KÖZÖSSÉG
Az új kampány szlogenje az #ugyanaz, amivel a családok közötti egyenlőség gondolatát erősítik.
KÖZÖSSÉG
A főpolgármester szerint „megfizethető és biztonságos lakhatást kell biztosítanunk mindazok számára, akiknek a jövedelmi és vagyoni helyzete segítség nélkül nem teszi lehetővé, hogy lakjanak valahol”.
KÖZÖSSÉG
A nyolc négyzetméteres helység eleinte játszóhelyszín, de később lehet tanulószoba, dolgozószoba is.
KÖZÖSSÉG
Közösségi összefogással már össze is gyűlt a pénz a lakókocsira, de azt az önkormányzat szerint nem lehet közterületen elhelyezni.
KÖZÖSSÉG
Mi is részt vettünk a Rock the Planet – Zenészek a bolygóvédelemért nevű kezdeményezés kampányában, hogy megtudjuk.
KÖZÖSSÉG
Hét-nyolc évvel ezelőtt több tízezer ember érkezett egy kameruni sivatagba, ami azóta teljesen bezöldült.
KÖZÖSSÉG
Hercegh Anita országjárásba kezdett, hogy találkozzon a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került gyerekekkel.
KÖZÖSSÉG
2,5 milliárd forintot is nyerhet a világ legnagyobb pókerversenyén a kétgyerekes családapa.
KÖZÖSSÉG
Dr. Sallai Dániel gyerekkora óta fest. A képeit a tragikusan elhunyt munkatársa is ismerte és a szarvasos alkotás volt a kedvence.
KÖZÖSSÉG
Tíz éve működik Budapesten az à table! francia pékség. A Remény Alapítvánnyal és a Wolt ételfutárral közös „Süteménnyel a reményért” akciójában a cég minimum egymillió forintot adományoz a leukémiás gyerekek gyógyítására.
KÖZÖSSÉG
Két évvel génterápiás kezelésének megkezdése után jutott el ide a most három és fél éves kisfiú.
Népszerű
Ajánljuk