Több mint 100 éves a Dianás cukorka – ezek voltak a szocializmus gyógyító édességei
A HYPEANDHYPER egy kelet- és közép-európai dizájn- és életmódmagazin, amely az innovációról, a városi életről és a kreatív ökoszisztémáról szól.
Céljuk, hogy összegyűjtsék és bemutassák azokat az egyedi történeteket, karaktereket, különleges tárgyakat és tájakat, amelyek a világ ezen részét alakítják.
Csatlakozz hozzájuk, legyél te is részese a közös jövők alakításának!
Májkrém, krumplicukor, téli fagyi – ételek, amelyek több generáció szekrényében, táskájában, zsebében lapultak. Olyan termékek ezek, amelyek miközben kellemes vagy éppen kellemetlen élményeket idéznek, felébresztik bennünk a nosztalgia érzését. Többen közülük eltűntek, de most ismét reneszánszukat élik, ezért érdemes lehet róluk megemlékezni. Idén januárban induló cikksorozatunkban egy éven át minden hónapban más és más ikonikus ételtípust mutatunk be. Lépj be velünk a Büfébe!
Amikor gyerek voltam, anyukám sokat mesélt a krumplicukorról, és mindig csillogó szemmel kóstolta, ha talált valahol. Őszintén szólva én sosem értettem a rajongását – a burgonyakeményítő táblákba préselt változata engem inkább a krétára, mint édességre emlékeztetett. A nagymamám zsebében ugyanakkor mindig lapult cukorka, amiből általában kaptam is. Vagy Negro volt, vagy Dianás – utóbbit különösen szerettem, pedig tudom, hogy megosztó darab, valaki vagy imádja, vagy a világból ki lehet kergetni vele. A Dianás aztán jópár évre eltűnt, ám egy ideje újra kapható: a „gyógycukorkák” piaca pedig bár jelentősen bővült azóta, a nagy kedvencnek örök helye van.
Én ezt egyébként egészen a közelmúltig következetesen „sóbors-szesznek” hívtam, mert valahogy értelmesebbnek tűnt, de lássuk, honnan is ered ez az alapanyag. A történet szerint Erényi Béla gyógyszerész 1907-ben hozta forgalomba a mentolos sósborszeszt – pálya- és vetélytársát, Brázay Kálmánt próbálta legyőzni, aki különféle gyógynövényeket oldott fel alkoholban, melyet sós vízzel hígított és üvegbe töltve külsőleg és belsőleg is használható gyógyszerként árusított. A sósborszesz épp az, ami a neve: víz, alkohol, só, etil-acetát és mentol. Használták mindenre fájdalomcsillapítástól kezdve a reumatikus panaszok enyhítésén át a fertőtlenítésig, de naggyá végül Erényi tette.


Olyan marketingkampányt indított ugyanis a Diana égisze alatt, ami a mai napig kőbe véste a nevet.
Erre kerül aztán a csokimáz és a selyempapír, utóbbi minden darab esetén kézzel tekerve.
Talán még megosztóbb az 1884-ben született orvosi pemetefű cukorka, amely Réthy Béla gyógyszerész nevéhez fűződik.
– a kereslet a világháborúk alatt nem csökkent, ám Réthy vállalata nem tudta elkerülni az államosítást, bár a pontos receptet sosem adta át. A kilencvenes években aztán Rezsu János, az érdi Microse Kft. ügyvezetője felkereste a még élő, egykori alkalmazottakat, és a segítségükkel új életet lehelt a márkába: a cukorka már több változatban, de a megszokott ízekben érhető el az ikonikus fémdobozban, valamint papírcsomagolásban egyaránt.


A közel száz éves márka Kőbányán indult, a sörgyár mellett – a legenda szerint egy olasz vendégmunkás, Pietro Negro a keménycukorka-gyártás melléktermékeiből mintegy véletlenül találta ki a receptjét. A kizárólagosság vitatott, hiszen Szerbiában szintén a XX. század elején született egy Negro márka, amely hasonló típusokkal rukkolt elő, mint a miénk.