Csobánolás – ez a bukovinai székelyek betlehemes játéka
A csobánolók régen a falukat járták, házaltak és úgy mutatták be a dramatikus karácsonyi népi játékot a 10-12 fős csoportok tagjai. Mára főleg az iskolákban, templomokban vagy közösségi tereken adják elő hagyományőrző játékukat a bukovinai székelyek leszármazottai idehaza.
A játékban főleg férfiak és fiúk vesznek részt.
Korábban csak házas emberek szerepeltek benne, napjainkban azonban inkább a fiatalabbak mutatják be a játékot. Sokszor kórus is csatlakozik hozzájuk, mert a korábbi énekeket már nem ismeri a közönség, ezért a főleg nőkből álló énekes csoport adja elő azokat.
Mivel a házalás már nem jellemző, így a játékhoz szükséges székely szobabelsőt az előadáshoz külön elkészítik, jelzés jelleggel még a szabadban előadott játékoknál is.
A műsor Krisztus születését mutatja be, de a többi betlehemes játéktól némileg különbözik. A csobánok felelnek a jókedvért, hemperegnek, ugrálnak, tréfálkoznak. A gyerekeket megkergetik, a lányokat ölelgetik. Fontos, hogy nem szólalhatnak meg, bármit tesznek, némák maradnak.
A népmesei elemekre emlékeztető módon a gőgös király nem fogadja be a szálláskeresőket, akiket végül három segítőkész csobán vigasztal meg. A pásztorok apró ajándékokat visznek a kisdednek is. A játék végén a csobának táncra perdülnek és énekelnek, zenei kísérőjük a Furulyás.

A csobánolás, Krisztus születésének elmesélése, vallási szerepe mellett adománygyűjtő és szórakoztató feladatot is ellátott. Ez a hagyomány ma már inkább bukovinai székelyekhez való tartozás kifejezésének egyik formája lett.
A mintegy százötven éves múltra visszatekintő csobánolás Székelyföldről, Bukovinából került át 1945 után Tolnába, Baranyába, Bács-Kiskun és Pest megyébe, ahol a közösségek hozták magukkal a karácsonyi népszokást.
A pásztorokon sokszor fekete bunda, vagy maszk van, mely még a kereszténység előtti pogány időket idézi. A pásztoroknak gyakran régi neveket adnak, lehet például Maksus, Koridon, Titirus is. A történetben felbukkan a jó és a rossz, a szegény és a gazdag örök ellentéte is.
A csobánolás kiemelt jelképe a szálláskeresés motívuma. A betlehemes játéknak ez a része különösen fontos a hagyományokhoz hű, és erősen összetartó közösségnek, hiszen a bukovinai székelyek történelmük során többször is lakóhelyük, szülőföldjük elhagyására kényszerültek.


A csoportok maguk gyűjtötték össze a kellékeket, sőt sokszor a szükséges pénzt is. A műsor betanulására, begyakorlására szabadidejükből áldoztak esténként, hétvégenként. Persze a játékot nem csak mások szórakoztatására adták elő, beszámolók szerint maguk a szereplők is nagyon élvezték már az előkészületeket is.
Mindig elismerést jelentett bekerülni a játszó csoportba.
De fontos volt, hogy alkalmas legyen a szereplésre. Aki ügyes volt, az életkora haladtával más-más szerepkört is megkapott.
A csobánolás bemutatását általában Karácsony első napján szokták kezdeni és eltart egészen az Aprószentekig.
Elmesélése szerint már hat évesen lelkes nézője volt a karácsonyi játéknak. Fiatal felnőttként Érden tanított, és mellette nekikezdett a régi népszokás felkutatásának, a dallamok, a szövegek, szokások gyűjtésének.
Erdélybe is elment, ahol végigjárta a csobánolókkal a falvakat. Később ő alapította az Érdi Bukovinai Székely Népdalkört. Gyűjtése alapján mutatták be a saját csobánolásukat. Az összegyűlt anyagot és a sok megható történetet, melyeket megélt a gyűjtés közben, könyvben is megjelentette. A népszokást Érden azóta is tartják és minden évben bemutatják.
A csobánolás szokását a mai napig több településen őrzik, többek között Csátalján, Bátaszéken, Kétyen, Kakasdon, Izményben, Hidason és Tevelen.
A bukovinai székely betlehemes játéka a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén is szerepel.





Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!