgy próbálják elérni, hogy valamennyi újszülött gyermeknek névre szóló fát ültetnek.
KÖZÖSSÉG
Csak azt nem tudja senki, hogy pontosan melyik németországi üzlet kasszáinál lehet találkozni a szőke szépséggel.
KÖZÖSSÉG
Az ország legnagyobb, legaktívabb jótékonysági árveréses közössége, a CsodaCsoport 2 év alatt 101 adománygyűjtő kampányt indított, ezeken összesen 424.000.000 forint jött össze.
KÖZÖSSÉG
A lakók vették észre, hogy a ház gondnoka elájult otthon, ők értesítették a mentőket és a rendőrséget.
KÖZÖSSÉG
Havi 150 ezer forintból élnek, ami nem elég a megélhetésükre és a beteg édesanya kezelésére. A nő nem tudja kiváltani az injekciókat és a gyógyszereit, ami nagyon nagy probléma.
KÖZÖSSÉG
A 60 év körüli férfi életéért sokáig küzdöttek a sírok között, végül sikerült stabil állapotban kórházba szállítani.
KÖZÖSSÉG
Az anya nem akarja tudni, kik bántották a fiát, de nem szeretné, hogy a bűntudat tönkretegye a gyerekek lelkét.
Népszerű
Ajánljuk