Világzenei csomópont lesz Budapest három napig
A Budapest Ritmo a CAFe kortárs művészeti fesztivál részeként, a Hangvető programjaként születik meg. A szervezők – Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója – a Ritmo Budapest sajtótájékoztatóján elmondták, a WOMEX nyomán kapták meg azt a megerősítést, miszerint Budapesten is létrejöhet egy efféle világzenei találkozó, Kelet-Európából pedig egyelőre hiányzik egy olyan szakmai rendezvény, ami összehozná a régió zenészeit és szakembereit. Ennek megfelelően elsősorban a környező országokból érkeznek előadók, ahol tetten érhető a bartóki világ, melyből máig vannak feltáratlan területek.

Ifjú Szívek
Bartók Béla munkássága és öröksége lesz a fesztivál nyitókoncertjének fókuszában is, ahol fülünkkel „bejárhatjuk” a zeneszerző útját, még sosem hallott összeállításban csendülnek fel az erdélyi magyar, román, szerb és szlovák dalok és az ezekből merítkező Bartók művek október 13-án, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ezek megszólaltatásában a Söndörgő, a Buda Folk Band, a Vujicsics, Bognár Szilvia énekesnő, Zalai Antal hegedűművész és Balog József zongorista lesz segítségünkre, míg a látványt a pozsonyi Ifjú Szívek táncszínház-produkciója emeli majd.

Both Miklós
„A világzene egyszerre nagyon hagyományos és kortárs” – mondta Weyer Balázs, és erre a fesztivál többi napján is bőven találhatunk példát, ahogy az eredeti adatközlők és dalaik inspirációjából születnek új dolgok. Csakúgy, mint Both Miklós Titokzatos Ukrajna című koncertjén. A zeneszerző két évig volt gyűjtőúton Ukrajnában, innen kapott ihletett, ahol eredeti formájában hallhatta a falusi közösségek dallamait. Az előadás október 15-i ősbemutatóján két ukrán falu tizenkét énekese is vendégeskedik majd – sokan közülük először állnak színpadra.

Balogh Kálmán és Lukács Miklós
Fotó: Böszörményi Péter
Tarek AbdallahFotó: S. Grenard
A Titokzatos Ukrajna mellett két másik, magyar kötődésű ősbemutató is lesz a fesztiválon: három énekesnő, három népzenei kultúra – oláh cigány, magyar és szefárd zsidó - találkozása lesz Szalóki Ági, Pandzarisz Dina és Lakatos Mónika előadása, de egy magyar cimbalomduó és egy egyiptomi úd-mester is először fog együtt játszani. A Balogh Kálmán és Lukács Miklós alkotta Cimbalomduó a tavalyi WOMEX-en ismerkedett meg Tarek Abdallah-val, most pedig első közös improvizatív játékuknak lehetünk majd szem-és fültanúi.
Omar Faruk TekbilekA koncertek négy különböző helyszínen zajlanak majd: a nyitókoncert és az egyiptomi-török, spirituális muzsikus, Omar Faruk Tekbilek koncertje a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lesz, a táncra perdítő zenekarok a Müpa mellett felállított CAFe sátorban játszanak majd, míg a Fesztivál Színház az elmélyüléshez muzsikáló előadók terepe lesz. Emellett, külön helyszín lesz a feltörekvő zenekarok számára, ők az Átrium Színpadán mutatkozhatnak be a szakma és a közönség előtt. Első nap csak magyar zenekarokat hallgathattunk itt, második nap pedig egy osztrák, egy lengyel, egy szerb és egy horvát produkcióba fülelhetünk bele. És fülelnivaló lesz bőven végig, hiszen a fesztivál seregnyi fellépője nemcsak, hogy 25 ország népzenei hagyományait hozza el számunkra, de izgalmas műfaji fúziók is lesznek, így megismerhetjük milyen a finn folk-hop a Tuuletar tolmácsolásában, vagy a skandináv jazz és a kelet-afrikai zene szerelméből született Monoswezi, vagy akár a norvég számik és romák zenei párbeszédje.
TuuletarA fesztiválon a koncertek mellett egy szakmai konferencia is lesz – angol nyelven – ahol olyan témákat járnak majd körül, mint a zenei vásárok és zenei export fontossága, az országimázs fontossága, de Bartók Béla öröksége is terítéken lesz. A fesztivál és a konferencia részletes programjaiért kattints ide.










