KULT

Aki Budapest legmenőbb szórakozóhelyét vezette

A Tilos az Á csak pár évig működött a 90-es évek elején, de máig legendák szólnak róla. A Quimby és a Kispál is házi zenekarnak számított itt.


"Tilos az Á..." - erről a szókapcsolatról az emberek többsége alighanem a Micimackóban szereplő jellegzetes táblára asszociál. Ám azoknak, akik a rendszerváltás környékén voltak fiatalok, jó eséllyel egy másik dolog is beugrik a név hallatán: mégpedig a korszak egyik legnépszerűbb és legemblematikusabb szórakozóhelye.

A Mikszáth Kálmán téri klub 1989 szilvesztere és 1996 között üzemelt, olyan ma is aktív zenekarok léptek fel itt rendszeresen, mint a Quimby, a Kispál és a Borz, a Korai Öröm, a Kampec Dolores, vagy az ef Zámbó Happy Dead Band. Emellett innen indult útjára a Vajdai Vilmos és Szabó Győző által fémjelzett TÁP színház, valamint kalózadóként a Tilos Rádió is. A hely alapítóját, Németh „Vova” Vladimirt a kezdetekről, a sikerek és a későbbi bezárás okairól, illetve az akkori és mai éjszakai élet különbségeiről kérdeztük.

_DSC5048

- Hogy emlékszel vissza a Tilos az Á megalapításának időszakára?

- Azt hiszem, mindannyiunk életének legeuforikusabb évei voltak: egyrészt akkor végeztük el az egyetemet, ott álltunk a felnőttkor kapujában, másrészt a rendszerváltás eseményei önmagában is okot adtak az optimizmusra. A konkrét motivációt az adta, hogy sokat jártunk koncertekre, ismertük a késői szocializmus éjszakai életét, és

"

az volt a véleményünk, hogy különösebb előtanulmányok nélkül is tudunk a meglévő helyeknél jobbat csinálni.

Stoppal és Interraillel bejártuk Európa nagy részét, illetve én fél évet éltem az Egyesült Államokban, úgyhogy bőven volt viszonyítási alapunk. Amszterdamban és Berlinben is nagyon komoly művészeti élet zajlott, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ennek idehaza a katalizátorai tudnánk lenni. Ehhez természetesen egy megfelelő helyre is szükség volt, amit végül a Mikszáth Kálmán téren találtunk meg. Hatalmas reményekkel, erőtől duzzadóan indultunk neki a dolognak, és különösebb nehézségeink sem adódtak az megvalósítással. Abban az időben már új szelek fújtak, a hatalom többé nemigen tett keresztbe senkinek.

Névjegy

Németh Vladimir, vagy ahogy minden ki ismeri, Vova 1961-ben született Budapesten. Történelem-angol szakon végzett, majd rövid ideig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanított. Az éjszakai életben a Tilos az Á létrejöttéig csak mint érdeklődő volt benne: mindig is az underground közeg állt legközelebb hozzá, nyomon követte az oda tartozó zenekarokat, de hivatásszerűen nem foglalkozott vele.

Két évvel a hely megalakulása után felhagyott a tanítással, azóta sem tért vissza hozzá, de a művészetek és a koncertszervezés révén máig jelen van a humán beállítottság az életében. Miután a Tilos az Á bezárt, a Zene ünnepe nevű rendezvénysorozat hazai szervezője lett, számos nagynevű külföldi együttest hozott el Magyarországra, illetve magyar csapatokat is segített külföldre juttatni.

A 2000-es évek elején Lajkó Félixszel kezdett együtt dolgozni, tíz éven keresztül intézte a hegedűművész ügyeit a koncertszervezéstől a lemezkiadáson át a marketingig. Ezzel párhuzamosan Kerényi Györggyel létrehozták a Rádió C-t, Magyarország első roma rádióadóját. Tavaly óta a Pagony nevű szabadtéri vendéglátóhelyet irányítja, amit a Gellért fürdő egyik felhagyott részéből alakítottak ki – mi is itt beszélgettünk vele.

