Bitay Andi: A minimalizmus nem a lemondásról szól
Bitay Andi életmód blogger, aki a minimalizmus jegyében alakította át az életét, és tapasztalatait, tanácsait rendszeresen megosztja a követőivel. Többek között arról beszélgettünk, mikor ébredt rá, hogy változtatnia kell a fogyasztói szemléletén, mennyire képes megóvni a gyermekét a fogyasztói társadalom káros hatásairól, és hogy telik neki advent és karácsony, amikor szinte minden a vásárlásról szól.
- A közelmúltban engem is elkezdett foglalkoztatni a zero waste és a minimalista megközelítés, de a blogodra tévedve nagyon megijedtem. Nyugtass meg, hogy azért a kávéról nem kötelező lemondani.
- Nem, ez egyáltalán nem függ össze vele. Sőt, a kávé nagyon jó alapvetően, én sem akarom egy életre teljesen elhagyni, csak egészséges viszonyt ápolni vele.
- Hogy haladsz?
- Nagyon jól. Egy hete élek teljes kávé-megvonásban, és azt hiszem, hogy az első egy-két nap volt csak nehéz. Onnantól viszont teljesen felfelé ível az érzet. Sokkal energikusabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magamat. Nincsenek olyan mélyrepüléseim, mint amikor kávéztam, és egy idő után „befárad” az ember.
- Tulajdonképpen téged nem lehet besorolni egy mozgalomba, a blogodon találkozhatunk a zero waste-tel, a slow life-fal, de még a dán hyggét is említed. Hogyan csöppentél bele, és te minek neveznéd azt, amiben most vagy?
- Én úgy fogalmaznám meg, hogy ez egy tudatos életmódhoz vezető út, aminek valóban nagyon sok minden a része. Ahogy te is mondod, a zero waste, a tudatos fogyasztás, a minimalizmus, a környezet tudatos anyagok megismerése. Én is éppen ezért egy kicsit bajban vagyok, amikor megkérdezik, hogyan csöppentem bele, merthogy nem egyik pillanatról a másikra csöppentem bele, hanem ez egy hosszú évek óta tartó folyamat, aminek során egyre tágítom a saját kis komfortzónám tereit. Próbálok minél több olyan dolgot beépíteni a hétköznapi rutinba vagy a gondolkodásmódomba, ami közelebb visz a tudatosabb életmódhoz. De ha mégis meg kéne jelölnöm a folyamat elejét, akkor én azt a kisfiam születése utáni időszakhoz tudom kötni.
Előtte én is ugyanúgy éltem, mint bárki más. Dolgoztam, a pénzemből ruhákat vettem, méghozzá elég gyakran, kisebb lakberendezési tárgyakat vásároltam, dekorációs eszközöket. Egyáltalán nem néztem azt, hogy a környezetre milyen hatással lehet az a tisztítószer, amit használok, milyen összetevői lehetnek egy szépségápolási terméknek, mibe van csomagolva egy adott élelmiszer. A kényelem, a trendek álltak az első helyen.
A fiam születése után eszméltem rá, hogy azért ezt lehetne máshogy csinálni.
Elgondolkoztam, hogyan élünk, és milyen értékrendet adok át neki. Sokat sétáltunk, de a végén valahogy mindig a plázában kötöttem ki vele… Ennél valamivel tartalmasabbal, értelmesebbel is el lehet tölteni az időt.
Először a tárgyakhoz és a fogyasztáshoz való viszonyom kezdett megváltozni. Aztán egyre jobban kezdtem odafigyelni arra, hogy mindez milyen hatással van a környezetre, ezen miként lehetne változtatni. Például mi az, amit én magam is el tudok készíteni, és teljesen felesleges megvásárolnom a boltban.
- A saját életemben tapasztalom, hogy nagyon sok szokás szinte ösztönössé vált, és ezért nagyon nehéz leszokni róluk, mert ha nem koncentrálunk, automatikusan visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba. Te hogy tudtad leépíteni ezeket a beidegződött, reflexszerű dolgokat? Vagy nálad nem volt ilyen probléma?
- Dehogynem. Nap mint nap rá kell döbbennem olyan dolgokra, amik reflexszerűen belém épültek. Sokszor meg sem tudom mondani az okát, hogy miért azt a döntést hozom. Például régen sosem jutott eszembe, hogy házilag állítsak elő tisztítószert, amihez pedig csak két dolgot kell összeönteni, és tökéletesen működik. Sosem kérdőjeleztem meg azt, hogy ehhez be kell menni egy drogériába, leemelni a tükörtisztító feliratú flakont és hazavinni.
