Ilyen volt a titkos atomtároló Magyarországon
Idén nyáron a Szellemvárosok Magyarországon újra lehetőséget kapott, hogy bejárja az egykori szovjet laktanya területét, amit az ott szolgáló katonák és családtagjaik csak úgy hívtak: Kis Moszkva.
A laktanyát tripla szögesdrótkerítés védte, a középsőbe pedig áramot is vezettek. A szellemváros közelében még ma is látható, több helyen lőállás bújik meg az út mentén és a fák között. Az őrök az illetéktelen betolakodókra kérdés nélkül tüzet nyithattak, jobb esetlen letartóztatták őket.
Egy esetben a környékbeli erdő sűrűjében egy magukat turistának kiadó párt fogtak el. Akkoriban nagyon szigorúan büntették a kémeket, főleg hogy egy kifejezetten titkos objektumról volt szó, így jobb nem belegondolni mi történt velük...
A kivonulás évében akadt olyan család is, aki váratlanul, egyik napról a másikra hagyta el a lakást; cuccait szétdobálva, ételmaradékait, edényeit az asztalon hagyva. A lakásokat és az épületeket 1990. március 28-tól a magyar hadsereg 83 személyes sorállománya tartotta karban és felügyelte az egész terület őrzését.
Ilyen volt az élet egykor Kis-Moszkvában, a "puskaporos hordó" tetején







Kizmus Szabolcs történész-kutató gyűjteményéből kaphattok pontos információt az atomraktárak működéséről.
A két darab atomtároló egy-egy bejáratát a megtévesztés miatt hullámpalából készült konténernek álcázták. Mindkét tárolónál 4-4 atomfej szállító gépjármű egyidejű fogadására alkalmas beállót alakítottak ki. A fél méter vastag acélajtókat légmentesen zárták le. Az ajtókon levő szigetelőréteg /gumigyűrű / hermetikusan zárta le a belső teret, mivel abban a külső normál értéknél 8-12%-al nagyobb légnyomás volt. A levegő – ha az érték a beállítottnál nagyobb lett – csak kifelé áramolhatott az ajtók mellett levő szelepeken keresztül. Az önálló áramforrással rendelkező földalatti létesítményeket, légkondicionáló berendezéssel is ellátták, a beáramló levegőt szűrték, a hőmérsékletet és a páratartalmat szigorúan szabályozták.
Magyarország feltehetően az Ukrajnában, Ivano Frankovszktól délre, a magyar határtól alig 140km-re található 711-es számú Arzenálból kapta a "termékeket". A Nyírteleken diszlokáló önálló szállító osztály szintén alátámasztja a közeli (keleti) átadási pont létezését. Sajnos a konkrét dokumentumok titkosítását még sok évig nem oldják fel, így még mindig van, amit nem lehet 100%-os biztonsággal kijelenteni. De az innen-onnan összegyűjtögetett információ-morzsákból, orosz fórumokból, weboldalakról, személyes bejárásokból, külföldi kapcsolatokból, nyilvánosságra hozott CIA dokumentumokból azért elég jól össze lehet rakni a képet.
Magyarországon Nagyvázsony melletti bázison kívül 4 másik helyen tároltak állandó jelleggel atomfegyvereket. Kunmadarason és Kiskunlacházán a légierő, Császáron (a harcászati rakétaosztályok) és Tabon (a dombóvári hadműveleti rakétadandár) a szárazföldi alakulatok részére.
A bázis északi területén található két tároló elhelyezkedése. Jól megfigyelhető a két bunker szögbeli eltérése. Erre azért volt szükség, hogy harci eseménynél egy esetleges találat esetén a rakodónyílásokat tekintve ne sérüljön egyszerre mindkettő.
A nagyvázsonyi objektumot gyakran VII-es típusnak nevezik, de valójában ez a tároló, amit a 7-es kategóriájú/kódú rakétafejek (изделие № 7, Scud-A) részére építettek. Két darab egyforma, egymástól kb. 100m-re elhelyezkedő, földbe ásott, és a kitermelt földdel betemetett téglatest alakú 24,3x40,5m alapterületű bunkerről van szó, melynek közepén keresztben kiemelkedik egy kétszintes csarnok, galériaszerűen kialakítva.
