Az egész világ borzongott a fémhordós magyar sorozatgyilkostól
Több mint 100 éve halt meg vagy tűnt el a hírhedt cinkotai bádogos, az áldozatait egy gyűjtő alaposságával fémhordókba rejtő első magyar ismert sorozatgyilkos. A közösségében megbecsült, szorgalmas mesternek tartott Kiss Béla világszerte ismertté vált története rávilágít arra, hogy egy megnyerő modorú, a társadalmi normákat színleg betartó, "rendes" ember álcája mögött néha szörnyeteg bújhat meg.
Száz évvel ezelőtt, már jóval a villamosítás előtt, járt a HÉV Budapestről Gödöllő irányába, igaz, az akkori vonal még csak Cinkotáig tartott. Ezen a városi vasúton rendszeresen utazott Kiss Béla, harmincas éveiben járó bádogosmester is, akit rendre más és más fiatal hölggyel láthattak az utasok.
A magas, jóképű férfi az utolsó megálló közelében lakott, a vele tartó nőknek pedig a szó legszorosabb értelmében Cinkota jelentette a végállomást.
Kiss Béla néhány évvel korábban feleségével költözött Budapestről az akkor még különálló, ma a főváros részét képező Cinkotára, ahol bádogosműhelyet nyitott. A község lakói precíz, megbízható, rendes mesternek ismerték meg a férfit, akihez egyre kevésbé passzolt kirívóan viselkedő felesége. A nő először titkos, majd később nyílt viszonyt folytatott egy másik férfival, ami abban az időben szinte közbotrányt okozott a falusias hangulatú Cinkotán.
Néhány, a bádogost megalázó jelenetet követően a feleség és a szerető egyik napról a másikra eltűnt, amit a mester azzal magyarázott, hogy együtt megszöktek.

Kiss Béla fényképe a katonaidőkből

A bádogosműhely és a ház, amelyben a gyilkos a holttestekkel együtt lakott
Kiss Bélát ezután rendre más és más nővel látták, akik azonban néhány alkalom után nem mutatkoztak többé a férfi körül. A bádogos, amikor nem randikra járt, szorgalmasan dolgozott,
műhelyként is szolgáló háza udvarán sok szerszám, csirke- és disznóól mellett egyre több bádoghordó tűnt fel.
A mester a közeli kocsmában azt mondta ezekről, hogy üzemanyagot tárol bennük, amit a háború miatt később talán jobb áron értékesíthet. Mert a pesti sajtó ebben az időben főként a nemrég kitört Nagy Háborúról, vagyis az első világháborúról cikkezett. Amikor pedig nem a harcok állásáról számolt be, akkor eltűnt nők hollétét firtatta, akiket egyik napról a másikra hirtelen nem láttak többé rokonaik és munkaadóik.
Kiss Béla – dacára annak, hogy kora miatt már nem sorozták volna be – egy napon önként jelentkezett katonának.
Felöltötte az egyenruhát, rábízta egy ismerősére a házat a műhellyel együtt, majd eltűnt a háború véres káoszában. Nem is tért haza soha, a katonai nyilvántartás szerint 102 éve, 1915-ben halt meg tífuszban a szerbiai Valjevóban.

A korabeli sajtóban a gyilkosság hírei a háborús eseményeket is megelőzte

Rendőrség által készített fotó az udvaron talált hordókról
1916-ra az általános üzemanyaghiány miatt a lakossági készleteket hadi célokra rekvirálták. Egy ilyen gyűjtőkörút során jutottak el Cinkotára, amikor
a kocsmában valakinek eszébe jutottak a bádogosmester udvaron veszteglő hordói.
És ekkor robbant a bomba:
a katonák nem üzemanyagot, hanem holttesteket találtak a gondosan leforrasztott hordókban.
Hét hordóban hat női és egy férfi hullát (köztük feleségét és a szeretőt) megfojtva, magzati pózba zsugorítva, félig már oszlásnak indulva. A szörnyű felfedezés után detektívek és riporterek százai lepték el az addig álmos, de csakhamar világhírűvé vált Cinkota bádogosmesterének házát. A nyomozók Kiss szobáiban leginkább gyilkosságokról szóló krimiket, valamint számtalan szerelmes levelet, képeslapot, és fiatal nőkről készült fényképet fedeztek fel.
Csakhamar kiderült, hogy a cinkotai bádogos kettős életet élt:
a megbízható, csendes szakember akkor már évek óta házassági hirdetéseket adott fel Hofmann álnéven, „piros szegfű, fehér szegfű” jeligére, a randevúk azonban rendszerint gyilkosságokkal végződtek.
Kiss hamar ráérzett a dolog ízére. A rendőrök szerint összesen huszonnégy áldozata volt, a feleségét elcsábító férfit leszámítva kizárólag nők. Kiss ezzel az elmúlt száz év legnagyobb étvágyú sorozatgyilkosai közé tartozik.
Sosem kapták el
A világszenzációvá vált eset a rendőrségtől is eredményt követelt, ezért mintegy száz nyomozó próbálta megtalálni a bádogost - eredménytelenül.
Miután kiderült, hogy a férfi 1915-ben egy hadikórházban meghalt, a rendőrök feltételezték, hogy a gyilkos csak megrendezte halálát. A nők egyre szaporodó eltűnése és a szomszédok előtt nyilvánvaló ismerkedései miatt egy idő után úgy érezhette, hogy szorul körülötte a hurok. Kapóra jött neki a háború, hazafias indokkal bevonult, majd feltehetőleg kihasználva gyakori nevét kicserélte papírjait egy tífuszban haldokló bajtársával és egyszerűen eltűnt.
Hogy hová lett, ma sem tudni. A világszerte ismertté vált történet nyomán a következő évtizedekben számtalan helyen látták, vagy látni vélték Angyalföldtől egészen New Yorkig.