_DSC5082

- Hogy alakult ki a fellépők köre?

- A 80-as évek végén már nagyon komoly underground/ alternatív szcéna létezett Magyarországon, az Európa Kiadótól a Bizottságon át a Kontroll Csoport és az URH különféle változataiig. Ezeknek a már befutott, mondhatni legendás csapatoknak mi kevésbé szerettünk volna teret adni, kezdettől fogva az egy generációval fiatalabbakat preferáltuk. Nagyon sok zenekar indult a rendszerváltás környékén, erre a hatalmas kulturális pezsgésre építettünk. Olyanok is többen akadtak, akik konkrétan nálunk kaptak inspirációt a zenéléshez. A legjobb példa erre Palotai Zsolti (vagyis DJ Palotai), akinek itt indult el a máig tartó karrierje. Vagy vegyük az Andersen zenekart – a tagok között a Kistehenes Kollár-Klemencz Lacival –, akik kezdetben csak sörözgetni jártak le hozzánk, majd elkezdtek próbálni egy garázsban és kisvártatva bekopogtattak hozzánk, hogy felléphetnének-e.

Az Andersen Budapest című dala:

1989. december 31-én nyitottunk meg, az elején még csak a felső szinten voltak programok. Azonban rövid időn belül akkora lett a forgalmunk, hogy felújíthattuk a pincét, amiben addig derékig állt a víz. Augusztusra sikerült befejezni, és onnantól az vált a fő helyszínné. A programszervezést Zsolti (Palotai – a szerk.) intézte, egy Micimackós naptárba írta be a jelentkezőket.

Egy idő után bejelentkezett hozzánk egy fiatal dunaújvárosi csapat: úgy hívták őket, hogy Quimby. Valamivel nehezebb dolgunk volt a Kispál és a Borzzal,

ők akkoriban már berobbantak az országos élvonalba, de végül a technikusunknak köszönhetően (aki nekik is dolgozott) sikerült megszereznünk őket. Rajtuk kívül stabil fellépőnek számított például az ef Zámbó Happy Dead Band, a Palermo Boogie Gang, illetve a Korai Öröm. Sőt, idővel egyre több külföldi névvel is bővült a koncertnaptárunk. Ebben sokat segített a minket övező nemzetközi hírverés, valamint az is, hogy nagyon rugalmasak voltunk: előfordult olyan, hogy utolsó pillanatban „esett be” egy külföldi zenekar, de megkértük az aznapi magyar fellépőnket, hogy legalább az ő koncertjük előtt hadd játszhassanak kicsit.

Frank Zappa és a Tilos az Á

A szovjet csapatok kivonásának megünneplésére az akkori főpolgármester, Demszky Gábor 1991 júniusában megszervezte az első Budapesti Búcsút. Az esemény díszvendége a világhírű, ekkor már súlyos beteg Frank Zappa volt, aki két szóló erejéig fel is lépett a Tabánban tartott délutáni koncerten, a Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Egri János és Kőszegi Imre alkotta zenekar társaságában. Pár órával később pedig részt vett a Tilos az Á-ban tartott zártkörű bulin, ami a hely történetének első és egyben utolsón nem nyilvános rendezvénye volt.

Az este elég feszengősre sikerült: mind a szervezők, mind a résztvevők nehezen tudták kezelni a helyzetet, amit a sztár jelenléte okozott. Abból a szempontból viszont mindenképp emlékezetes maradt a dolog, hogy a klub 1996-os bezárása után Zappa Café néven nyílt kávézó ugyanott, amely a mai napig működik.

- Mekkora volt a befogadóképesség?

- Száz-valahány négyzetméteres volt a pince, két kivezető vészkijárattal. Nagyon ügyeltünk rá, hogy soha semmilyen gyúlékony anyag ne kerülhessen le, de a heringeffektus gyakori volt: egy-egy népszerűbb koncerten több százan is összezsúfolódtak, szó szerint a falakról csöpögött a verejték. Így belegondolva ma már összeteszem a kezem, hogy sikerült megúsznunk komolyabb baleset nélkül.

