Sajtfesztivál Budapesten
A Városháza téren a megszokott sör-, bor-, és pálinkafesztiválok után megrendezték az első Sajtfesztivált. A rendezvény vasárnapig tart, a kínálat szerény, de érdekes. Hagyományos és különleges tejtermékekkel egyaránt megismerkedhettek. Beszámolónkból megtudhatjátok, mit érdemes megkóstolni.
Gerlachfalvy Réka írása, Huszár Boglárka képeivel
A sajtoknak a gasztronómiái rendezvényeken kitüntetett szerepe van, de az önálló sajtfesztiválok száma nagyon kevés. A fővárosban is ez az első. Az ötlet mellett a helyszínválasztás is kiváló, a Városháza Park ad otthont a rendezvénynek és még belépő sincs. Ráadásul egy egész héten át tart, vasárnap este zárja a kapuit. A beharangozás azonban teljesen elmaradt, mi is csak véletlenül találtunk rá.
Amit pedig még furcsábbnak véltünk, hogy összesen csak tíz sajtárus van és legalább ugyanennyi egyéb portékát kínáló stand. A borokat még csak megértjük, sőt kimondottan ott a helyük, hiszen nincs is nagyobb élvezet a jó sajtnál és a kiváló bornál. Az egyéb gasztronómiai kínálat is elmegy, de hogy az ékszerek, táskák és más kiegészítők mit keresnek ott, arról fogalmunk sincs. Semmi baj a kézműves termékekkel, csak nem erre a fesztiválra valók, ráadásul úgy, hogy a főtermék nem kapott elég hangsúlyt.
Mi azért nem csüggedtünk, megpróbáltunk minden tejtermékkel megismerkedni. A sort az Astoria irányából kezdtük. Szemügyre vettük a kürtős kalácsokat és kenyérlángosokat, majd elkezdtük a kóstolást. Első állomásunk az etyeki stand volt, nagyszerű élményt nyújtott. Megismerkedtünk Túró Jucival és Túró Gyurival. A könnyű édességek természetesek és nem hagynak utóízt a szájban, és még érdekességet is rejtenek. A csomagolásukon különböző madárfajokkal ismerkedhettek meg ti és csemetéitek.
Különleges élményt nyújtott a parmezán jellegű, Nelli névre keresztelt érett sajt, amely megfelelően tárolva hónapokig eláll, és olasz társa árának töredékébe kerül. Gomolyasajtokat, igazi trappistát, hófehér házi vajat, sőt még rúzssajtot is. Utóbbi nagy kedvencünk, markáns, lágy tejtermék, amely kiváló kísérője lehet egy pohár fehérbornak.
A Cserpesnél a megszokott termékekkel találkoztunk. Kecske-, és tehénsajtok széles választéka, joghurtok, vaj, Trudi névre hallgató túró rudi, sőt még krémes tejföl is vár titeket. A tejfölt ráadásul Lipóti kenyérfalatkákon lehet kóstolni.
A Tündérkert házikója bőséges választékával kitűnt a mezőnyből. Külön élményt nyújtottak az óriási, kerek sajtok és a fonott parenyica. Ha díjazhatnánk a kiállítókat, biztos, hogy dobogós helyre kerülnének.
A húsos pultot sem hagytuk ki. A legegyszerűbb házi kolbászt kóstoltuk meg, de olyan jónak találtuk, hogy haza is vittünk belőle. A Bokri juhsajtokat és juhtúrókat is megízleltük, legkülönlegesebbnek a sáfrányos változatot véltük.
Azt nem tudjuk, hogy a rókák valóban szeretik-e a sajtot, de a Fuchsnál nagyon finom ízesített friss sajtokra, tehén-, és kecskesajtokra leltünk, nem beszélve a füstölt gomolyáról. A házi joghurt pedig egyenesen ellenállhatatlan volt, ezek valódi tejet és gyümölcsöt tartalmaznak. Mindenképpen kóstoljátok meg!
A Somasajt grill-, és panírozni való sajtjait is megkóstoltuk, sőt egy fokhagymás, petrezselymes darabot haza is hoztunk, hogy kipróbáljuk: mit tud a termék melegen. Bizonyos feltevések szerint ők a főszervezők, a helyszínen erre nem találtunk utalásokat.
A sajtos-gyümölcsös melegszendvicsnek már az illatával is elteltünk, desszertként Zsanna Manna pisztáciás kiflijét választottuk. Elég töménynek bizonyultak. Ne maradjon ki a bor sem, hideg fröccsöt ittunk a balatoni Levendula Pincészetnél. Termékeik csak nagyon szűk piacon hozzáférhetőek, így érdemes minden alkalmat megragadni, amikor találkoztok velük.
Számlát nem mindenhol kaptunk, így a végén követhetetlen volt, hogy mennyit költöttünk. Alapvetően a tejtermékek és a borok áraival meg voltunk elégedve. Reméljük hagyománnyá válik ez a fesztivál is, és a jövőben gördülékenyebben mennek a dolgok. Addig is azt tanácsoljuk, ha szeretitek a tejtermékeket, nem tudtok ellenállni a finom bornak, illetve kézműves termékeket vásárolnátok, látogassatok ki!
Ha szereted a sajtot, lájkold!

















