KÖZÖSSÉG
A 23 éves nigériai-angol lány szklerózis multiplex-szel küzd, ami sok szenvedéssel jár számára, de nem hagyja, hogy akadályozza a céljai elérésében.
KÖZÖSSÉG
A világ legdrágább gyógyszere segíthet Annán is, aki már elmúlt két éves, de még be lehet neki adni az SMA ellenszerét.
KÖZÖSSÉG
A megható képet egy járókelő készítette, villámgyorsan elterjedt a Facebookon, ahol már több ezren lájkolták.
KÖZÖSSÉG
Hétvégén jótékonysági fánksütést is szerveztek a megsegítésére. Több mint félmilliárd forint megvan már a terápiára.
KÖZÖSSÉG
A súlyos állapotban lévő 70 éves madridi férfi cseten keresztül kérte meg az asszony kezét.
KÖZÖSSÉG
Alig van olyan mai magyar együttes, aki ne fejezné ki megdöbbenését, szomorúságát és részvétét a fiatal AWS-énekes halála miatt.
KÖZÖSSÉG
Egy motoros futárral küldtek egy nagyobb összeget, amit amúgy is otthagytak volna borravalónak normális időkben.
KÖZÖSSÉG
Hálájuk jeléül dobták össze a pénzt a férfinek, aki már 30 éve, mindig mosolyogva szolgálja ki őket. A futár könnyekig meghatódott a nagylelkű gesztustól.
KÖZÖSSÉG
A középiskolások az iskola tervrajzai alapján építkeztek a Minecraft nevű játékban. A végeredmény lenyűgöző lett.
KÖZÖSSÉG
„Komolyan mondom, hogy egy álom lenne, ha elkészül” - mondta elérzékenyülve az édesanya, aki 40 éve neveli egyedül fogyatékkal élő gyermekeit.
KÖZÖSSÉG
Ez volt a mellrákban meghalt bosnyák anya utolsó kívánsága, ami végül teljesült is. A lányt az édesanyját ápoló nővér is inspirálta abban, hogy ezt a hivatást válassza.
KÖZÖSSÉG
A kis Stella édesapjától kaphatta el a vírust, aki pár nappal gyermeke kórházba kerülése előtt halt bele a betegsége. A kislánynál is súlyos szövődményeket okozott a fertőzés, de szerencsére túlélte.
Népszerű
Ajánljuk