HÍREK
Anne királyi hercegnő péntek este sérült meg a Gatcombe Parkban, könnyebb sérülésekkel és agyrázkódással szállították kórházba.
HÍREK
Az ukrán nemzeti gárda két tisztje is merényletet tervezett az elnök ellen. Zelenszkij ezután rendelte el a gárda „megtisztítását”.
HÍREK
Az első tanúmeghallgatások is megvoltak. Görgényi Ernőt egy kiszivárgott felvétel miatt jelentették fel. Az ügy végül Szegeden, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folytatódott.
HÍREK
A hatóság korábban azt írta, hogy az ügyben garázdaság és rongálás gyanúja merült fel. Ez utóbbi egy telefonra terjed ki, ami kulcsszerepet játszhatott a balhéban.
HÍREK
Győr megválasztott polgármestere azzal vádolja elődjét, hogy még gyorsan a hatalomba segítené a Fidesz egy emberét, mielőtt távozik. Pintér szerint ez szembe megy a választók akaratával.
HÍREK
A csúfos választási eredmények után az MSZP társelnökei lemondtak, de Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nem. Az MSZP egykori elnöke és frakcióvezetője a Népszavának adott interjút.
HÍREK
Kedden tovább drágulnak az üzemanyagok. Ezzel vissza is jutunk a választás előtti, áprilisi árszintre, amikor Nagy Márton állami árszabályozással fenyegette meg a cégeket.
HÍREK
A politikai elemző szerint volt némi csalódottság Orbán Viktorban és másokban is az idei választási eredmények miatt – ő legalábbis nem találkozott olyan fideszessel, aki maradéktalanul elégedett lett volna.
HÍREK
A külügyi csúcs pedig hétfőn elfogadta a 14. szankciós csomagot. Az EU részéről találtak egy olyan jogi megoldást, amivel semmibe vehetik a magyar vétót.
HÍREK
Szlovákia nemcsak új matricát vezet be, hanem egy másikat meg is szüntet. A naptári évre szóló matrica helyett mostantól csak a rugalmasabb, 365 napos matrica marad meg, ami 60 euróba kerül.
HÍREK
A jogi kiskaput hétfőn vitatják meg az uniós külügyminiszterek. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy a G7-ek megállapodása működjön, és hogy az 50 milliárd dolláros hitelt az év végéig tető alá hozzák.
HÍREK
A hasonlóság nagyon feltűnő a két modell között, ezt több kommentelő is megjegyezte. Közös fotót is posztolt Kulcsár Edina.
HÍREK
Vasárnap lesz a legmelegebb: akár 34 fok is lehet aznap. A hét első felében több helyen lehetnek záporok, zivatarok, néhol pedig a szél is feltámadhat.
HÍREK
Novemberben leégett az albérletük, azóta egy konténerházban laknak Kótiék. Nemsokára azonban onnan is menniük kell.
HÍREK
Háborgók egy csoportja úgy döntött, hogy ürülékét a Szajnába engedi. Ezzel tiltakoznak az ellen, hogy a politikusok mennyi pénzt költöttek az olimpia miatt a folyó vizének megtisztítására.
HÍREK
Annyira sikeres volt májusban az influenszerek utaztatása, hogy ősszel szükséges lesz egy ázsiai vendégekből álló eseményt is megszervezni.
Népszerű
Ajánljuk