KULT

A legjobb nyárzárás borokkal, zenével, színházzal és irodalommal – beszámoló a Kerekdomb Fesztiválról

17 borászat és 9 helyszínen közel 100 program várta a látogatókat Tállyán, mesébe illő környezetben. Mi is ott voltunk, sőt a környék látnivalóit is bejártuk.


Augusztus végén nagyjából már mindenki temette a fesztiválszezont: a közösségi oldalakon az ismerőseim sorra posztolták a fotókat levágott karszalagjaikról, „viszlát nyár, jövőre folyt.köv.” és hasonló szövegekkel.

Pedig valójában még nem volt vége: szeptember harmadik hétvégéjén a Tokajtól 20 kilométerre található, festői szépségű Tállyán már negyedik alkalommal rendezték meg a Kerekdomb Fesztivált. Ráadásul most először három helyett négy napig tartott.

A Művészetek Völgye szervezői két évvel ezelőtt kezdtek terjeszkedésbe, ennek első állomása volt az ország egyik leghíresebb borvidékén megalapított összművészeti forgatag. Tavaly próbaképpen kettő is volt belőle, a szeptemberi időpont mellett nyár elején. Az idei évre viszont letisztult, hogy a szüreti időszakban van igazán létjogosultsága.

A Kerekdomb leginkább olyan, mint a Völgy kicsiben: mindenből ad egy keveset, 10 nap helyett egy hosszú hétvégébe sűrítve.

A programok többnyire lineárisan zajlanak, átfedés csak néhány esetben fordult elő. A helyszínek könnyen bejárhatók, bár kis fesztiválhoz képest egészen sok van belőlük, de néhány perc sétával mindenhová át lehet érni.

Palya Bea a nagyszínpadon

Varró Dániel és Molnár György az Oroszlánosban

Farkasházi Réka és a Tintanyúl a Maillot Kastélyban

A felosztást műfajok szerint oldották meg. A Vincellér Ház kertjében található nagyszínpadra kerültek a nagyobb könnyűzenei koncertek, az Oroszlános Borhotel pincéjébe pedig az akusztikus produkciók és az irodalmi felolvasóestek. A Maillot Kastély a gyerekprogramok és a filmvetítések színhelye volt, a közösségi házban tartották a színházi előadásokat, az evangélikus templom pedig a komolyzenei koncerteket fogadta be.

A kezdeti botladozások után ezúttal már a borospincéket is aktívan bevonták a fesztivál életébe. A belépőjegy mellé 1500 forintért lehetett vásárolni egy borútlevelet, amivel összesen 18 pincészetben kaphattunk kóstolót egy-egy borból, vagy helyi pálinkából. Ez bőven megérte az árát, különösen úgy, hogy egy logózott borospohár is járt hozzá.

Ráadásul egyfajta izgalmas kincsvadászat-jellege is volt annak, ahogy a térképet böngészve sorra kerestük fel az egyes helyszíneket, és gyűjtögettük a pecséteket az útlevelünkbe.

A Zsadányi Pincészet egyébként idén először programhelyszínné is alakult, szombat este a Light in Babylon nevű világzenei formáció lépett fel itt. Szerintem érdemes lenne tovább nyitni ebbe az irányba, hiszen a legtöbb pincének van rendezvényterme, és így még több embert lehetne rávenni, hogy látogassa meg őket.

Gyarmati Fanni naplója Hámori Gabriella előadásában

A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye az evangélikus templomban

Látnivalók a környéken

Idén töltöttem el eddig a legtöbb időt a fesztiválon, két éve csak egy délutánt, tavaly másfél napot maradtam, most viszont kétszer is ott aludtam. Így végre nemcsak Tállyán nézhettem szét, de a környező települések látnivalóival is meg tudtam ismerkedni.

Bár annyira nem hirdetik, ez is a Kerekdomb egyik vonzereje, hiszen 15-20 perc autóúttal több olyan látványosságot el lehet érni, amiért egyébként akár külön-külön is megérné ideutazni Budapestről.

Én fél nap alatt hármat néztem meg ezek közül.

Vizsoly

A Tállyától 22 kilométerre található községben őrzik az 1590-ben kinyomtatott Károlyi-biblia egyik eredeti példányát, amely köré az utóbbi néhány évben egész komplexum épült múzeummal, látogatóközponttal és kávézóval.

