KULT

Tíz nap egy másik világban – ilyen volt a Művészetek Völgye

Ez a fesztivál örök szerelem: jóformán már el se tudjuk képzelni, hogy bármikor a jövőben kihagyjuk. Felsoroljuk az okokat, miért.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. augusztus 05.



Nehéz szavakat találni az elmúlt másfél hétre: leginkább olyan volt az egész, mintha kiszakadtunk volna a megszokott életünkből, egy sokkal jobb, párhuzamos dimenzióba. Az összes pozitív élményt lehetetlen volna egyhuzamban felsorolni, így jöjjön inkább csak néhány szemelvény, a programhelyszínekre koncentrálva.

Kaláka Versudvar

A Kaláka zenekar és Lackfi János udvara idén is hozta a formáját: a népzenétől az irodalmon át a könnyűzenei koncertekig terjedt a palettájuk. Kora délutánonként versműhellyel indítottak, ahol a résztvevők Lackfi vezetésével írtak új szöveget ismert költeményeknek, és hasonlóan elborult művek születtek a zenés versimprón is, mindig más költők és zenészek bevonásával.

A legemlékezetesebb pillanat vitán felül az volt, amikor Gryllus Vilmos a szokásos kalákás stílusban elénekelte a Kis Bence című népdal Lackfi által átértelmezett verzióját, ami így nézett ki: "Volt egyszer egy kis kanca / Rámászott egy suhancra / Lett ebből nagy gubanca / Adta büdös ribanca!" Erről nyugodtan mondhatjuk, hogy forradalmi.

kalaka1

kalaka2

Blue Spot Major

Ez a helyszín nagyon jót tett a Völgynek: végre lett egy igazi nagyszínpad, így meghívhatták az elsővonalas fesztiválfellépőket, a Vad Fruttiktól a hiperkarmán, Szabó Balázs Bandáján és a 30Y-on át a Quimby-ig. Persze voltak fanyalgó hangok, akik szerint ezek a zenekarok nem illenek a kapolcsi hangulathoz, de szerintem egyáltalán nincs így. Ettől még ugyanúgy megmaradnak a klasszikus helyszínek és programok is, ugyanakkor rengeteg új arcot be tudtak vonzani ilyen módon, akikben eddig fel se merült, hogy eljöjjenek a fesztiválra. Most viszont megtették, és talán rá is éreztek annyira az ízére, hogy jövőre is visszatérnek. A rekordközeli, 200 ezres össz-látogatószám szintén arról árulkodik, hogy igen is van létjogosultsága az ilyen irányú nyitásnak.

bluespot1

bluespot2

Klastrom

Erről már szó esett az előző cikkben is: valószínűleg a legegyedibb hangulatú színpad nemcsak a Völgyben, de úgy általában a hazai fesztiválokon. A középkori Szent András-templomrom tövében olyan előadók léptek fel, mint Palya Bea, a Parno Graszt, Ferenczi Görgy és a Rackajam, a Middlemist Red, vagy az Elefánt, de volt Balaton Method filmvetítés, illetve több DJ is.

A záró vasárnapon pedig ökumenikus, zenés istentiszteletet tartottak, ami még az egyébként nem hívők számára is érdekes lehetett. Kicsit kiesett a fősodrásból, Taliándörögd központjától nagyjából 15-20 percet kell hozzá sétálni, de bőven megérte. Több év kihagyás után került idén vissza a programba, és nagyon remélem, hogy innentől tartósan benne is marad.

klastrom1

klastrom2

klastrom3

Momentán udvar

Velük is külön cikkben foglalkoztunk, így most legyen elég annyi, hogy a legemlékezetesebb nem koncertjellegű programok itt voltak a Völgyben. A kötelező RögvEst mellett a Főhős is egyből belopta magát a szívünkbe, ahogy tulajdonképpen a társulat mindegyik produkciója. A lufikkal feldíszített, szuperül kinéző fáért külön pluszpontot érdemelnek. Bár a Palya-udvart is nagyon szerettük, ki lehet jelenteni, hogy méltó utódja lett.

momentan1

momentan2

MAO-Hajós András színpad & Hobo Klub

A két helyszínt az utolsó pillanatban vonták össze a szervezők egy váratlan fejlemény miatt, így a nyomtatott programfüzetben még nem is jól szerepeltek. Ebből akadt némi bonyodalom, például az elcsúsztatott kezdési időpontok miatt, de egyébként jól megfért egymás mellett a két (vagyis három) fél. Annál is inkább, mivel a Modern Art Orchestra vezetője, Fekete-Kovács Kornél Hobo zenekarának is tagja.

Az új helyszínnek választott Gástya-árok előnye, hogy sokkal központibb helyen van, mint a Kapolcs szélén található Malompart vendéglő, ugyanakkor időnként rossz volt, hogy a zúzósabb Hobo-dalok nagyon áthallatszottak a szomszédos Gólya-udvarba. Mindazonáltal szerintem jobb lenne, ha jövőre is itt maradna, mintha visszakerülne.

maohobo1

maohobo2

Muharay-udvar

A Folk udvar mellett jó ideje ez a népzenék és a táncházak központja a fesztiválon. Idén Sebestyén Márta volt a házigazda, tíz nap alatt gyakorlatilag az összes magyarlakta tájegység hagyományait megelevenítették. Az utolsó napra pedig egy különleges esemény is jutott: Kurdi Gáborné Bözsi nénit, a legidősebb kapolcsi születésű lakost köszöntötték 100. születésnapján – nemcsak virággal, de még meg is táncoltatták!

