Malek Andrea koncert
Retúr címmel idén jelent meg Malek Andrea és zenekara CD-je, aminek lemezbemutató koncertje holnap este lesz az Orfeum, pesti mulatóban. Az egykor naivaként ismert énekesnő mára koncertjein bolondos, frivol és legfőképp boldogságot sugárzó; s mert a vele való utazásra váltott jegy retúr, vissza is hoz.
Csomós Éva ajánlója
Már régen elmúlt az az idő, amikor Malek Andrea ártatlan lányokat és pozitív hősnőket játszott a színpadon, s a lírai dalok éneklése közben - a vonós zenekar előtt fehér ruhában állva -, hosszú haját lobogtatta a szél. Némi hallgatás után mint Bécsben élő, életét épp újrakezdő frivol díva bukkant fel újra, fülig érő szájjal, mosolygó hanggal.
A musical színpadoktól azonban hosszú volt az út eddig az új albumig, ám nem kellett végig egyedül bejárnia, hiszen az évek során remek zenészek verődtek Andi mellé, kikkel Malek Andra Band (mozgalmi nevén MAB) néven koncerteznek.
- Az átlagos ismerőid számára meglehetősen szokatlan arcokat is megmutatsz ezen a koncerten.
- Nem énekelhetem életem végéig az Evitát, mert tudod, egyszer eljön az idő, amikor az ember már nem tudja magát főhősnőkén komolyan venni. Én már nem tudnék még egyszer úgy bemenni a színre, mint Hófehérke, de mint gonosz se, mert megszakadnék a röhögéstől. A musicalből mára csak a klisé maradt, az pedig nekem nem kell. Elhiszem, hogy tőlem is mást várnak, érzem is, tudom is, de még nem találtam meg azt, ami pecsétként jelezné, amit képviselek. Én inkább az vagyok, aki mindig változik, újba kezd, s ezt kell megértetnem.
- Talán csak a tőled megszokottat várja a közönség.
- Velem sok minden történt, amíg nem éltem itthon, és úgy értékelem, hogy el kellett mennem megtalálni magam. A közönség valóban nem értette az éles váltást, mert az évek során nem volt meg a fokozatos átmenet. Itthon kislányokat és pozitív hősnőket játszottam, kint egy 32 éves, elvált, életét újra kezdő, pofátlan nőt láttak Magyarországról, akinek van egy kis magyar akcentusa.
- Ők nem láttak, mint Evitát. :)
- Meg kellett tanulnom elhinni és örülni annak, ha szeretnek, és hogy annak a szeretetnek nincs köze ahhoz, amit otthon elértem, hiszen nem írtam ki magamra, hogy mivel töltöttem az elmúlt húsz évet. Az ott töltött idő azért volt nagyon fontos, mert az élethez adott más hozzáállást. Meg kellett tanulnom kérni, kérdezni és meghallgatni, megérteni a válaszokat.
- Az itthoni közönség egy része nehezen „bocsátotta meg”, hogy elmentél, így hazatérésedkor lehet, hogy kellett engesztelned is…
- Ez egy felelősség, amit régebben nem vettem komolyan, mert nem tartottam magam olyan fontosnak. Nem akartam sztár lenni, csak jól végezni a munkámat. Ezért tudok ma is jól meglenni a címlap nélkül, mert nekem nem az a célom. Ez az alkotó életmód olyan, mint az almafa. Nem terem minden évben ugyanúgy. Ha hagyják normálisan működni, akkor elfogadják, ha egyik évben csak virágot hoz vagy kevesebb termést, míg máskor hatalmas almákat ad.
- Mostanra le sem tagadhatod, hogy jó az „almatermés”…
- El vagyok kényeztetve! Játszom itthon és külföldön, színházban, és itt a zenekarom is, amiben isteni zenészek vesznek körül, úgyhogy igazán boldog vagyok.
S mert nem csak Andi, hanem mindegyikük az állandó változás és a folyamatos megújulás híve, játékukkal szinte külön zenei műfajt teremtettek. Jazz alapokon nyugvó latin- és popzenét vegyítenek, s alapvetően az a szándékuk, hogy a mindannyiunk életében lévő hétköznapi drámákat kétórányi vidámsággal oldják fel, így csempészve felszabadultságot a nézők lelkébe. Érthető hát, hogy szinte minden dalt áthat a jazz, és a latin- pop vérpezsdítő ritmusa.
Évek óta tartó közös munkájuk második kézzel is fogható gyümölcse a Retúr című CD, mely az azonos névre keresztelt koncertsorozat kivonata. Persze az igazi élményt az jelenti, ha élőben láthatjuk-hallhatjuk őket, mert a személyes varázs felülírja a legprofibb hangszerelést és keverést is, ami persze amúgy sem utolsó, hisz Andi testvére, Malek Miklós precíz munkáját dicséri.
A lemezen épp aktuális kedvencek dalai hallhatók új köntösben (Cserháti Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, Presser Gábor, Demjén Ferenc, Zorán, Lerch István, Caramel), de saját szerzemények is megörvendeztetik a hallgatót. Ugyanis Andrea ezúttal a zene-, és dalszövegírásból is kivette a részét, így nyugodtan elmondhatja, hogy valóban az ő érzelmi világát tükrözik ezek a nóták.
A holnapi koncert szándéka pedig a következő: "Lehessen velem együtt sírni, nevetni, inni, enni, vagy bármi jót csinálni, mialatt énekelek.."
A Malek Andrea Band tagjai:
Malek Andrea - ének
Révész Richárd - billentyűs hangszerek
Dajka Krisztián - gitár
Hámori János - trombita, szárnykürt
Kollmann Gábor - alt- és szoprán szaxofon
Berdisz Tamás- dob ( vendég Kaszás Péter távollétében)
Frey György – basszusgitár, bőgő
2011. november 8-án az Orfeum-a pesti mulatóban (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.), 21 órai kezdettel (kapunyitás 20 órakor). A koncert időtartama 2 x 45 perc, szünettel.
Csomós Éva többi cikke:
Reklámvideó, katt:











