FELFEDEZŐ
Egy légiutas-kísérő sem volt hajlandó segíteni neki, ezért az angol nő végigkúszott a padlón.
FELFEDEZŐ
A TikTokon sokan kísértetre gyanakodtak, volt, aki azt javasolta neki, hogy költözzön el, mert „a sátán eljön érte”.
FELFEDEZŐ
Herceg Erika annyira megrémült, hogy egyből utánafutott a backstage-be, hogy megnézze, jól van-e.
FELFEDEZŐ
Herceg Erika szerint Csuka Mónika a színpadra született, és szívesen mentorálná, de Gáspár Laci is nagyon szeretne vele együtt dolgozni.
FELFEDEZŐ
A pénisz sok mindent elárul viselőjéről, de a szeméremszőrzet is befolyásolja a nők véleményét a férfiakról.
FELFEDEZŐ
Volt, hogy felült az ülésbe, és nézelődött. Több kamera is megörökítette a városnéző ebet.
FELFEDEZŐ
Veronika Loginovát „szélsőséges tevékenységgel” vádolják, pedig csak egy szépségápolással és divattal foglalkozó profilt működtet.
FELFEDEZŐ
A Fidesz frakcióvezetője hét éves kora óta tart halakat, de most megvált néhány példánytól.
FELFEDEZŐ
A PETA felhívása nagy felháborodást váltott ki, egyesek szexistának titulálták az ötletet.
FELFEDEZŐ
Ha nem is esszük meg a kékeszöld gyógyszerben főtt csirkét, akkor is súlyos egészségügyi károkat okozhat.
FELFEDEZŐ
Reagált arra a vádra is, hogy csak azért kosarazta ki utolsó párjelöltjét, mert a férfinek nincs jogosítványa.
FELFEDEZŐ
A gyanútlan nő végül erőszakos természete miatt hagyta el a párját, és miután megtudta az igazságot, egy évbe telt, mire feldolgozta.
Népszerű
Ajánljuk