FELFEDEZŐ
A brit férfi szabályos hahotázásban tört ki meglepetésében. Majd azonnal újra akarta nézni az egész jelentet.
FELFEDEZŐ
Egyikük rajongói komolyan aggódtak, hogy baja eshetett az influenszernek, mivel a döntő után jó időre eltűnt a közösségi médiából.
FELFEDEZŐ
Gigacunami, égből potyogó emberek és az óceán mélyéről érkező rejtélyes üzenet vár ránk a következő év első felében.
FELFEDEZŐ
A brit nő csak a harmincas éveiben tudta meg, hogy nem a biológiai apja nevelte. Neki is spermadonor révén születtek gyerekei, de ő már őszinte lesz velük.
FELFEDEZŐ
A nő nem tudott róla, hogy gyermeket vár. Nagy szerencséje volt, mert a gépen orvos és nővér is utazott, ők segítettek neki.
FELFEDEZŐ
A volt elnök több utalást is tett a héten arra, hogy egy „nagy bejelentésre” készül, de erre senki sem számított.
FELFEDEZŐ
A skót nő júliusban ötcsillagos utazásra indult Törökországba, és elveszett a bőröndje. Fél év után meglett, de nem emlékszik vissza jó szívvel már erre a nyaralásra.
FELFEDEZŐ
A makkfejű politikust bárki megdobálhatja tojással. A készítő miniputyinokat is szeretne készíteni, a befolyó pénzt pedig az ukrán menekülteknek adná.
FELFEDEZŐ
Egy éve törött gerinccel úszik egy hatalmas púpos bálna. Mára annyira legyengült, hogy nagyobb távot már képtelen lesz megtenni.
FELFEDEZŐ
Szülei és ismerősei is csak azzal tudják magyarázni, hogy egy halott pilóta reinkarnálódhatott a kis James testében.
Népszerű
Ajánljuk