FELFEDEZŐ
Többnyire az ujjával húzza ki a fogat a brit férfi, de előfordult már az is, hogy fogót használt.
FELFEDEZŐ
Tanulság: kis kocsiba nagy adottságokkal nem érdemes beülni, pláne ha túl közel van az ülés a kormányhoz.
FELFEDEZŐ
Nem ez volt az egyetlen meredek állítása a szélsőjobbos amerikai Newsmax egyik vezetőjének a téma kapcsán.
FELFEDEZŐ
Elkötelezett a szexpozitivitás témája mellett, ezért nemcsak beszél róla, hanem a tettek mezejére is lépett.
FELFEDEZŐ
A vécé ajtaját bezárták és rendőrök őrizték, de az amerikai vendéglátóhely továbbra is fogadott vendégeket. Csak később látták be, hogy ez hiba volt.
FELFEDEZŐ
Sokakat nagyon érzékenyen érintett a gyorsétteremlánc döntése, amelynél komoly étlapfrissítés lesz a nemzetközi piacon.
FELFEDEZŐ
Jeane Trend-Hill véletlenül kapott rá a különös hobbira. Azóta már a temetkezési vállalkozók is megkeresik néha.
FELFEDEZŐ
Valójában csak a kanadaiak kezdték rosszul mondani a Srí Lanka-i család vezetéknevét, ők meg nem szóltak miatta.
FELFEDEZŐ
Egy 14 éves lány döntötte meg a legnehezebbnek tartott hátrahajlás világrekordját, a gyakorlat nevét most róla neveztek el.
FELFEDEZŐ
„Mi az isten, tényleg október 7-én kell látnom az első karácsonyi hirdetést?” – fakadtak ki a kommentelők.
FELFEDEZŐ
A telefonját nyomkodó férfi az utolsó pillanatban vette észre, hogy a lift váratlanul elindult.
Népszerű
Ajánljuk