KÖZÖSSÉG
A sok megpróbáltatáson keresztülment kisállat végre kinyitotta a szemét, és így először láthatta gondozóit és a körülötte lévő világot.
KÖZÖSSÉG
A koronavírusra hivatkozva vettek el 8,5 milliót L. Ritók Nóra hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványától, ezzel megfelezték a kiegészítő támogatásukat.
KÖZÖSSÉG
Folyamatosan érkeznek a támogatások az Igazgyöngy Alapítványhoz. L. Ritók Nóra az mondja, egyre erősebb benne a remény, hogy összejöhet a hiányzó összeg.
KÖZÖSSÉG
A 26 éves férfi fulladni kezdett, majd megszűntek az életfunkciói. Az őt ellenőrző rendőr azonnal megkezdte az újraélesztését.
KÖZÖSSÉG
Az SMA-s kisfiú édesanyja szerint 10 hónappal a génterápia után szemmel látható az eredmény.
KÖZÖSSÉG
A 29 éves férfi néhány éve már Magyarországon élt és tanult. Családja most segítséget kér, hogy Indiában vehessenek végső búcsút tőle.
KÖZÖSSÉG
A gyengénlátó édesanya először sírva fakadt, amikor nem látta az ultrahangképet, ám az orvosok kitalálták, hogy segítsenek rajta.
KÖZÖSSÉG
Egy képeslap feladásával egészen biztosan feledhetetlenné teszed a kerek évfordulót. Mutatjuk a részleteket!
KÖZÖSSÉG
A fiú egész éjjel a kamaraerdei vonatsín mellett ült, ugyanis rosszul sikerült egy felvételi előkészítője, és nem merte elmondani. Szerencsére épségben találtak rá.
Népszerű
Ajánljuk