_DSC5055

Vova és 80-as évekbeli önmaga egy korát igencsak megelőző szelfin

- A koncerteken kívül milyen programok voltak még?

- Nálunk indult például a TÁP színház, ami a Tilos az Á Performance rövidítése. Ennek alapítója, Vajdai Vili először DJ-zni jött hozzánk, de rövid idő után fejébe vette, hogy színházat akar csinálni. Az első darab az Ajjajjaj címet kapta, a bemutatóra csurig megtelt a pince. Ott volt a rettegett színikritikus, Molnár Gál Péter, politikusok, színészek, közéleti szereplők – ekkor már nagy neve volt a Tilos az Á-nak, mindenki kíváncsi volt rá, mi sül ki a dologból. A következő történt:

Vili bejött a vészkijáraton, felállt egy kis dobogóra, amin mindössze egy fogas volt. Felakasztotta a kabátját, leült, majd annyit mondott: „Ajajajj…” Ült fél percet, ezután felállt, kiment, felpattant a biciklijére és elhajtott. Az első ember körülbelül 45 perc után mert felállni és elhagyni a nézőteret.

MGP másnap zseniális kritikát írt a produkcióról, mondván „végre egy formabontó alkotás, valami megmozdult a színházi életben!” Ugyancsak nálunk alakult meg a Vákuum TV, ami nem egy hagyományos értelemben vett tévécsatorna volt, hanem egy hétfőnként jelentkező élő showműsor. Ez a Kontroll Csoport egyik énekese, Kistamás Laci nevéhez kötődik, aki Palotai Zsolti távozása után került hozzánk szervezőként. Belőle is kikívánkozott a performanszművész, a vetítés és az élő színház elegyét hozták össze, igencsak formabontó módon. Többek között Till Attila is részt vett ezekben a heti szinten zajló ökörségekben.

_DSC5078
_DSC5070

- Mi vezetett a hely bezárásához?

- Már az első perctől kezdve hatalmas érdeklődés övezett minket, idehaza és külföldön is rengeteget foglalkozott velünk a sajtó. Ennek azonban csak az egyik oldala a népszerűség: szinte ezzel egy időben a támadások is elindultak ellenünk. Állandóak voltak a lakossági panaszok, holott a mai napig szórakozóhely működik ott, tehát olyan nagyon szörnyű csak nem lehetett a lakóknak. Elkezdődtek a drogos támadások is, emlékszem, még a Magyar Televízió is kijött forgatni, azt próbálva bebizonyítani, hogy a mi közönségünk az utcán szúrja magát. Egy darabig nem törődtünk ezekkel, hiszen még tartott a kezdeti idők lelkesedése, de aztán fokozatosan elfogyott körülöttünk a levegő. A kaput végleg talán a jövedéki törvény sajátos értelmezése tette be, aminek következtében kizárólag borozóként működhettünk. Ezzel párhuzamosan mi magunk is egyre inkább megfáradtunk:

"

valahogy mindannyian elkezdtük érezni, hogy véget értek azok az euforikus évek,

amelyeket az elején említettem.

Kampec Dolores: Ideje van - koncertfelvétel 1993-ból:

Zenészek a Tilos az Á-ról I.