Már önmagában a közel 500 éves kötet miatt is érdemes ellátogatni ide, hiszen egyedülálló kulturális emlékről van szó, amiből mára már csak alig két tucat példány maradt fenn, de ezek közül csak egy darab maradt az eredeti helyszínen, ahol lassan 500 éve kinyomtatták.

Egyébként ennek sorsa is kalandosan alakult, ugyanis 2002-ben valaki ellopta, és csak jó másfél évvel később került elő a csodával határos módon. Azóta törhetetlen vitrinben őrzik a templomban, de aki kíváncsi a tartalmára, pár méterrel arrébb két másolatot is lapozgathat.

További kuriózum, hogy bárki kipróbálhatja az eredeti Gutenberg-féle nyomdagép egy kicsinyített, működőképes mását, amivel a Károlyi-biblia címlapját nyomtathatjuk ki és vihetjük haza emlékbe. Ezen kívül egy környéki borászattal kapcsolatos kiállítást is meg lehet nézni.

Boldogkő Vára

Az egyik legszebb magyar várhoz is alig 20 percet kell autózni Tállyáról. A 13. században épült, de a restaurálási munkálatoknak köszönhetően a mai napig meglepően jó állapotban maradt fent.

Fő vonzereje az a megfigyelőbástya, amelyhez egy szűk sziklanyelven felépített fahíd vezet. Az erről készült, képeslapra illő fotókkal alighanem mindenki találkozott már, de élőben látni és végigmenni rajta így is összehasonlíthatatlan élmény.

Ezen kívül a vár pincéjében egy lenyűgöző ásványkiállítás, az emeleten pedig egy ólomkatonákkal telerakott hatalmas terepasztal is helyet kapott. Emiatt akár kisgyerekes családoknak is ideális program.

Monok, Kossuth Lajos Emlékház

Bár Kossuth csak néhány hónapot élt Monokon, mielőtt családja Olaszliszkára költözött, saját bevallása szerint pedig inkább Sátoraljaújhelyet tartotta igazi bölcsőjének, egykori szülőházában ma is múzeum működik.

Itt hat szobán végigjárva ismerhetjük meg, hogy lett a kisgyerekből előbb sárospataki diák, majd joghallgató, hogyan vált országosan ismert politikussá és népvezérré, majd végül hogyan kényszerült emigrációba, ahol élete utolsó évtizedeit töltötte.

Maga a falu egyébként nagyon szépen fel van újítva, így ha mást nem is, ennyit biztosan köszönhet leghíresebb szülöttének.

Na és persze a fentieken kívül ott van Tokaj, ahová sajnos nem jutottam el, de valószínűleg nem kell hosszan ecsetelni a vonzerejét. Jövőre biztosan oda is elmegyek.

Szerencsére az időjárás is tökéletesen alakult: csodaszép késő nyári idő volt végig, 27-28 fok körüli hőmérséklettel és napsütéssel. Csak szombat délután borult be és támadt fel a szél, ekkor nagyon úgy tűnt, hogy vihar lesz, de végül némi szemerkélő esővel kifulladt a fenyegetés.

Ez nemcsak a nagyszínpad fellépőinek és közönségének volt jó hír, de a Hosszúlépés sétáján résztvevőknek is. A budapesti székhelyű csapat a legelső fesztivál óta szervez tematikus településismereti túrát Tállyán, mindig más tematika mentén. Idén azt mutatták be, hogyan vált az alapítás után nyüzsgő mezővárossá közel 8 ezer lakossal, majd hogyan jelentéktelenedett el és süllyedt vissza a falvak közé.

Annyi biztos, hogy az első három kísérletezős alkalom után a Kerekdomb egyre inkább kialakult koncepciójú, jól szervezett fesztivál képét mutatja, amely kezdi megtalálni a saját arculatát.

A környék vonzereje a borokkal és a látnivalókkal vitathatatlan, és a programok is széles korosztályt szólítanak meg a tizenévesektől egészen a nyugdíjasokig. Úgy tűnik, sikerrel: idén minden eddiginél több ember, összesen közel négyezren látogattak el Tállyára csütörtöktől vasárnapig.

Én biztosan ott leszek jövőre is, és szerintem minden esély megvan rá, hogy a fesztivál akár pár éven belül a régió egyik meghatározó, széles tömeget vonzó rendezvényévé váljon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk