KÖZÖSSÉG
Hiába javultak sokat az ödémás lábak, a fiúnak haza kell mennie Tiszakarádra. A kölcsönkapott lakás tulajdonosa három napot adott arra, hogy elmenjenek, pedig semmi bajt nem csináltak.
KÖZÖSSÉG
Több állatmentő szervezet sem tudott segíteni egy nőnek, aki végül Both Zoltán vadállatbefogóhoz fordult segítségért – ez lett a kígyó szerencséje.
KÖZÖSSÉG
Az elmaradott térségek felzárkóztatásáért dolgozó alapítvány nagy hangsúlyt fektet a mélyszegénységben élő gyerekek megsegítésére. Legújabb programjukhoz váratlan helyről, a LEGO-tól kaptak segítséget.
KÖZÖSSÉG
Kevés az átmeneti gyermekotthon, ami elkerülhetővé teszi az állami gondozást, ha a családban probléma van. A Fészek otthon 20 éve működik Érden, de a költségek egy részét maguknak kell megszerezni. Ehhez most bárki hozzátehet vasárnapig.
KÖZÖSSÉG
A püspökladányi főtörzsőrmester nem tudta otthagyni a gyönyörű macskát, aki már nevet is kapott kisfiától.
KÖZÖSSÉG
Többek közt Kulka János, Vincze Ottó, Schiffer Miklós és Varga Dániel is rózsaszínbe öltöztek, hogy hangsúlyozzák a férfiak szerepét ebben a nagyon fontos ügyben.
KÖZÖSSÉG
Te is támogathatod a túlélésért küzdő családot. A kezelés nagyon drága, havonta 21 000 euró, vagyis hétmillió forint.
KÖZÖSSÉG
Megható történet egy katonáról, aki a hazáját szolgálva vesztette életét, mikor lánya mindössze egy éves volt.
KÖZÖSSÉG
„Beszállok, de gyorsan álljanak el innen, mert meglát az asszony!” – kérte a kiérkező mentősöket.
KÖZÖSSÉG
A biztos pusztulástól mentették meg a degucsaládot az Együtt A Kisállatokért Alapítvány munkatársai.
KÖZÖSSÉG
A főváros 5 millió forinttal támogatja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség iskoláit. Iványi Gábor a múlt héten mondta el, hogy a gázszolgáltató le akarta szerelni az órákat, végül sikerült megegyezni velük.
KÖZÖSSÉG
A férfi a parkolóban esett össze. Az üzlet elsősegélynyújtói azonnal megkezdték az újraélesztését.
KÖZÖSSÉG
Barátja tavaly lett öngyilkos, ezért a kedves üzenetekkel azt reméli, hogy eltántoríthatja az embereket a szörnyű végtől.
KÖZÖSSÉG
Az eddig anyagi gondokkal küzdő bácsinak valószínűleg végre nem kell többet dolgoznia. Sokak szerint azonban a történet inkább szomorú, mint lélekmelengető.
Népszerű
Ajánljuk