Pedig az ecet és a víz párosa tökéletes tükörtisztítóként funkcionál.
Rengeteg olyan dolog van az ember életében, amiről hogyha megkérdezi magától, miért csinálja ezt vagy azt, erre mi szüksége van, rájön, hogy semmi. Elfelejtettük nagymamáink praktikáit, amik nagyon jól működtek, és több energiába sem kerül alkalmazni őket. Mégis, az ember hajlamos felülni erre a „kényelmi lóra”, ami viszi-viszi. Újabb és újabb hirdetésekkel találkozik, amelyek azt ígérik, hogy szebb és jobb lesz az élete, de általában ez mind kidobott pénz.
- Amikor az emberben efféle jelentős változás megy végbe, az akarva-akaratlan kihat a családra, barátokra. Van olyan, aki követte a példádat, vagy nem is célod, hogy meggyőzz másokat?
- Meggyőzni nem szeretnék másokat, én inkább abban hiszek, hogy ha nekem valami beválik és attól jól érzem magamat, azt mások is észreveszik és megpróbálkoznak vele. Nem vagyunk egyformák.

- Említetted, hogy a kisfiad születése után kezdtél másképp tekinteni a fogyasztói társadalomra. Vele kapcsolatban mennyire tudod ezt a minimalizmust képviselni? Arra gondolok, hogy a gyerekeket, ha már oviba, iskolába járnak, őrület, hogy mi veszi őket körbe. Valóságos verseny, hogy kinek van meg a legújabb játék, telefon, tablet… Tudod ezt valamennyire kezelni?
- Borzalmasan nehéz, mert valóban úgy van, hogy amióta óvodába jár, és mindenfélét lát más gyerekeknél, önállóan mozog egy játékboltban, találkozik reklámokkal, teljesen megváltozott a helyzet. Én még egy más világban nőttem fel, és gondolom, hogy te is. Nekem kevés holmim volt gyerekkoromban. Amikor a szüleim azt mondták, hogy erre nincs pénzünk, akkor tudtam, hogy tényleg nincs pénzünk.
Most már tényleg más világ van, mert amikor az ezer forintos műanyag vacakra azt mondja a gyerek, hogy azt szeretné, akkor arra viszonylag nehéz hitelesen azt mondani, hogy erre nincs pénzünk. Arra próbálom nevelni, hogy nézzen ezekre a dolgokra kritikus szemmel. Sokszor meg is érti, megtanult különbséget tenni a gagyi és az értékesebb dolgok között. Illetve próbálom azt is megtanítani neki, hogy amit itthon lát, az a világnak csak egy kis szelete. Az ország más részein élnek gyerekek más körülmények között.
Tanulja meg értékelni azt, amije van, ne sírjon nap mint nap valami új játék után.
- Azok kedvéért, akik esetleg most találkoznak először a te személyeddel, vagy az általad képviselt fogalmakkal, irányzatokkal, mondjuk el, hogy a minimalizmus vagy a zero waste nem jelent sem önsanyargatást, sem igénytelenséget.
- Egyáltalán nem a lemondásról szól a minimalizmus. Inkább a fókusz megtalálásáról. Nem muszáj ilyen szigorú elnevezéseket adnunk a dolgoknak, mint zero waste vagy minimalista, de azt gondolom, hogy egy idő után az ember igényli, hogy tudatosabban élje az életét és jobban megismerje önmagát. Ez pedig már nem fér meg a túlfogyasztás vagy a pazarlás mellett.
- Úgy láttam, hogy a posztjaidban szoktál reklámozni bizonyos termékeket. Szigorúan megszűröd, hogy mit vállalsz fel? Volt olyan, hogy valamit elutasítottál?
- Természetesen, bár hozzá kell tennem, hogy szerencsém van, mert általában olyanok keresnek meg, akik előzetesen tudják, mire számíthatnak, ki vagyok. Nem próbálnak oda nem illő dolgokkal megkeresni. De előfordul, hogy azt kell mondanom, akár csak a mennyiség alapján, hogy ez nem fér bele, mert volt már három ilyen mostanában, és nem szeretnék egy negyediket is kitenni. Vásárolni azért kell, vannak olyan termékek, amikre szükségünk van. A saját blogomon keresztül abban próbálok segíteni az embereknek, hogy olyan dolgokat mutatok nekik, amiket – feltéve, hogy szükségük van rá –, megéri beszerezni.
Nyilván nem szeretném eljátszani a bizalmukat, hogy fűt-fát mutogassak, bármiféle értékrend nélkül.
Mert nagyon sok visszajelzést kapok arról, hogy adnak a szavamra, és ez nagyon fontos nekem.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!