Ennek kétoldali szimmetrikus felső részéről nyíltak a külső nagy rakodóajtók, melyek túloldalán egy hullámlemezzel fedett, álcahálóval borított,egy oldal kivételével körben zárt, rámpás rakodóteret alakítottak ki, ahová oldalanként 4-4 fejszállító teherautó tudott beállni.
Rakodótér a teherautók beállóival kívülről…
…és ugyanez belülről
A dobozos szállítójárművek az objektum déli, az északitól többsoros kerítéssel elválasztott területén levő 36 kapus garázs egy részében álltak. A bázishoz tartozó egyéb gépjárművek szintén ebben a 160m hosszú épületben parkoltak, egymás mögött akár 2-3 is, típustól függően.
A beállók fölé a keresztgerendára kis sárga táblákat rögzítettek, rajtuk a gépjármű típusával, rendszámával és a vezetője nevével (amint az más szovjet bázisokon is bevett szokás volt).
A tárolók környékén az öszes mozgást, rakodást, anyagmozgatást szigorúan csak a műhold átrepülések figyelembe vételével hajthatták végre (leginkább csak éjszaka).
A központi csarnok alsó szintjének egyik oldalából nyílt a 4 darab 21x5,7x2,4m-es tényleges tárolóterem, a másik oldalából pedig a bunker üzemeltetését, működését biztosító helyiségekhez vezető folyosó. Ebben a részben volt a lég- és gázzsilipes személyi bejárat, a dízel aggregátor szoba, a levegőztető, szellőztető rendszerek, szűrők, vezérlő szoba, víztartály, akkumulátorok, munkaszobák, wc, stb.
A tárolóterem, középen a rögzítőkampókkal. Jól látszanak a padlóba süllyesztett leszorító foglalatok.
1. személyi bejárathoz vezető lépcső
2. személyi bejárat zsilipkamrája
3. üzemanyagtartály (3 köbm.)
4. a bejövő levegő aknája, áteresztő KOD szelepei
5. diesel aggregátor, levegőztető rendszer, és a hűtőmotorok helyisége
6. kipufogógázok elvezető aknája
7. durva por, radiológiai szűrők
8. aktívszén-szűrők
9. kapcsoló-, vezérlőszoba
10. az akkumulátortöltő szoba szellőztető berendezése
11. akkumulátortöltő szoba
12. használt-, szennyvíz tároló, szivattyú
13. wc
14. víztároló tartály (3 köbm.)
15. légkompresszorok, sűrített levegő és hélium palackok
16. raktár, munkaszoba
17. a labor szellőztető berendezése
18. munkaszoba
19. labor (Manipulátor)
20. raktár
21. munkaszoba, a hélium vezetékek kapcsolószobája
22. külső energia - , és vízellátás bevezető járata
Központi vezérlőszoba
A központi csarnok falán a levegő hőmérsékletét, páratartalmát, összetételét mérő műszerek
A tároló termekben 4 sorban 42 hornyot/foglalatot szereltek a padlóba. Így 3 sorban tudták egymás mögött elhelyezni a hengeres konténereket amelyekben a robbanófejeket tartották.
Az itt tárolt több generációs töltetek hatóereje 1 kt-tól akár több száz kilotonnáig terjedt. Összehasonlításképpen a Hirosima felett robbant atombomba 13-15 kt. körüli volt.
Mivel a titkosítás miatt nincs erről dokumentum, csak saccolni tudjuk az itt tárolt mennyiséget.Rakétafejek esetében 15-18 darab körül lehetett termenként. A kiskocsikra - mivel állítható nagyságúak voltak - különböző méretű szállítókonténert lehetett rögzíteni a bennük levő atom (biológiai/vegyi) fegyver típusának függvényében.
Egy 9K714,OTR-23 (SS-23,Oka) fej a konténerben. A tapolcai rakétadandár ’87-ben létrejött 3. osztályának kiegészítő törzsét már felkészítették az Oka fogadására
A biztonsági előírások igencsak szigorúak voltak. A konténerek nagy nyomású héliummal voltak feltöltve. Erre többek között a hélium kémiai közömbössége miatt volt szükség, másrészt a túlnyomás miatt nem engedte a nedvességet bejutni a konténerbe, nem gyúlékony és védőgázként tulajdonképpen szigetelte a fejet az esetleges szikráktól, elektromos ívkisülésektől. Töltéskor a központi csarnokban található kijelölt helyre tolták a szerelvényt, és szintén adott helyen végezték a rakétafejek időszakos vizsgálatát és összeszerelését (neutrongenerátor).
