Kellékes – századszor
Vasárnap este századszor bújik egy kellékes szerepébe ismert Kossuth-díjas művészünk, Kern András. A Pesti Színházban látható, közel másfél órás egyszemélyes produkció garantáltan nyújt tartalmas, keserédes szórakozást.
Csomós Éva ajánlója
Hogy kerül egy kellékes a színpadra az előadás ideje alatt? Mitől lesz övé egy estén át a főszerep? S miért kíváncsi erre az eddig mindig színültig megtelt nézőtér? Vajon, ha nem Kern András lenne ez a tévedésből ottfelejtett szakember, ugyanekkora lenne a siker?
A 2008. szeptembere óta játszott, Ilan Eldad rendezte monodráma a kortárs német rendező, író, zeneszerző Eberhard Streul darabja nyomán készült, eredetileg egy operaházi kellékest bemutatva.
A magyar szöveget azonban Parti Nagy Lajos, a hazai kortárs irodalom bámulatos nyelvjátékosa Kern Andrással közösen alkotta meg fantasztikus ritmussal és kiváló dramaturgiai érzékkel. A Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása vasárnap 19.00 órai kezdettel századszor kerül a nagyérdemű elé.
A darab alapszituációját egy elmaradt előadás adja, mely tényről – úgy tűnik – csupán a nézőket felejtették el értesíteni.
A gyanútlan kellékes, Bieder József nyugodtan végezné megszokott munkáját, ám váratlanul teltháznyi néző tekintetének kereszttüzében találja magát, amitől eleinte zavarban is van, sorra telefonál segítségért, még a színpadról is lemegy ellenőrizni a jegyeket, hogy biztos oda, akkorra szólnak-e, s próbálja hazaküldeni a nézőket, akik – szerinte - nem kíváncsiak rá.
És mert eddig mindenki maradt, ő is felbátorodik, s megcsinálja a maga egyszemélyes színházát, emlékekből, kulisszatitkokból lassan kibontakoztatva, mintegy mozaikszerűen.
Közel másfél órán keresztül kutakodik emlékeiben, s ez idő alatt nem csak a mindenki által leírt kisember élettörténete bontakozik ki, hanem óriási tudástárából szemezgetve, hol elementáris, hol borongós színháztörténeti anekdotákkal, színész-karikatúrákkal, valamint saját életének részleteivel szórakoztatja a nagyérdeműt.
Persze szigorúan csak addig, amíg a színház vezetősége nem intézkedik. A vele töltött idő alatt pedig megtudjuk a kellék és díszlet közti különbséget, s azt is, hogyan készül a jó színpadi bor, milyen az orosz, a német és az angol színház, s nevek nélkül ugyan, de erőteljes utalással néhány régi, nagy színészünkről is leveszi a szenteltvizet.
Vén róka ez a Bieder, mindent tud a színházról, mint ahogy az őt megformáló Kern is, ki nem csak stílusgyakorlatokban és paródiákban remekel, hanem a közönséggel is úgy bánik, ahogy csak nem szégyell. Márpedig egyáltalán nem szégyell gyors hangulatváltásokkal élni, szeszélyesen siklani át egyikből a másikba, nem élvezve ki a hatást, s nem bezsebelni az érte járó elismerést.
Még azzal a komédiás szokással is szakít, hogy valamennyi szerepében őt, Kern Andrást látjuk. Most gesztusaiban generációjának megannyi névtelen képviselője jelenik meg, s kellékesként is úgy áll kezében a csavarhúzó, mintha világéletében kopott bőröndök zárjait javítgatta volna.
Nagy feladat egyedül vállon vinni egy egész estés előadást, ébren tartani a figyelmet, pláne, ha az improvizálás lehetősége is kevés. Talán némi segítséget nyújt, hogy egyes elemeket saját pályafutásából kölcsönöztek, s hogy az eredetileg operaházi kellékesről szóló darabot a kedvéért alakították át színházivá.
De a közönség ezt egyáltalán nem bánja, hiszen ez a magyarított változat nem csak nyelvezetben, de lelkületben is közel áll, megszólít. Túl azon, hogy szállóigévé válható fantasztikus mondatokat hallunk - „A kellékes inkább többet készít be, vagy mást. De kevesebbet soha”, „Nekem is szép lábam van, csak nincs kihasználva”, „Megütik az embert és nem fáj” -, van benne valami sárm, és némi fájdalom is.
S ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott, amikor épp tetőponton a hangulat, akkor csörren meg a telefon, és a színházi vezetők a távolból tudatják vele, hogy a nézőtéren bizony egyáltalán nincs közönség, így ő is utoljára szól ki a cinkossá vált nézőkhöz:„Akár itt vannak, akár nem, menjenek most már haza!”
De mert erre se nagyon akar senki eloldalogni, visszatapsoláskor mikrofont ragad, s énekel egy igazán „Kernes”, férfias-bús dalt: „Egy senki a maga erejéből, garantáltan kizárva a fényből…”.
Pedig ezen az estén, Kern András jóvoltából a kellékes sorsán keresztül bemutatott hétköznapi, korosodó, eldobott férfira irányult a rivaldafény, századszorra is elragadtatott tapsolásra ösztönözve a nézőket.
A képek forrása: Orlai Produkciós Iroda
