Megrázó, ahogy Ben Affleck a saját tragédiáját játssza el
A visszaút című film fontos állomás Ben Affleck karrierjében, ugyanis kíméletlen tükörbenézés - és ez is adja az legnagyobb erejét a filmnek. Amúgy jól összerakott mozi, kiváló operatőri teljesítménnyel, jó rendezéssel, első osztályú színészi teljesítményekkel, de nem lehet nem úgy tekinteni rá, mintha nem Ben Affleck saját személyes szenvedéstörténetét, önvallomását néznénk. Az HBO GO-n megtekinthető.
Sok a szenvedélybeteg Hollywoodban, sokan rá is mennek, mindig hallani róla, hogy valamelyik sztár éppen elvonóra vonul, vagy valami furcsa dolgot művelt betépve vagy begyógyszerezve. A zenészeket és sportolókat is érinti a probléma, de az egész szórakoztatóipart is. Ott van például Philip Seymour Hoffman, akinek halála sokakat ért sokkolóan, vagy Tiger Woods begyógyszerezve elszenvedett balesetei és szexfüggősége (ez is szenvedélybetegség), vagy a túladagolt Heath Ledger tragédiája, vagy Prince szintén sokkoló halála.
Ben Affleck magánélete mindig is a szemünk előtt zajlott, a média már huszonéves kora óta imádja, és a paparazzóknak is az egyik kedvenc céltáblája. Persze elég izgalmas alapot is szolgáltat egyre fordulatosabb magánélete és élettörténete. A fiatalon forgatókönyvírói Oscar-díjat nyert színészre egyből ráirányult a figyelem, majd Gwyneth Paltrow-val járt, de igazán a Jennifer Lopezzel való kapcsolata pörgette fel a média figyelmét, és a paparazzóknak is egyre több munkát adott.

Ők testesítették meg a Hollywoodi álompárt, majd pletykák kezdtek terjedni Affleck szerencsejáték-szenvedélyéről is. Aztán szakítottak, Affleck színészi karrierje pedig nagyon hullámzóvá vált: egy időben ő volt az egyik ügyeletes szépfiú, ami inkább közepes filmeket hozott neki és színészileg is elkönyvelték az unalmas kategóriába. Ebből aztán saját magát sikerült visszahoznia, amikor elkezdett rendezni és magára is osztott remek szerepeket. A szakma ismét komolyan vette, így lett belőle Batman. Időközben megnősült, Jennifer Garner oldalán úgy tűnt, lenyugodott, három gyermekük született.

De mindeközben sikerült szerencsejáték- és alkoholfüggővé válnia, ami a magánéletétre is komoly hatással volt: végül váláshoz is vezetett. Affleck családja is tele van önsorsrontó történetekkel: az apja és testvére is alkoholproblémákkal küzdöttek és több öngyilkosság is volt a családban. Mára a színész túl van legalább három elvonókúrán, és egyedül él. A film olyan, mintha Affleck a saját történetét játszaná el, mivel ezt is teszi, egyfajta terápiaként mehetett bele. A sztori lecsupaszítva ugyanaz: egy férfiról szól, aki mindent elvesztett, és megpróbál ebből felállni.
Ez egy bátor és kemény döntés: a színészek nem gyakran mutatják meg ennyire a sebezhetőségüket, és nem mindennapi, hogy valaki a személyiségéhez ennyire közel álló figurát játszik el.
Pedig itt Affleck annyira felvállalja a saját életét előttünk, hogy szinte fáj nézni. Látjuk, ahogy otthon piál egyedül elkeseredettségében, és elképzeljük, hogy civilben is ezt csinálta, elképzeljük, ahogy küzd a szenvedélybetegséggel, ahogy próbál újra és újra nemet mondani az italnak, de végül elbukik. Ha valaki ismeri ezt az állapotot, az épp ő, és a szemünk előtt küzd ellene. Persze ez csak egy szerep, de valahol egyszerre mégsem az.
A film erősségét az ő szuggesztív jelenléte adja, látjuk szenvedni, a dühtől szétfeszülni, és egyszerűen nem tudunk nem együttérezni vele. Amikor a feleségétől bocsánatot kér az elrontott dolgokért, akkor nehéz nem a saját életét beleképzelni. Régen nem láttam ilyen őszinte színészi könnyeket sem.
A visszaút egyfajta sportfilmként épül fel - Affleck egy gimis kosáredzőt játszik, aki visszatér egykori sulijába - , az ahhoz szükséges sablonokat is felvonultatja, de nem érezzük erőltetettnek a dolgot, hiszen nem B-filmes megoldásokat használ, hanem az eredetieket. Sosem tudjuk, mi a következő lépés a történetben, folyamatos feszültségben tartja a nézőt, hiszen nagyon szeretnénk, ha Affleck karakterének sikerülne kikeverednie elcseszett életéből.

A rendező pedig nagyon ért ehhez a műfajhoz, hiszen Gavin O’Connor már többször bizonyította, hogy a sporthoz is és a férfiérzelmek megmutatásához is ért, jó példa erre a Warrior – A végső menet című film. Ami sokkal karcosabb mozi volt, talán abból a fajta nyerseségből még egy nagy kanállal ennek a filmnek is jót tett volna. Erős alkotás ez mégis, ami magával ragadja a nézőjét, de a végére azért hiányolhatunk egy erőteljesebben katartikus pillanatot a filmből, ami folyamatosan ott lebeg, de mégsem következik be. Talán épp a rendező által kivágott jelenetrészlet volt az, melyben Affleck állítólag döbbenetesen megindító volt? Talán túlságosan lemeztelenedett érzelmileg? Még így is sok erős pillanat van a filmben és mélyre is hatol, Affleck pedig megérdemli, hogy maradhasson a Hollywoodi élvonalban.