A hélium „lecsapolására” is külön csőhálózatot alakítottak ki, ezeket minden terembe külön bevezették, és a konténert egy speciális „pisztollyal” csatlakoztatták a csonkhoz. A kiskocsit a konténerrel csak a földre festett jelek mentén lehetett mozgatni.
Az 5,7 m belmagasságú, 24 m hosszú kétszintes központi csarnok tetejére hosszirányban egy 3,2 tonna teherbírású futódarut szereltek
A daru
"Darukezelő! STOP parancsot végrehajtani,bárki is adja!"
A szállítmány (fej - a szovjetek a "termék" vagy "gyártmány" - изделие nevet is használták) a biztonsági kamrával elválasztott két nagy rakodókapun keresztül jutott be a felső szinten levő balkonra, onnan daruval engedték le a csarnok alsó szintjére.
A masszív rakodókapuk (ВЗГ- ворота защитно-герметические) mérete 219 x 226 x 43cm, súlyuk mintegy 6,5 tonna. A személyzet részére egy külön bejárat volt kialakítva, ezt a bunker dombjának tetején lévő meredek lépcsőjű, szűk lejárón keresztül lehetett elérni. A lejárót jellemzően egy egyszerű, leginkább egy kis kerti fészerre emlékeztető furnérlemezes fülkével álcázták.
A 6,5 tonnás külső rakodókapu. Ha ezt nyitották, a belső zárva volt.
A személyzeti bejárat közel két tonnás ajtaja
Sajnos egyelőre nincs megbízható, pontos adat az itt szolgálatban levők számáról. (Feltehetően legfeljebb 20-an lehettek váltásonként.) Az egyik cseh tárolóban talált fegyverszekrényben 14 névvel jelölt hely volt kialakítva.
Gyakran hívták az atomraktárakban dolgozókat "süketnémáknak", mivel nem beszélhettek senkinek az itt folyó tevékenységükről, de talán hasonlóan találó és némileg konszolidáltabb elnevezés volt a складовщики - raktári munkások is.
A bunkerek mellett említést érdemel az a nagy, zöld gyakorló-oktató épület, ami szintén a bázis északi részén, a tárolóktól kissé nyugatra helyezkedett el. Ebben egy szerelőcsarnok és a hozzá kapcsolódó 3-4 tanterem található. Itt végeztek minden kiképzési feladatot, gyakorolták a fej szét- és összeszerelését, rakodást, mozgatást, rögzítést.
A szerelőcsarnok belülről. Az ajtó fölött Marx, Engels és Lenin figyelte a dolgos kezeket
Az alakulat postafiókszáma 16205 volt, egyenruhájukon páncélos állományjelzővel, amely jellemző volt az atomraktárak fedésére. A bázis a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségéhez tartozott, egy esetleges háborús helyzet esetén innen kapta volna a tapolcai 5. Önálló Hadműveleti Rakétadandár az atomfejeket.
Itt azt is elolvashatjátok, hogy mi történt volna egy esetleges atomháború esetén, valamint azt is, hogy kik és hogyan hajtották volna azt a végzetes parancsot, ami végül elmaradt.
A rendszerváltás során, de még jóval a kivonulás előtt a szovjetek kivonták a technikai felszereléseket, természetesen a legnagyobb titokban, az éjszaka leple alatt. Az objektum őrzését a szovjetektől 1990. március 28-án vette át a Magyar Honvédség, állománytábla szerint 83 fővel.
Az objektum jelenleg is katonai terület, amit a honvédség fegyveres szolgálata őriz. A laktanya hasznosítására a mai napig nem született elfogadható ötlet. Egyesek retro parkot, öregek otthonát, mások pedig gyermeküdülőt szerettek volna kialakítani belőle. De vajon melyik szülő adná a gyermekét egy olyan helyre, ahol annak idején tömegpusztító fegyvereket tároltak?
Az idő múlásával, állagmegóvás hiányában a laktanya állapota egyre csak romlik. A valaha pezsgő életű, több száz lelket számláló "kisváros" - azaz Kis-Moszkva - ma egy rideg szellemváros...
Még több elhagyott helyet ITT TALÁLTOK.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!