Kellemesen lezúzott bennünket Sven Väth a B.my.Lake-en
Ha csak a zenei ízlést nézzük, akkor (tapasztalataim szerint) alapvetően kétféle ember létezik. Az egyik számára az elektronikus zene csak dübörgés, pruttyogás, ciccegés és monoton zakatolás, amitől ő ráadásul ideges lesz.
A másikat megérintette és magával ragadta az elektronikus zene. Számára a fenti hangok dekódolható és élvezetes folyammá állnak össze, és hangulatától, a műfajtól vagy éppen a helyzettől függően kikapcsolja, ellazítja vagy éppen felpörgeti az elektronikus zene.
Nekik, a második csoportnak szól a B.MyLake.
Nem sok olyan több napos fesztivál van Magyarországon, ahol kizárólag elektronikus zene szól, amit kifejezetten e szubkultúra követőinek szerveznek. Pedig az elektronikus zenét kedvelők kedvelik, ha nem kell kerülgetniük a többi nem nekik szánt színpadot, és ahol nem kell nekik más előadókra is megvenni a jegyet ahhoz, hogy a kedvencüket (kedvenceiket hallhassák).
Az, hogy mekkora az igény a tisztán elektronikus zenei fesztiválokra többek közt az is igazolta, hogy este tömött sorokban vártak az emberek arra, hogy bejussanak a B.MyLake-re.
A B.MyLake
Idén Zamárdiban, a Strand fesztivál mellett, a szabadstrandot tartották augusztus 21-24-ig.
A fellépők között volt Chris Liebing, Andrey Pushkarev, Adam Beyer, Sven Väth is.
A B.MyLake kicsi, kompakt fesztivál 3 színpaddal, amelyek közül az egyik nap közben szórakoztatja a közönséget.
Ahhoz képest, mekkora helyen rendezték meg, a food truck felhozatal a lehető legszélesebb volt vegán ételekkel, tésztással, gyros-szal és hotdoggal.
A bérletes vendégek egy része a szomszédos kempingben szállt meg, a többiek pedig elsősorban a környékbeli panziókban.
A helyszín tökéletes. Egy ilyen fesztiválhoz tényleg a Balaton illik. A türkizkék víz, a kilátás, a vitorlások látványa, a nyár végi, kissé melankolikus hangulat, a fokozatosan hűvösebbé váló éjszakák.
De nem a helyszín, ami egy elektronikus zenei fesztivált alapvetően meghatároz (legalábbis szerintem), hanem a line up. Az, hogy kiket hívnak meg, és hogyan építenek fel egy-egy napot.
A B.MyLake-en például pénteken, ahogyan telt az idő, és közeledett az este, az ütemek úgy váltak egyre súlyosabbá, a produkciók egyre szigorúbbá, szépen felvezetve a B Stage és a My Stage esti fellépőit.
A strand mellett, a Lake Stage-ben Pat Duff, Denes Toth és Hellert játszott.
Bár a többiek sem voltak rosszak, nekem a legjobban Hellert szettje jött be, az ízlésemhez ez állt a legközelebb, és valamilyen varázslatos módon sikerült visszahoznia a 2000-es évek progresszív house bulijainak hangulatát.

Az egyik húzónév Sven Väth volt, aki lassan negyven éve lemezlovas, és utálok ilyet leírni, de ebben a szcénában tényleg megkerülhetetlen figura, egy „öreg”, rutinos arc, aki angyali nyugalommal pakolgatja egymás után a bakelitjeit, és néha hadonászik vagy mosolyogva integet velük a közönségnek.
Rá voltam a leginkább kíváncsi, mert eleve érdekes számomra az életútja, az, hogy mi mindenbe vágott bele, hányfelé nyújtogatta érzékeny csápjait, és az, hogy miként vált az Electrica Salsát dünnyögő srácból mára az a DJ, aki egyszerre több generációt is meg tud mozgatni.
A teljes életrajzzal senkit nem untatnék, 1965-ben született, tinédzserként egy nyarat töltött Ibizán és ott bűvölte el a partiélet. 1982-ben már lemezlovas volt, és az évek során egyre inkább az underground zenei világ felé fordult. A kilencvenes években a techno egyik kulcsfigurája lett, saját klubot, saját labelt alapított, a világ egyik leghíresebb DJ-jévé vált. Talán nem túlzás azt állítani, hogy azok egyike, akik a partikultúrát alakították.
Sikerének egyik oka, hogy bár folyamatosan változott, ugrabugrált a műfajok között, együtt vibrált ezzel a szcénával, végig önmaga tudott maradni és megőrizte saját karakterét. A másik, hogy képes a fejlődésre, a megújulásra.
A B.MyLake-en Sven Väth előtt Gabor Kraft zúzott (akit korábban, úristen, de régen volt, Coyote néven hallottam zenéket pakolgatni) szépen rávezetve a közönséget arra, hogy mi várható.
Mindenki megkapta a magáét a vén mókamestertől, Sven Väth-től. Azt, amiért jött.
A menetelést egyszerre, egy ütemre, együtt, több százan. A mélységeket, a magasságokat. Az érzést, hogy átjár a dübörgés és a zakatolás. Egyszeri, arra az alkalomra szóló, megismételhetetlen élményt.
Lapozz a képekért: