Risztov Éva és új vívó világbajnokunk, Szatmári András együtt szurkolnak a vízilabdásoknak
Risztov Éva a hosszútávúszás londoni olimpiai bajnoka is ott volt a Hajós Alfréd Sportuszodában, amikor a magyar férfi vízilabda válogatott kiharcolta a döntőbe jutást. Elárulta nekünk, milyen minőségben van jelen a vb-n, és nem bánja-e, hogy már nem versenyzőként élheti át a vizes fiesztát.
„Egyáltalán nem fáj a szívem, hogy nem versenyzőként vagyok már a vizes vb-n, mert bár most csak az ünneplés látszik, van egy hosszú, rögös, ide vezető út. Rengeteg olyan dolgot kell megcsinálni, amit már az ember idősebben egyre nehezebben tesz meg. Most más minőségben vagyok a világbajnokságon, de ez is nagyon tetszik.”
„Nagyon szurkoltam a vízilabdás lányoknak is, a riói olimpia balszerencséje után nagyon megérdemeltek volna itt egy érmet, sajnálom, hogy nem jött össze.
De kíváncsi vagyok az óriás toronyugrásra is, izgalmas dolog lehet 27 méter magasból egy medencébe csobbanni”
- tette hozzá. „A vizes vb nagykövete voltam, szakkommentátor lehettem ma nyíltvízi úszásnál és elhozhattam az első általam menedzselt sportolót, Szatmári András vívó világbajnokot, hogy kikapcsolódásként szurkoljunk a vízilabdásoknak.”

Fotó: Risztov Éva Facebook oldala
A helyi műsorvezető fel is konferálta Andrást, elárulva, hogy Lipcséből, a vívó vb-ről hazatérve egyenesen a Hajós Alfréd Sportuszodába igyekezett.
„Ahogy leszálltam a buszról, jöttem is az uszodába” – erősítette meg nekünk András. – „A sport szeretete miatt mentem ki a meccsre, mindent szívesen megnézek, ha a magyarok is érdekeltek. Teljesen természetes volt nekem, hogy majd igyekszem jegyet szerezni és a helyszínen szurkolni a hazai rendezésű vizes vb-n. Amikor ezt eldöntöttem, persze,
még nem tudtam, hogy világbajnokként ülhetek a lelátón és még a nevemet is bemondják, de ez nagyon jó érzés volt, egy 6000 fős közönség előtt.”

Fotó: Risztov Éva Facebook oldala
„Engem édesapám vitt le vívni még 2000 őszén, és azóta ott ragadtam a teremben. Gerevich Gyuri bácsi volt a nevelőedzőm, akivel 7 éves korom óta minden nap találkoztunk. Szegény 2008-ban meghalt, nagyon sokat köszönhetek neki. A vívás szeretetét is ő oltotta belém.
Ez volt a kezdet, és még remélem, hosszú a folytatás. A távlati tervem az, hogy a tokiói olimpián egyéniben és csapatban is érmet szerezzünk. Odáig azonban még el kell jutni, kvalifikálni kell magam, például itthon is lesz egy vívó világbajnokság, amit már nagyon várok. 2013-ban már átéltem egyszer, milyen az, amikor több ezer ember buzdít minket a lelátóról, remélem, hogy ez 2019-ben is így lesz.
Az, hogy láttam most az uszodában, hogy a magyar közönség hogyan lelkesíti a vízilabdázókat, extra motivációt ad nekem is a folytatásra.”