Megkérdeztünk néhány ma is aktív zenészt, akik rendszeresen felléptek a Tilos az Á-ban, hogyan emlékeznek vissza a helyre, milyen meghatározó élményt tudnak felidézni onnan. Íme a válaszok:

Kollár-Klemencz László (Kistehén, Budapest Bár): Egy nagyon jó barátom szólt nekem 89 végén, hogy nyílik egy új hely a Mikszáth Kálmán téren, menjünk oda szilveszterezni. Így alakult, hogy már a megnyitón is ott voltam, aztán pedig egyetemistaként majdnem minden éjjel a Tilos az Á-ban kötöttem ki. Teljesen meghatározta azt a fajta rácsodálkozós időszakát az életemnek, amikor az embert huszonévesen minden addiginál több új élmény éri. Később a zenekarommal, az Andersennel rendszeres fellépők lettünk, több szilveszteri bulin is lehetőséget kaptunk. Rengeteg külföldi volt ekkoriban Budapesten és ők is mind oda jártak, valamint a rendszerváltó politikai értelmiség is ott bulizott. Olyan olvasztótégely jött létre, amire sem addig, sem azóta nem volt példa sehol.

Lovasi András: Mi tulajdonképpen házi zenekarnak számítottunk a Tilos az Á-ban, vagy legalábbis havi rendszerességgel játszottunk ott, és emellé vállaltunk még be esetenként plusz budapesti koncerteket. A Fekete Lyukból mentünk át, mert egy idő után már nem szerettük az ottani szellemiséget, illetve amilyen irányba elmozdult a hely. Az Tilosban a közönség is sokkal inkább a szánk íze szerint való volt, ráadásul a hangtechnika sem hagyott kívánnivalót maga után. Még a kidobók is viszonylag kulturáltan viselkedtek, normális hangnemben kommunikáltak az emberekkel, sőt angolul is tudtak.

"

Valószínűleg minden szempontból megelőzte a hely a korát,

legalábbis a mai klubokban külön-külön, elemeiben köszönnek vissza azok a dolgok, amelyek ott együttesen megvoltak.

Egy teljes Kispál-koncert felvétele a Tilos az Á-ból, 1992 februárjából:

Vécsi Tibor (Korai Öröm, Stukker): Rengeteg jó koncert volt a Tilos az Á-ban, de engem nem nagyon szerettek ott, talán mert akkoriban elég szakadt kinézetem volt, így nem nyújthattam valami bizalomgerjesztő látványt. Csak onnantól fogva járhattam le gyakrabban, hogy megalakult a Korai Öröm, így már fellépőként is hivatalos voltam. Ott vettük fel az első kazettánkat 1993-ban, és nagyon sok emlékezetes bulinkra is ott került sor. Leginkább az maradt meg bennem, amikor valamelyik Zene ünnepén tuvaiakkal játszottunk. Ők ilyen igazi szibériai sámánok, sokban hasonlít a zenéjük a miénkre, szóval megkértük őket, hogy ha már itt vannak, szálljanak be néhány számba. Nagyon nagy élmény volt, ahogy eredeti sámánruhában feljöttek a színpadra és nyomták velünk együtt a dorombéneket.

- Mi a véleményed a Szabad az Á-ról, illetve a nemrég nyitott Kis Á-ról, amelyek saját állításuk szerint azért jöttek létre, hogy továbbvigyék ti szellemiségeteket?

- Megmondom őszintén, nekem eszembe se jutna továbbvinni senkinek a szellemiségét. A Tilos az Á-t azok az emberek jelentették, akik ott és akkor részt vettek a hely létrehozásában és alakításában, akik a csikkeket szedték, vagy éppen olyan formán inspirálták a közönséget, hogy abból valami új született. Úgy gondolom, hogy ezt lehetetlen bármilyen formában reprodukálni, mi magunk se tudnánk már ugyanúgy megcsinálni. Nincsen különösebb bajom a kezdeményezéssel, de szerintem bizonyos fokú kishitűségre vall, ha egy hely valaki másnak a szellemiségét akarja magára húzni – ráadásul egyfajta küldetésként beállítva. Ezek elillanó dolgok, amelyek egyszeri és megismételhetetlen módon voltak jelen, nem sok értelme van a feltámasztásukon fáradozni.

tilosaza

Fotó: Szabad az Á / Facebook

_DSC5066

A Pagony nem mindennapi hely: székeinek és asztalainak jó részét az egykori medencében helyezték el

- Mennyit változott szerinted az éjszakai élet az elmúlt két évtizedben?

- A családom és az egyéb teendőim miatt ma már kevesebbet tudok eljárni, viszont a hetedik kerületben zajló dolgokat például lenyűgözőnek találom. Bárnem sok szórakozóhelyet ismerek közelebbről, de

"

ha néha eljutok a Király utca környékére, olyan szinten megcsap a szabadság szele, amit nemrég még elképzelhetetlennek tartottam volna.

Iszonyú sok jó arcot látni arrafelé, tele van az egész negyed felszabadult, vigyorgó fiatalokkal – ez nekem nagyon bejön. Ami a klubéletet illeti, az Akváriumot és az A38 hajót tudnám kiemelni, mint ahol érzékelhetően komoly kulturális élet zajlik. Talán ők azok, akik valamilyen szinten átvették a mi egykori szerepünket, persze lényegesen nagyobb és fajsúlyosabb helyként.

Annyi biztos, hogy jóval komplexebb lett a város: sokkal több zenei stílus verseng egymással, az alternatív kultúra is egyre inkább biznisszé válik. Emiatt nem is nagyon vethető össze a rendszerváltás-korabeli és a mai világ, hiszen ahogy a mi időnkben is nagyon más volt minden, mint tíz évvel azelőtt, úgy a mostani és a két évtizeddel korábbi viszonyokban sincsen sok átfedés.

DSC5064

Zenészek a Tilos az Á-ról II.

DJ Palotai: Mi már az elején tudtuk, hogy ennél jobb nem lesz sosem. Akkoriban mindenki pozitív volt, amire se előtte, se utána nem volt példa. Teljes nyitottság jellemezte a helyet, bármilyen műfaj lehetőséget kaphatott, és a közönség is a lehető legeklektikusabb volt. Úgy alakult, hogy nem sokkal a nyitás után az egyik kollégánk apja lett a belügyminiszter, Horváth Balázs – és ő ezután is rendszeresen nálunk bulizott.

"

El tudsz ma képzelni egy olyan helyet, ahová a belügyminiszter lejár bulizni?

Én két évig gyakorlatilag minden nap ott voltam, az este 6 órai nyitástól kezdve egészen reggelig. Előfordult, hogy három napig nem aludtam. Amikor 1991 augusztusában elindult a Tilos Rádió, év végéig még párhuzamosan csináltam a kettőt, ennél tovább viszont nem bírtam. Miután eljöttem, egy ideig ki is voltam tiltva – elég rosszul fogadták, hogy elhoztam a zenéimet –, de mára sikerült rendezni a viszonyunkat.

Ripoff Raskolnikov (Palermo Boogie Gang, Braindogs): Különösen erős élménnyel nem szolgálhatok, de azt én is aláírom, hogy nagyon jó hely volt a Tilos az Á. Először 1990-ben játszottam ott, Podlovics Peti (ma a Quimby menedzsere – a szerk.) akkor rendezte a Weast nevű fesztivált a Pecsában, és amikor lement az ottani fellépesem, azt mondta nekem, hogy fennáll a lehetőség egy kis afterparty-ra egy klubban, ott lehetne jammelni a Palermo ritmusszekciójával. Mondom persze, szívesen. A helyszínen összeálltunk még pár zenésszel, és végül egészestés programot hoztunk össze, különféle blues sztenderdeket improvizálva. Nagyon jó hangulat volt a klubban, rám meg annál inkább hatott, mert ugye nyugati emberként nekem nagyon kalandos volt az a kis téglás pince. Nem úgy nézett ki, mint ami megfelel az osztrák biztonsági előírásoknak. Szóval nekem tök jó emlékeim vannak a Tilosról. Utána még jó párszor játszottam ott, es nagyon sajnáltam, amikor egyszer csak az volt a hír, hogy megszűnt.

Ripoff a Quimby Most múlik pontosanjának angol verzióját énekli (saját fordítása):

Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk