Motorok, lányok, szabadság
A múlt hétvégén rendezték meg a Motor fesztivált a Budapesti Hungexpo területén. Körülnéztünk a kétkerekű járművek közt, és szemügyre vettük a motorokat népszerűsítő szép lányokat is.
Mervai Márk írása
„Ízirájder, öcsém”, szól a jól ismert mondat. Most élőben is meg tudtuk nézni azokat a kétkerekűeket, amiket anno a filmben is hajtottak a nagy amerikai prérin keresztül. A Motor Fesztiválnak adott otthont ezen a hétvégén a Hungexpo.
A bejárat után elég gyorsan megtaláltam az első csarnokot, ahová a rendezők irányítottak. Kicsit elkeseredve láttam, hogy az egész csarnokban csak egy akadályversenyhez kialakított pálya van felépítve. Motorok sehol, kivéve az a kettő, amely a pályán körözött. Nem túl biztató kezdet, gondoltam magamban. Biztos kicsi lesz a kiállítás, nem sok látnivalóval, és hamar végigjárom az egészet. Nagyot tévedtem.
Éppen jókor érkeztem, mert mint kiderült, kint pár percen belül egy bemutató kezdődött. Herczeg „Mókus” Balázs tartott a nézőknek egy lélegzetelállító bemutatót.
Egykeréken, driftelve, létrára állva vagy szaltókkal kápráztatta el az embereket. Még akkor sem hagyta abba a mutatványt, amikor az egyik motorral óriásit bukott. Bicegve újra felpattant a motorra, és folytatta. Igazi kemény fiú!
Égett a levegő, a gumiszagot mindenhol érezte az ember, miközben Mókust néztük. Nagy tapssal búcsúztattuk, aztán újra a csarnokba indultam, ahol ekkorra már jó sokan lettek. Mindenki kíváncsi volt a legendákra, a Harley Davidsonokra, de a többi kiállító sem panaszkodhatott.
Számtalan motorra fel lehetett ülni, fogózkodni rajtuk, és közben elbeszélgetni a kiállítókkal, hogy miért is pont ezt a motort kellene megvennünk, mik az előnyei, a hátrányai, és hogy lehet-e alkudni az árból. Utóbbit sajnos nem nagyon lehetett, de egy szenvedélyes motorosnak tuti minden pénzt megér egy-egy ilyen csoda.
Persze nem csak új és modern motorokat lehetett látni, hanem régi „oldtimer”-eket is, így például az oroszoknál, vagy NDK területen gyártott kismotorokat. Igazi nosztalgia-feeling csapta meg az embert, pláne akkor, amikor egy jó country szám megszólalt az egyik hangfalból. Megint visszaköszönt az ízirájder hangulat. Egy motoron ülve én sem tudtam ellenállni, és csukott szemmel magam elé képzeltem a 66-os utat, szinte magam előtt láttam a végtelen szabadságot.
Visszatérve a valóságba folytattam a a körutamat, sok motoralkatrészt is megnézve. Bukósisaktól kezdve a záron át a motoros kabátig mindent lehetett kapni. A vágyaknak csak a pénztárca szabhatott határt.
Miközben nézegettem a kreatívnál kreatívabb sisakokat két fiatal, feszes ruhába öltözött lány haladt el mellettem. Az egyik kiállítóhoz tartottak, és már fel is pattantak a motorra, pózolva rajta, hogy egy másodperc múlva fel is villanjon a rengeteg vaku. Ez volt az, amit eddig hiányoltam a kiállításról. A gyönyörű lányokat.
Az expót végignézve sok helyen láttam még hasonlóan pózoló lányokat, akik bizony elbűvölő mosolyukkal megdobogtatták minden férfi szívét.
Az elején magam sem gondoltam, hogy közel öt órát fogok itt tölteni, és mindezt egyetlen csarnokban, de az idei motorkiállítás megmutatta, hogy sok jó kis helyen is elfér. Az új motorok, na és a bájos lányok emlékezetes élményt nyújtottak, és biztos, hogy sokan így érezték. Kíváncsian várjuk, hogy jövőre milyen új ötletekkel állnak elő a gyártók és a kiállítók.
Mi ott leszünk megint, sőt, akár már két hét múlva is, amikor a Tuning kiállítást tartják a Hungexpo területén. Ebből egy kis előzetest már most is láthattunk. Igaz, a kiállított kocsik még nem voltak annyira feltuningolva, de kedvcsinálónak mindenképpen bejött az ötlet. Akiket pedig az autók kevésbé érdekeltek, megnézhették Besenyei Péter repülőjét.
Várjuk a folytatást. :)





















