Így vált édesszájúvá Budapest – gőzgéppel működött az ország első csokigyára
A csokoládé piaca a XIX. században
Bár a spanyol és portugál felfedezők jóvoltából a XVIII. századra Európa népei megismerték a kakaóbabot és a csokoládét, Magyarországon egészen a XIX. századig ezek igen ritka ínyencségnek számítottak. Nálunk nem is igen gyártottak csokoládét, maximum a cukrászdákban lehetett kakaóval készült édességeket és forró italokat kapni.
Az édességek piacát a különböző cukorkák uralták, amelyek szintén nem tartoztak a legszínvonalasabb készítmények közé.
Ilyen körülmények között érkezett hazánkba a német Stühmer Frigyes, aki a neves Schulze cégnél tanulta ki a cukorkakészítés mesterségét, de emellett több csokoládéüzemben is dolgozott Hamburgban és Prágában. Egy magyar barátja rábeszélésére jött Magyarországra, és először egy kicsi műhelyt bérelt a szentkirályi utca 8-as szám alatt.

A Stühmer-csokoládé egyik legrégebbi reklámja. Bolond Istók c. folyóirat 1888. február 5.
A korabeli híradások szerint
az ifjú mesternek az volt a célja, hogy megszabadítsa a magyarokat a rossz minőségű, egészségre veszélyes anyagokat tartalmazó cukorkáktól.
Eleinte döcögősen indult az üzlet, de 1879-ben olyan nagy sikert aratott a székesfehérvári országos kiállításon termékeivel, hogy még a császár, Ferenc József is kitüntette az iparost. Ezután a megnőtt igényeknek megfelelően egyre nagyobb volumenű lett a gyártás és
1883-ban a kézi műhely helyén megnyílt az ország első gőzgéppel működő cukorka és csokoládégyára.
Az itt készülő cukorkák, táblás csokoládék, kakaóporok és nugátok, pralinék és bonbonok felvették a versenyt bármelyik svájci cég készítményeivel. Országosan és Európa nagyvárosaiban sorra nyíltak a Stühmer boltok, ahol gyönyörű dobozokban és igényes csomagolásban sorakoztak a finomabbnál finomabb édességek. A feszített munkatempó és a rohamos bővülés sajnos nem tett jót a tulajdonosnak, aki 1890-ban, egészen fiatalon elhunyt.

A Stühmer csokoládé védjegye. Központi értesítő, 1888. január 29.
Új évszázad, új márkák
Munkáját két évtizeddel később kisebbik fia, Géza vitte tovább, aki a II. világháborúig tovább gyarapította a családi vállalkozást. Az 1920-as évekre a háború okozta alapanyaghiány, a kereslet csökkenése, a gyárban történt sajnálatos halálos balesetek és a Tanácsköztársaság terrorja rendkívül rossz helyzetbe hozta a Stühmer céget. A csődtől egyedül a tulajdonosok leleményessége mentette meg a gyárat, akik teljesen új termékpalettát fejlesztettek ki, és a csomagolások megtervezését olyan világhírű művészekre bízták, mint Lukáts Kató, Jeges Ernő.
A 30-as években dobták piacra a Frutti karamellát, a Zizi drazsét, a Ropp ostyaszeletet, a Bronhy és Gripp cukorkákat, illetve a pöttyös dobozos "E" kakaót. 1941-ben megérkezett az alapító dédunokájáról elnevezett Tibi csokoládé is.
Különleges, a világon egyedülálló termékük volt az 1934-től gyártott, úgynevezett "porcelánozott" csokoládéfigura, amely máig kuriózumnak számít. A sikeres fejlesztések nyomán lehetőség nyílt arra, hogy új, modern gyárat építsen a Stühmer család, amely 1943-ban készült el a Vágóhíd utcában.

Forrás: Ferencvárosi Gyűjtemény

Magyar Ipar c. folyóirat. 1948. július 1.
Sajnos a háború és a kommunista rendszer azonban megakasztotta a gyár fejlődését, 1948-ban a Stühmert is államosították, a tulajdonosok pedig külföldre menekültek. Az állami csokoládégyártás tulajdonképpen az egykori Stühmer gyárra alapulva indította el a termelést, jórészt az ő megszokott termékeikkel.
Később a rendszerváltás után az eredeti tulajdonosok kanadai leszármazottai megpróbálták visszavásárolni a család egykori vállalkozását, sikertelenül. A vágóhíd utcai üzem a Stollwerck, majd 2002-től a Bonbonetti Choco Kft. tulajdonába került, a márkanevet pedig egy kisebb egri vállalkozás szerezte meg.