Az éveken át módszeresen gyilkoló, a holttestekkel minden további nélkül együtt élő, sokáig mégis gyanú felett álló Kiss Béla a szakértő szerint az úgynevezett „rendezett” sorozatgyilkosok közé tartozik.
„Míg a rendezetlen sorozatgyilkosok impulzív személyiségek, és legfeljebb általános iskolát végeztek, addig a rendezett típus minimum szakmával rendelkező, intelligens, megnyerő ember” – mondja Végh József kriminálpszichológus.
Szerinte az ilyen elkövető nem csak a bűncselekmény előkészületeit, és magát a gyilkosságot, hanem az azt követő időszakot is aprólékosan megtervezi. Kiss Béla is idejében felismerte, hogy a háborút kihasználva egyszerűen el tud tűnni.
„Elképzelhető, hogy bűntudata is volt, de ez nem volt olyan erős, hogy feladja magát, vagy visszatartsa a gyilkosságoktól; a vágya erősebbnek bizonyult.” Mert az ilyen sorozatgyilkos fő mozgatórugója általában a szexualitás, amelynek megélése valamilyen ok miatt, feltehetőleg egy gyerekkori zaklatás után torz formát ölt.
„Az ilyen ember úgy jut szexuális élvezethez, hogy a partnerét szenvedni látja, az erőszak és a dominancia izgatja fel”
– jellemzi az elkövetőket Végh József. A kriminálpszichológus ezért úgy véli, hogy amennyiben Kiss valóban nem halt meg, csak eltűnt, élete további részében is gyilkolhatott. „Egy darabig meg tudják állni, de egy életen át biztosan nem tudnak tartózkodni a gyilkolástól, nem állnak le, amíg meg nem halnak, vagy el nem fogják őket.”
Hasonló esetek azóta is vannak, a rendezett sorozatgyilkos pedig sokáig, talán örökre megúszhatja a felelősségre vonást. Ennek oka nem csak az, hogy okos, és mindent aprólékosan megtervez, hanem az is, hogy a külvilág számára az utolsó pillanatig sem gyanús az elkövető. „Annak, hogy a szomszédok számára megnyerő lehet a gyilkos, az az oka, hogy a személyiségének kétségkívül van jó oldala, csak a szexuális örömszerzése torzult el a végletekig. Ez viszi tévútra” – fogalmazott a szakértő.
Napközben azonban, mint bármelyikünk, az ilyen ember is a munkáját végzi, lehet becsületes, korrekt, szorgalmas, bár igaz, hogy gyakran kissé zárkózottnak tűnhet a gyilkos életvitele.
Végh József szerint a sorozatgyilkosok ezért nehezen ismerhetők fel még egy randevú során is. Az első árulkodó jel az lehet, hogy az ilyen ember aránytalanul jobbnak akarja mutatni magát, mint az átlag, hiszen kompenzál. Ám mivel egy kapcsolat elején mindenki igyekszik a jobb énjét megmutatni, erről még nem lehet felismerni az ilyen személyiséget. Egy párkapcsolatban azonban már világossá válhat a partnernek, ha egy potenciális sorozatgyilkossal hozta össze a sors. „Az ilyen emberre minden jó tulajdonsága ellenére jellemző a kirívó, szexualitáshoz kapcsolódó erőszakosság, amely elárulja őt” – tette hozzá a szakértő.
Kékszakáll – színpadon és a valóságban
A nőfaló és partnereit rendre meggyilkoló férfi figurája nagyon régi, talán a legismertebb ezek közül a Kékszakáll hercegről szóló francia népmese, amely valószínűleg egy réges rég élt sorozatgyilkosnak állít emléket, és amelyet számtalan formában feldolgoztak, például Bartók is írt operát róla.
A kriminalisztika nem egy kékszakállt ismer. Köztük Kiss Béla mellett a leghíresebb Henri Désiré Landru volt.
A francia férfi 1915 és 1919 között 10 nőtől csalta ki a pénzét házasságot ígérve nekik, majd mindegyiket, és egyikük fiát is meggyilkolta, a testeket pedig a kandallójában égette el. Landru rendezett sorozatgyilkos volt, nagyon precíz kimutatásokat vezetett a nőknek vásárolt ajándékokról, saját álneveiről, és minden egyébről. Ez lett a veszte: a holttestek hiányában a nála lefoglalt papírok alapján ítélték el, majd 1922-ben kivégezték.
A cinkotai gyilkos nyomába 2013-ban eredtek munkatársaink: Láng Dávid és Nagy Szabolcs. Az erről szóló cikket erre a linkre kattintva olvashatjátok.