Strázsahegyi Pincefesztivál
Harmadik alakalommal rendezte meg a Monori Borút Egyesület a Strázsahegyi Pincék Fesztiválját. A rendezvénynek több különlegessége is volt, egyrészt az egész országból érkeztek borászok, másrészt Szent Orbán napi vigasságokkal is összekapcsolódott a fesztivál. Ráadásként különböző műfajokban négy tárlat nyílt a hegyi pincékben.
Gerlachfalvy Réka írása a GasztroRéka blogon
A délelőtti eső ugyan elrettentő hatással bírt, de a "bátraké a szerencse" elvén kimerészkedő látogatóknak jó hangulatban volt része.
Szakadó esőben gördült ki a vonatunk a Nyugati Pályaudvarról, de Monor felé haladva egyre inkább elhagytak minket a sötét felhők, az állomáson már verőfényes napsütés fogadott bennünket. A várostól gyalog három-négy kilométerre található a Pincefalu, amit mi egy kedves helyi szakács felajánlásának köszönhetően autóval tettünk meg.
A Szent Orbán téren hagyományos vurstlin keresztül vitt az utunk, ahol gyorsan feltankoltunk mogyorós csókkal, nyalókával, krumplicukorral. Majd átvettük harsány zöld nyaktáskába csomagolt poharainkat, a fejenként harminc kupont tartalmazó füzettel, és a szép színes térképpel együtt. Kicsit belenéztünk a folklór műsorba, majd lelkesen továbbindultunk, hogy megízleljük a hegy levét.
Két párhuzamos körben, összesen húsz pincében lehetett kóstolni.
Első állomásunk a monori kötődésű, jelenleg az Alföldön gazdálkodó Somodi Béla pincéje volt. A borok mellett sajt, dió és mogyoró is várta a látogatókat.
Nagyon könnyű chardonnayt választottunk. Miközben kortyolgattunk, a borásztól megtudtuk, hogy miért állja meg a helyét a Csongrád megyében termett kékfrankos, és miért oly kedvelt az ebből készült rozé.
A jó minőségű térkép ellenére utunk további része elég kanyargósra sikerült, nagyon nehezen találtuk meg a téli fesztiválról ismert felső pincesort, mentségünkre szólva akkor teljesen máshogy nézett ki a jelenleg zöldellő táj.
Útközben monori, balatoni, tokaji bort egyaránt teszteltünk, és megtekintettük Kürtösi Edina hobbifotós és Kiss Adél festőművész kiállítását.
Magánbirtokokon vágtunk át a felső sorhoz. Célba érve megkönnyebbülten fogyasztottuk el a magas áron kínált, mangalica májas és töpörtyűkrémes kenyerünket.
Megyeri Szabolcs és Hanti Tamás pincéjében szusszantunk egyet, itt már igazán otthonosan éreztük magunkat, jólesett az Irsai Olivér. A pince előtt pedig vidám hangulatban folyt az ulti parti.
Az egész körzetre jellemző volt a jókedv és a mulatozás: a nyitott és a magánpincékben egyaránt gyakori volt az énekszó, nagyon változó zenei aláfestéssel. Minket leginkább az utat elálló népzenészek és a vígan játszó cigány muzsikusok fogtak meg.
A tehén, juh és parenyica sajt megkóstolása után egy baráti társaság magánjellegű összejövetelére tévedtünk, ahol óriási mennyiségű birkapörkölt főtt éppen.
A magánjellegről mit sem sejtve szóba elegyedtünk a jelenlévőkkel, akik végül minket is megvendégeltek egy tál étellel. Nagyon jól jártunk, mert alkalmi vendéglátóink jóvoltából egy igazán finom pörkölttel csillapíthattuk éhségünket.
Desszertként kürtös kalácsot csemegéztünk a VMSZ pince udvarán, megkóstoltuk Kaldeneker György egyedi lekvárait és csatnijait, valamint csokis-céklás süteményét.
A médiaszakácstól az is megtudtuk, hogy az egyik lekvár érkezésünk előtt nem sokkal készült, és készítményei Budapesten egyeztetés alapján megvásárolhatóak. Megegyeztünk abban, hogy a kísérő alapanyagok kis mértékben fantasztikusan funkcionálnak, de nagy mértékben elrontják az ételt.
Mikla László főszervező házi borát kortyolgatva jót beszélgettünk, és jó volt látni, hogy Laci milyen derűs és kedves volt, annak ellenére, hogy sok embert elrettentett az esős időjárás. (Mondjuk mi ezt egyre kevésbé érzékeltük, nagyon életteli volt a rendezvény és egyetlen üres pincét sem láttunk.)
A VMSZ udvarban még szemügyre vettük az egri borok kínálatát, majd áttértünk a szemben lévő Borbisztróba, ahol az egykori Maligános csapat kínálta magyaros fogásait.
Mi végül fiatal barista által készített koffeines és mentás szivecskés, habrajzzal díszített kávét választottuk.
Mivel sötétedett, sok jó lehetőséget hátrahagyva hazafelé indultunk, ezúttal egy kedves turista lány volt a sofőrünk az állomásig.
Konklúzió nélkül borfesztivál sem maradhat. J.-vel együtt nagyon örülünk annak, hogy ismét Monoron lehettünk, de hiába töltöttünk volna el több időt, a harminc kóstolójegy számunkra nagyon sok volt. Ár-érték arányban mindenesetre nagyon kedvező volt a rendezvény, hiszen 3000 Ft volt a belépő.
A meghívott pincészetek jelenléte éppen annyira volt előnyös, mint amennyire nem, hiszen többen azt szerették volna, hogy a kóstolójegy mellett külön fizessünk azért, hogy náluk is fogyaszthassunk. Mivel ezek nem voltak nagy összegek, ezt a hozzáállást elég kisstílűnek tartjuk, de nyilván erről nem a helyiek tehetnek.
Monor mindig jó hely, legyen tél vagy nyár, hideg vagy meleg.
Érdemes rendezvényen kívül is "csak úgy" egy-egy pincét felkeresni, biztos, hogy családias fogadtatásban részesül az arra járó.
A szervezők ígérete szerint novemberben Márton Nap alkalmából nyílnak meg szervezett formában újra a pincék, mi már nagyon várjuk!