muharay1

muharay2

muharay3

Harcsa Veronika udvar

Idén a sok ütközés miatt nem tudtunk itt annyi időt tölteni, amennyi jó programot kinéztünk előzetesen, de a Random Trip csapata például szokásosan remek bulit csinált, mások mellett Jónás Vera, MC Kemon, Big John Whitfield, Farkas Izsák, na és persze Harcsa Veronika részvételével.

randomtrip1

randomtrip2

Elevenkert

Az amúgy Szentendrén működő Elevenkert stábja idén harmadik alkalommal szervezett saját színpadot a taliándörögdi óvoda kertjében. Főleg a kevésbé ismert, underground-alternatív nevekre mentek rá, de volt azért pár ismertebb fellépő is a programban, például az ef Zámbó Happy Dead Band, vagy utolsó nap a kistehenes Kollár-Klemencz László legesleges című műsora, amit már a Müpában is bemutattak.

És rajtuk kívül is csupa remek zenekar: Pluto, Presszó Tangó Libidó, Sajnosbatár, Colombre Band, Vasárnapi Gyerekek, Wakachuka, Quarktett, az erdélyi Funkorporation, és még hosszan lehetne sorolni. Napközben pedig az improvizációs Song-óra csoport zenei, illetve a Nem Privát Színház dráma workshopjai töltötték ki az időt. Újdonság volt, hogy a színpad előtti területet ponyvával fedték be, ami főleg az első hétvégi vihar idején tett jó szolgálatot.

elevenkert1

elevenkert2

elevenkert3

Gólya

Itt volt meg leginkább a budapesti romkocsma-fíling, de mégse ugyanúgy: falusi verzióban, szalmával felszórt terepen. Az Elevenkerthez hasonlóan nem túl ismert, de annál szimpatikusabb együttesek koncerteztek, például a Mayberian Sanskülotts, a Stukker, a Butterfly Effect, vagy a hatalmas tömeg előtt ezzel arányos méretű bulit csapó Csaknekedkislány. Délutánonként pedig filmklub és beszélgetések kerültek terítékre. És finom volt a kenyérlángos.

golya1_plusz

Ez a fotó a Gólya Fb-oldaláról van

golya2

Kolics-borudvar

Nem hivatalos helyszín Taliándörögdön az Elevenkerttel szemben, de annál nagyobb ott az élet. Délutánonként Matemorfózis címmel érdekes ismeretterjesztő előadások, éjszakánként pedig szinte mindig óriási örömzenélések vannak. Spontán formációk alakulnak ki a lehető legkülönfélébb felállásban, és játszanak mindent, ami eszükbe jut: Cseh Tamást, Kispált, bluesokat, vagy bármit. Itt még az utolsó napon is hajnalig tartott a buli, amikor már jóformán minden más hely bezárt a fesztiválon. Ráadásul az árak is ellenállhatatlanok (80 forint a rizling és a chardonnay decije, egy házmester 280-ból kijön), és akkor a kiszolgálásról még nem is beszéltünk.

lajos1

lajos2

Hello Wood falu

Bár a Hello Wood tavalyhoz hasonlóan ismét a Kapolcs és Vígántpetend közötti Csórompusztán tartotta éves nemzetközi alkotótáborát, az elkészült installációkat a fesztivál indulása előtt átszállították az utóbbi falu határába. Az idei koncepció maga a falu volt, így ez a helyszín több mint ideális.

A műalkotások egy kistelepülés jellemző épületeit modellezték, a kocsmától a templomon át a piacig. Múltkor felróttam, hogy hiányoznak a magyarázó szövegek, így a mögöttes üzenet a laikus szemlélőknek nem biztos, hogy átjön – nos, szerencsére ezt a problémát is orvosolták, részletes kifejtő táblák voltak mindegyik installációra rögzítve.

hwood1

hwood2

hwood3

Kék Abrosz

Pár éve indult a kezdeményezés, hogy a helybéliek a saját maguk által megtermelt élelmiszerekből főzzenek, és lássák vendégül a fesztiválozókat. Idén már 8-10 körüli ilyen lehetőség volt Kapolcson és Taliándörögdön. Az egész nagyon szimpatikus: egyrészt minőségi alternatívát nyújt az unásig ismert lángos-hamburger-hotdog felhozatalhoz képest, másrészt nem is drágább: a főételek árai többnyire 700 és 1000 forint között mozogtak. Bár az adagok néha talán kicsit kisebbek voltak a kelleténél, összességében így is sokkal szívesebben ettünk ezeken a helyeken, mint máshol.

kekabrosz

+1: Időjárás

Az első két napon igazi kánikula volt, majd szombat este megérkezett a hidegfront, rövid ideig tartó, de elég intenzív vihar kíséretében. Utána szerencsére nem sokat esett, koncertek közben szinte egyáltalán nem, viszont nagyon lehűlt az idő. Nappal is minimum pulóveres-hosszúnadrágos, de inkább széldzsekis szintre, éjjel pedig kimondottan hideg volt. Sokszor még úgy is fáztunk, ha minden hozott ruhánkat magunkra vettük. Hét közepétől újra fokozatosan emelkedett a hőmérséklet, és a második hétvégére ismét igazán nyáriassá vált. Összességében nincs okunk panaszra ilyen téren, pár kellemetlenséget leszámítva, lehetett volna sokkal rosszabb is.

Már létrehozták a jövő évi Művészetek Völgye Facebook-eseményét is, ITT tudtok csatlakozni. Mi biztosan nem tervezünk semmi más programot arra a tíz napra.

(További képeket IDE KATTINTVA nézhettek meg.)

Ha te is szereted a Völgyet, oszd meg ezt a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk