Sült gesztenye, puszedli, forró ürmösbor – a téli Budapest utcai árusai 100 évvel ezelőtt
Az első nagy csapást a szőlőtermesztés elterjedése mérte a gesztenyékre, mivel a gazdák szívesebben foglalkoztak a borkészítéssel, mint a gesztenyesütéssel.
Ez utóbbi ugyanis csak sok-sok év múltán fordult termőre, így az új ültetvényeket nagyon sokáig minden jövedelem nélkül kellett fenntartani. Ellenben a szőlő gyorsan és sokat termett, ami azonnali haszonnal kecsegtetett. Így történhetett, hogy az aranykor végén már arról keseregnek az újságokban, hogy bizony gesztenye-behozatalra szorul az ország.

Pesti Napló. 1915. október 6./Arcanum
Ha véletlenül nem volt gesztenye a főváros utcáin, akkor friss-forró pattogatott kukoricával pótolták az édes téli csemegét a leleményes árusok. Kukoricából pedig Kolumbusz óta nem volt hiány, nyáron főve, télen pattogtatva kínálták a rágcsálnivalót.
Úri huncutság volt a puszedli
Természetesen a tehetősebbek nem sétáltak kukoricás zacskókkal a kezükben a Duna-parton, sokkal inkább elegáns puszedlit falatoztak. Ez a puha mézeskalács-jellegű édesség ugyanis pont a XIX. század második felében lett népszerű a fővárosban, német hatásra. Tipikus adventi süteményként a kávéházak és az éttermek is gyakran kínálták mandulával, mogyoróval és csokoládéval díszített variánsait.

Pécsi Napló. 1909. december 25./Arcanum
A lebkuchen - ahogy akkoriban nevezték - Nürnbergből indult hódító útjára, és
tradicionális receptje szerint csupán 15% lisztet/keményítőt, ellenben sok mézet és 25% diót, mandulát és magokat tartalmazott. Sok helyen különböző fűszerekkel variálták az egyszerű mézes tésztát: így ánizs, édeskömény, gyömbér, kardamom, koriander, szerencsendió, szegfűszeg, szegfűbors és fahéj is kerülhetett a süteménybe.
Állítólag még az úri bálokon is jelentős szerephez jutott a puszedli, mert ezt osztogatták kedves táncpartnereiknek a pukedliző ifjú leányok köszönet gyanánt.
Ürmösbor, amit ma forralt bornak hívunk
Az előbb említett csodás fűszerek nem csak a puszedliben kaptak fontos szerepet, de az úgynevezett ürmösborokban is, amelyek a mai forralt bor minőségibb elődjeiként melengették az emberek lelkét a hideg téli estéken.
A cukor akkoriban igencsak és ritka dolognak számított, így nem igen használták forralt bor édesítésére, később pedig tilalom alá helyezték, amikor már olcsóbban hozzá lehetett jutni.
Az I. Világháború idején több városban – például Pécsen – is megtiltották a cukrozott forralt bor készítését, hogy elejét vegyék a nagy cukorhiánynak. Akkoriban is elítélték a bor cukrozását, úgy tartották, hogy még a forralt meleg bor édességét is magának a nedűnek kellett biztosítani.
Az ürmösbor ugyanis zamatos mustból, gyümölcsökkel és édes aszúszemekkel készült, és eleve édes volt cukor nélkül. A mustot a fentebb is említett fűszerekkel, plusz fehérürömmel forralták a borászok, majd az így kapott egyveleget erjesztették, amelynek így magasabb lett az alkoholtartalma is.

Budapesti Hirlap. 1901. december 1./Arcanum
Később a téli estéken pedig ezt az édes, fűszeres, likőrfélét forralták, melegítették forralt bor gyanánt.
A korabeli ürmösborok utánozhatatlan karamellízét még a must forralásakor megégett szőlőcukor adta, és nem az utólag belekevert aroma. A „tudatmódosító” fehérüröm akkoriban igen népszerű fűszernövénynek számított, például a híres francia abszint is ezzel készült, nálunk pedig a téli ürmösborokhoz használták.
A szegényebb negyedekben persze akkoriban is próbálkoztak a borok édesítésével és fűszerezésével, de a jól képzett vevőkör pontosan meg tudta ezeket különböztetni a jóféle forralt ürmösbortól. A lányoknak és a gyerekeknek persze túl erős volt ez a fajta szíverősítő itóka, ráadásul a belekevert üröm tudatmódosító hatásával már akkoriban is tisztában voltak, így nekik maradt a rummal kevert, forró tea a borongós őszi-téli délutánokra.