Óriási sorok álltak fagyiért
Valószínűleg mindenki várakozását felülmúlta az első Fagylalt Napja fogadtatása: számos cukrászdánál kígyózó sorban várakoztak az emberek arra, hogy féláron fagyihoz jussanak. Volt, aki háromnegyed órát várakozott két adag jeges finomságért. Számos jótékonysági felajánlásnak köszönhetően pedig a rászoruló gyerekek arcára is mosolyt csaltak a fagyisok.
A tegnapi nap után bátran kijelenthetjük: a fagylaltimádó nemzet vagyunk. Bár reggel még úgy tűnt, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, nem fagyizásra buzdító idő volt, napközbenre ez megváltozott, ami sokak kedvét meghozta a fagyizáshoz. Bár az is igaz, hogy amikor megkérdeztük őket, többen azt mondták: rosszabb időben is meglátogatták volna a kiválasztott cukrászdát.
A kezdeményezés az I love gelato különleges fagylaltozó tulajdonosaitól indult, országszerte csaknem 70 fagyizó csatlakozott hozzájuk, a szervezők remélik, hogy jövőre még többen lesznek, akik részt vesznek az akcióban. Idén ugyanis voltak vakfoltok a fagylaltos térképen: sok olvasónk meglepődve vette észre, hogy az olyan nagyobb városok, mint Pécs, Debrecen vagy Szeged cukrászdái közül egy sem vett részt az eseményen.
I love gelato
Május 8-án az összes résztvevő üzletben 50%-os áron lehetett kapni a nyalánkságot, volt ahol egyszerűbb, hagyományos kínálattal várták a közönséget, mások különleges ízekkel is készültek.
Így például az ötletgazda fagyizóban csokis limonchellót, fahéja almaleves (aminek receptjét valódi, nagymama által készített fahéja almaleves receptje alapján rakták össze) és barackos fánk izű fagyit is lehetett vásárolni.
Nem sokkal nyitás után, úgy fél 12 környékén kezdték érkezni az I love gelatóhoz is az emberek, délután pedig már itt is hosszú sorban várták, hogy megkóstolhassák a hely különlegesen díszített, finom alkotásait.
A házigazdák beszámolója szerint tegnap az általánosnak mondható 2 gombóc helyett mindenki 4-5 gombócot kért, sokan pedig a helyi fogyasztás mellett dobozban haza is vittek. Tapasztalatuk szerint náluk átlagosan 20 percig álltak sorban az emberek, mire kérni tudtak, mindenki kedves és türelmes volt, nyugodtan kivárta a sorát.
Ráadásul nemcsak környékbeliek érkeztek hozzájuk: volt, aki az I. kerületben utazott hozzájuk, de Újpalotáról is volt, aki külön a fagyiért jött be a városba. Szép számmal érkeztek különböző csoportok is (ovisok, nyugdíjasok).
Hatalmas sor a Fragola előtt a Nagymező utcában
Ahogy azt már korábban említettük, nem csupán az ötletgazdáknál, hanem több fagyizónál is hosszú, tömött sorokban álltak a vásárlók, türelmesen kivárva a sorukat. Akadt olyan, aki korábban soha nem járt az adott cukrászdában és csak azért utazott a helyszínre, hogy megkóstolja a terméküket, így a sor nem tudta eltántorítani, megint mások a kedvező ár miatt döntöttek úgy, megéri a hosszú percekig tartó várakozás. Őszinték leszünk: mi nem álltunk be a sorba, de mivel délelőtt indultunk útnak szerencsénk volt és több helyen tudtuk még hosszas várakozás nélkül kóstolni.
A nap tapasztalata a fagyisok szerint az is, hogy egyre jobban kezdik a magyarok a különleges ízeket is kedvelni, megszokni. Már nem csupán a sima csoki, vanília, eper a kedvenc, egyre bátrabban próbálkozunk olyan ízekkel, mint például a bazsalikomos citrom, a sós pisztácia, a gyömbéres, kávés fagyik, és még sorolhatnánk.
Több fagyizó amellett, hogy olcsóbban kínálta a termékét, jótékonysági felajánlást is tett. Az ötletgazdák óvódás csoportokat láttak vendégül, illetve a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikára vittek fagyit. A kórházba összesen négy tégelynyi, azaz 10 kiló hűs desszertet vittek. A négy tégelyben különböző ízek – eper, vanília, joghurt és csokis fánk - várták a gyerekeket, akik közül végül 140-en kaptak belőle.
A Corvin negyednél található Sütibárban +1 fagyit lehetett vásárolni. A nap folyamán összesen 231 gombóc extra fagyiért fizettek a vásárolók, amit a cukrászda vezetése megdupláz, így 462 kupont adnak át a tűzoltó utcai kórháznak, amivel majd a kicsik és szüleik visszamehetnek hozzájuk.
A celldömölki Rózsavölgyi Cukrászda a Gencsapátiban lévő gyermekotthon lakóit lepte meg a finomsággal, az itt lakó kisebbek és nagyobbak is nagyon örültek a nyalánkságnak. Kis családi cukrászda lévén a gyerekekhez ők egy nappal korábban mentek, hogy 8-án a nagyközönséget tudják várni. Az otthonban minden gyermek 2-2 gombóc fagyit tudott enni, de mindezt két napon, mert annyit vittek, hogy keddre és szerdára is jusson. Mennyiségben ez körülbelül 20 kilogramm fagyit jelentett, hatféle ízben.
Fagyiztak a gyerekek
„Nagyon megható volt az egész, látni azt, hogy mennyire örülnek a gyerekek. Meghatódtunk a fogadtatáson és a búcsúzásnál is, amikor a gyerekek köszönetképpen anyák napi verssel köszöntek el a feleségemtől.” – mondta Rózsavölgyi Roland, a cukrászda vezetője.
Nyomj egy lájkot, ha tetszett a cikk!













