Egy kor, amiben a Duna közepén őrölték a gabonát
2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben mintegy százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.
A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.
Ezek a különös létesítmények szinte középkorias jelleget kölcsönöztek ennek a folyószakasznak. E folyóra telepített ősi malomfajta hazánkban mindenütt meghonosodott, ahol a víz elég erős volt a lapátkerék meghajtására. Első említésük az 1300-as évekből való, de tömegesen csak a 18-19. században terjedtek el. 1863-ban az országban 4301 hajómalmot írtak össze.
A hajómalom részei a házhajó (ezen áll a malom), a völgyhajó, és a kettő között forgó lapátkerék. A dunai hajómalmok tekintélyes méretű építmények voltak. A házhajó átlagosan 16 m hosszú, 5 m széles, a völgyhajó 12 m hosszú, 2 m széles. A főváros térségében a hajómalmokat lánccal a folyóba vert karóhoz – az ún. malomszeghez – kötötték. Éjjel-nappal folyt rajtuk a munka, így napi 1200-1600 kg gabonát tudtak megőrölni. A molnár munkadíja - a vám - a gabona 10-15%-a volt. Egy hajómalom értéke három falusi ház árával volt egyenlő. A vízimolnár mesterség biztos megélhetést jelentett generációkon át.

Vízimolnárok céhlevele, 1753-ból. Joó Ernő "A budafoki dunai hajómalmok és vízi molnárok története" című kiadványának (2002) hátsó borítójáról.

Hajómalmok Ferencváros partjainál. Franz Krauss olajfestménye, 1820-as évek, BTM Kiscelli Múzeum. Megjelent a Festői Ferencváros c. kötetben (írta Gönczi Ambrus, Várnai Vera és Winkelmayer Zoltán. Bp. 2006)

Carl Vasquez: Buda és Pest szabad királyi városainak tájleírása, 1837, litográfia. Térkép részlete. Hajómalmok füzérei Óbudán, az Óbudai-sziget és a Margit-sziget mellett. A Margit-sziget déli csúcsánál a később hozzákapcsolt Festő-sziget, felső végétől északra pedig az elkotort Fürdő-sziget látható.

Óbuda és a hajómalmok. L. Rohbock [rajza], J. Umbach acélmetszete, 1859. Megjelent: Ungarn und Siebenbürgen in malerischen Original-Ansichten... / Text von Johann Hunfalvy. - Darmstadt : Lange, 1856-1864. - 1. köt. p. 140-141. között.
A képen megfigyelhetjük a hajóvontatást. A lovak a bárkát az árbochoz rögzített hosszú kötéllel húzták a folyásiránnyal szemben, a parton kialakított hajóvontató úton (amely a fővárosban a budai oldalon volt kialakítva).
A fennmaradt ábrázolások alapján a főváros térségében a hajómalmokat északon az Óbudai-sziget mindkét oldalán, Újlak térségében, a Margit-sziget és a Festő-sziget közelében, és délen Budafoknál, a pesti oldalon Ferencváros mentén végül a Soroksári –Dunában állították fel nagyobb csoportokban. Télen, a jég elől a hajómalmokat védett helyekre vontatták: a budai oldalon az óbudai kikötőbe, Pesten pedig a mai Fővám tér helyén egykor elterülő Molnár tóba.
A hazai malomipar fénykorában, az 1860-as években állt a legtöbb hajómalom a Dunán - miközben a partokon gombamód nőttek ki a gőzmalmok hatalmas épületei. A kétféle tevékenység szerencsésen kiegészítette egymást. A gőzmalmok a nagybirtokon termesztett búza őrlésére és a finomliszt exportjára rendezkedtek be, a hajómalmok pedig a környékükön élő kistermelőket szolgálták ki: őröltek a házi kenyérhez búzát és rozst; és alkalmazkodva a helyi igényekhez kukoricát, a sörgyártáshoz árpát, de még fűszerpaprikát is. A fővárosban az 1920-as évekből ismerjük az utolsó óbudai hajómalmot, a Duna más szakaszain azonban még sokáig működtek. Ráckevén 1950-ig, Bajánál egészen 1967-ig (!) dolgozott vízimolnár. A különös faalkotmányok elpusztultak ugyan, de Ráckevén akár működés közben is megtekinthető egy helyreállított példány.

Dunai látkép. Ism. felv., 1870 körül (részlet). A képen még külön látjuk a Festő-szigetet (amelyet később feltöltéssel a Margit-szigethez kapcsoltak). Körülötte hajómalmok csoportja.

Hajómalom Visegrádnál. Ismeretlen fényképész felvétele, 1900 körül. A Duna közepén lehorgonyzott malmok állandó vita tárgyai voltak a hajósok körében.

Nepomuki Szent Jánosnak, a folyók, hidak, hajósok, halászok és vízimolnárok védőszentjének szobra az óbudai Szent Péter és Pál plébániatemplom előtt. Ismeretlen fényképező felvétele, 1900-as évek.

Molnárlegények portréja, 1901-ből. Joó Ernő "A budafoki dunai hajómalmok és vízi molnárok története" című kiadványából (2002).

Vízimalmok Soroksáron, 1910 körül, Képeslap

Az utolsó(?) fővárosi hajómalom az Északi-összekötő vasúti hídnál, 1920-as évek. Megjelent az "Óbuda évszázadai" c. kiadványban (2000)

Hajómalom Leányfalunál, 1930. június, Ismeretlen fényképező felvétele.

Férfi a Lajos utca 150. számú ház előtt. A kapu felett vízimalmot ábrázoló dombormű 1930-as évek (?) Ismeretlen fényképező felvétele. A régi vízimolnárok emlékét utcanevek is őrzik, ilyen például Óbudán a Vízimolnár utca és a Vízimalom sétány, a belvárosi és a soroksári Molnár utca - utóbbi városrészben a Molnár-sziget és Völgyhajó utca elnevezések is.
A címben feltett kérdésre visszatérve, a szakirodalomban több helyen előforduló négyszázas szám valószínűleg inkább a kiadott malomengedélyeket, és nem a malmok számát jelezheti, hiszen sok hajómalomnak kettő, három, vagy akár több tulajdonosa is lehetett. Ha összesítjük az Óbuda és Újlak térségében állt talán száz-, a több tucat ferencvárosi-, a tizenöt budafoki- és a közel ötven soroksári hajómalmot – számuk inkább a kétszázhoz közelít.