Hajmeresztő selejtek a Kádár-korból
— Tudod, mi bizonyítja, hogy a szocializmus magasabb rendű társadalmi forma, mint a kapitalizmus?
— Hát az, hogy mindent kibír: lustálkodást, pazarlást, felelőtlenséget. A kapitalizmus ebbe már régen belepusztult volna ...
Egy kis pesti humor a hetvenes évekből, a selejtgyártás legendás évtizedeinek közepéről. Ahhoz, hogy megértsük a vicc lényegét, el kell merülnünk egy kicsit a szocialista ipar minőségi előírásokat kreatívan értelmező világába. Nézzünk is néhány hajmeresztő példát!
A munkálatok még éppen csak megindultak, amikor kétségbeesetten hívták a tervezőt. Az általa készített anyagokon jelölt talajszintek ugyanis semmiképpen sem jöttek ki a helyszíni méréseknél. A tervező a helyszínre sietett, és a munkások szeme láttára mért mindent újra. Nem találják ki: a szintezés tökéletesre sikerült! Mint ahogyan a kivitelező új mérése is. A hosszas fejvakargatás nyomán a kivitelező által használt szintezőre terelődött a gyanú, és a vizsgálat be is bizonyította a sejtéseket. A szintező skáláján volt egy fél méteres kihagyás (a 25-ös beosztás után a 30-as következett), ráadásul több helyen felcserélték a bevésések sorrendjét is. Egy olcsó eszköz selejtes kivitelezése hosszú időre leállította az építkezést, és ki tudja hány illesztési hibát és egyebet hozott még „tető alá” azelőtt.
Minden mást eldobva kísérletezzenek ki egy ötvözetet, mely alkalmas dobozossör gyártására. Ők szót is fogadtak, és teljes kapacitással a munkába vetették magukat. Bár az országban minden más fejlesztési folyamat azonnal megakadt, ez a projekt alig egy év alatt sikert hozott. Minden megvolt: elismerés, anyagilag és szellemileg, gyári ünneplés, stb., majd jött a kijózanodás. Végül közölték a lelkes fejlesztőcsapattal, hogy Magyarországon nincsen sörösdoboz-gyártó gépsor, és annak beszerzését nem is tervezi senki még vagy tíz évig.
A két példa jól mutatja, hogy
Ha pedig azt gondolnánk, hogy elszigetelt esetekről van szó, akkor nézzünk pár számot arról, hogy mennyire is volt jellemző a selejttermelés a hatvanas-nyolcvanas évek magyar iparában!
Míg akkor 85, 1970-ben már csak 83 százaléknyi eladható terméket sikerült legyártani. Ugyanakkor ez csupán az átlag volt. Az egyik termékcsoportban a három hét alatt legyártott 20 ezer méter anyagból 15 599 méternyit küldött vissza a kereskedelem, mert jóval keskenyebbre sikerült az előírtnál. Ehhez képest
selejtaránya nem is tűnik olyan rossznak (persze akkori viszonyok között). Ők 1,2 millió darab elkészült furatot ellenőriztek a gyárban egy hónap alatt, melyből 40 ezer lett selejt, mintegy 600 ezer forintnyi kárt okozva.

1973. Fortepan/Fekete Bálint
Az okozott kár nagyságáról egyébként a Kohó- és Gépipari Minisztérium adatai beszélnek a legegyértelműbben. Ők az 1961-es évben egy utazókiállítást szerveztek az alájuk tartozó üzemek azévi selejtjeiből, és ennek keretében ismertették az adatokat. Számításuk szerint a teljes selejtkár abban az évben megközelítette az 1 milliárd(!) forintot.
Persze könnyű erre azt mondani, hogy a közösnek soha nincsen gazdája - elég ma csak a céges autókat vagy a hányatott sorsú tömegközlekedési eszközöket megvizsgálni - azonban néhány példa rámutat, hogy itt bizony a teljes rendszer a hibázásra épült.
Az ellenőrzés kimutatta, hogy egy hibás öntvény miatt sikerült ezt a döbbenetes adatot produkálni. Az öntödében viszont a Hajdúságira mutogattak, hiszen év közben döntöttek többször a szóban forgó öntvény átvételének leállításáról, majd újraindításáról. Az öntöde szerint ilyenkor a munkásoknak minden alkalommal újra be kellett tanulniuk a műveletet, mintha megint szakmunkástanulókká változtak volna. Az eredmény: a roncsolással ellenőrzött öntvények közül 16-ot kellett összetörni, mire az első hibátlant megtalálta a MEO. Persze volt más, hasonló példa is.
ám időközben befutott egy külföldi (tőkés) megrendelés. A magyarok számára végzett munka rögtön a kevésbé fontos tennivalók közé került, és külső megoldást kezdtek keresni. Találtak is! A Nagyszentjánosi Állami Gazdaság almaraktárában (!) találtak pár ráérő köszörűst, akik rögtön neki is álltak a Rába motorblokkoknak. A közel 40 százalékos selejttermelés ebben az esetben már szinte hízelgőnek tűnik...
Persze sokáig lehetne sorolni a példákat, ám könnyű belátni, hogy egy rendszerben, ahol a lényeg a teljes foglalkoztatás, és kizárólag a gyártási darabszám túlteljesítése ér jutalmat, ott kódolva van a nemtörődömség, a hozzá nem értés. A terveket pedig többnyire politikailag megbízható emberek készítették szakértők helyett, és hasonló emberek ellenőrizték annak betartatását is. Igaza volt a viccnek, a piacgazdaság valóban nem bírta volna ezt ki...