KÖZÖSSÉG
Erős Antóniával, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozójával, és Sárközi Szabinával, a szervezet marketingvezetőjével beszélgettünk többek között a #mydiabdays című edukációs videósorozatról.
KÖZÖSSÉG
Azzal érvelnek, hogy eddig is minden higiéniai előírást betartottak, és vállalkozóként a bértámogatás sem segít nekik, ezért veszélyben a megélhetésük.
KÖZÖSSÉG
Az AWS közzétette elhunyt énekesük gondolatait arról, hogyan élte meg azt az időszakot, amikor a leukémiával küzdött.
KÖZÖSSÉG
A magyar nemzeti emléknap előtt tisztelegve piros, fehér és zöld színekbe öltöztek a kisváros üzleteinek kirakatai is.
KÖZÖSSÉG
A jó állapotban lévő cipőket valószínűleg szülők tették ki, hogy a játszótéren megfordulók válogathassanak belőlük.
KÖZÖSSÉG
A színész régóta vesz részt az Ökumenikus Segélyszervezet akcióiban. Nagy Ervin azt mondja, azért segít, hogy példát mutasson.
KÖZÖSSÉG
A fél Facebook Attilát, a „74 éves bácsit” akarja megmenteni, miután 12 ezer megosztásnál tart a róla szóló megható poszt. De hogyan is segíthetünk neki?
KÖZÖSSÉG
Először csak benézett, aztán be is ment a váróba a kutya, majd a fal mellett ülve várt a sorára.
KÖZÖSSÉG
Az angol jogrendszer jelenleg nem bünteti, ha intim fotókat tesznek közzé valakiről a beleegyezése nélkül.
KÖZÖSSÉG
Többek közt Stohl András, Alföldi Róbert, Bereczki Zoltán és Szabó Győző is felolvas egy részletet Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből az online előadás keretében.
KÖZÖSSÉG
Egy család mikrogazdaságának „sztárjai” a kecskék, akiknek az Instagramon megosztott történetein keresztül követhetjük a gazdaság hétköznapjait és ember-állat-természet együttélésének üdítően békés pillanatait.
KÖZÖSSÉG
„Csodálatos látni, hogy az idősek folytathatják az életüket a folyamatos veszély nélkül” – mondta.
Népszerű
Ajánljuk