Miért emeltek meg 140 centivel egy budapesti templomot?
Kedves, hangulatos kis barokk templom áll a budai retró Bambi presszótól nem messze, a Király fürdő szomszédságában. A Szent Flórián görögkatolikus plébániatemplom. Korábban már láthattátok nálunk egy fotósorozaton, itt tartotta ugyanis az egyik jótékonysági esküvőn az ifjú pár az egyházi szertartást.
Sokan nem tudják, hogy ez a templom egyrészt hosszas elemzésre is alkalmas izgalmas helyszín, másrészt fontos dolog történt vele 80 évvel ezelőtt.
A Szent Flóriánt ugyanis 1937-ben magyar szabadalmi elven működő hidraulikus emelővel, 117 munkással emelték meg, hogy 140 centivel magasabb legyen. Mi volt az oka? Elmondjuk.


Az épület elődjét 1754-ben adták át, akkor még torony nélkül. Egy bajor származású budai polgár, Christ Antal adományából húzták fel. A kápolna a közeli katonai kórházhoz tartozott – az oda vezető kapu még ma is látható, bár befalazva.
Mivel a XVIII. században gyakran ütött ki tűz, és akkor még nem épült ki korszerű tűzoltóság, nem volt mai értelemben vett korszerű tűzoltás sem, az emberek szentekhez fordultak oltalomért. A tűzvész és árvíz ellen védő szent Flórián volt (egy, a III., században élt és 304-ben kivégzett keresztény vértanú.)
Így a budai vízivárosban épülő templomot is Flóriánnak szentelték. Mivel a templomot gyorsan kinőtték a hívek, és és eredetileg is szerepelt a tervek közt a bővítése, újabb építkezés következett 1759 és 1760 között. Ekkor nyerte el jelenlegi formáját. Az építőmester Nepauer Máté (más források szerint Nöpauer Máté vagy Nepauer Mátyás) volt, az a szakember, akinek az Országúti Ferences Plébánia (a Margit-körúti katolikus templom) és a Batthyány téri Szent Anna Plébániatemplom is köszönhető.



Bár 1760. november 15-én elkészült a Szent Flórián, a belső terének kialakítása még jó ideig folyt, a főoltárkép 1770-ben készült el. A XIX. század közepén pedig új toronysisakot kapott az épület.
Az 1800-s évek második felében a kórházból laktanya lett, majd a kápolna gazdátlanná vált. Az első világháború alatt leszedték a torony sisak réz borítását – hadi célokra öntötték be.
Az 1920-as években a modernizáció jegyében a templom barokk berendezésének nagy részét eltávolították, a belsőt átalakították – a kidobott tárgyak nagy része ma a budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában látható. Ugyancsak az 1920-as években restaurálták a templomot, és 90 éve új harangot is kapott.




Az 1930-as években pedig rendkívüli és valóban szenzációs dolog történt a templommal. Ekkor emelték fel csaknem másfél méterrel? Miért volt erre szükség?
Azért, mert Budán a Fő utcát folyamatosan feltöltötték. Az út és a környező házak közti szintkülönbség egyre nagyobb volt. Ezt jól láthatjátok akár a Király Fürdőnél, akár a Batthyány téren a Casanova-háznál. A feltöltés és a szintkülönbség azzal járt, hogy
a templomot elöntötte és veszélyeztette a talajvíz, áztak a falak. Megoldást kellett találni.
Mint azt a Budai Polgár írja: "A templom állagának megóvására és eredeti szépségének visszaállítására Fridrich Lajos székesfővárosi műszaki tanácsos terveit fogadták el. A nem hétköznapi beavatkozás alapos előkészületet igényelt. A speciális eljárásról és a templom felemeléséről maga a mérnök is írt a Technika című lap 1937. márciusi számában. A műszaki ismertetésben megemlítette, hogy épületet már korábban is meg tudtak emelni, de a fal mellé állított bakokra helyezett, emelőgépes megoldásban az egyenlőtlen talajsüllyedés miatt nem bízott, és költséges is lett volna.
Fridrich Lajos megoldása nyolcvan évvel ezelőtt ezzel szemben világújdonság volt: az egész templomot vízszintesen elvágták az alapok felett, majd vasgerenda-koszorút építettek be kívül és belül egyaránt.
A falban számos ponton fülkéket vágtak az emelőgépek számára, így az épület saját, erős alapfalairól indulhatott az emelés olcsóbb és biztonságosabb kivitelezéssel.
A mintegy 1700 tonnás templom felemelését 92 darab különböző teherbírású, amerikai csigás, illetve víznyomásos – 10, 20, 100, 180 és 200 tonnás – szerkezetekre bízták.”
A gondos tervezésnek és előkészületnek köszönhetően 1937. február 8-tól csupán tizenegy munkanap alatt, állandó napi aláfalazással sikerült az épületet 140 cm-rel felemelni. Ezután újra felújították a templomot.
Mivel a II. világháború idején Budapest ostroma alatt maga az épület hála Istennek nem szenvedett nagy károkat, csak kisebb sérüléseket, megmaradt. (Ez, ha belegondolunk, valóságos csoda, ahhoz képest, milyen borzalmas pusztítással járt az ostrom. Hiszen a közelben egy egész háztömb semmisült meg – annak a helyén épült a Fő utcai toronyház.) Sajnos a templom berendezését, felszerelését sem a német, sem az orosz katonák nem kímélték...
Újabb felújítás az 1980-as évek végén következett, az 1990-es években pedig a belső festést és a faliképeket is restaurálták.
A templomkert két érdekességet is tartogat. Az egyik a szomorú sorsú ukrán költő, Tarasz Sevcsenko szobra, a másik az 1978-ban készült feszület a zománcozott corpussal.

