MÚLT
A Rovatból

A magyar, aki átverte az FBI-t és felrobbantott egy kaszinót

Az 1922-ben született Birges János akár egy Bond-film főgonosza is lehetne.


1980 augusztus huszonhatodika volt. A nevadai Harvey’s Casino egyik termében egy különös dobozt találtak, mellette egy boríték a padlón. Senki sem foglalkozott vele, amikor egyenruhás emberek begurították az épületbe: egy IBM feliratú lepel volt rajta. Ez azonban nem egy új technikai berendezés volt, hanem minden idők egyik legszofisztikáltabb házi készítésű bombája, a kaszinó pedig Birges János, „Big John” korábbi törzshelye. Azonnal értesítették az FBI-t.

Négyszázötven kiló dinamit volt benne, amit gyerekeinek kényszerű segítségével különböző építkezésekről lopott össze a nagy tervre készülve. A mellékelt levélben hárommillió dollárt kért – és még csak nem is azért, hogy elárulja, hogyan kell deaktiválni a gépezetet. Állítása szerint ez ugyanis egész egyszerűen lehetetlen volt: ő maga sem tudta volna megtenni.

„Ne próbálják meg megmozdítani a bombát, mert a detonátorokat irányító mechanizmusok rendkívül érzékenyek. Ne próbálják meg elárasztani vagy elgázosítani sem. Szétszedni se próbálják: amennyiben csak egynegyednyit is lazítanak a csavarokon, fel fog robbanni.”

hotel1

A Luftwaffét és a gulágot is megjárt férfi 1957 májusában érkezett nincstelenül az Egyesült Államokba, hogy tizenöt évvel később már milliárdos legyen. Kiváló feltalálónak és nagy hazardőrnek bizonyult, akit pont a blackjack-asztaloknál elszenvedett hatalmas veszteségek vezettek ahhoz, hogy egy olyan különleges bombával próbáljon hárommillió dollárt kizsarolni egy kaszinóból, amit az FBI-nál azóta is használnak a tűzszerészek kiképzésére.

Birges János alig három dollárral a zsebében érkezett meg New Jersey-be feleségével, azt is a Vöröskereszt jóvoltából kapta. Erzsébet új napszemüveget szeretett volna, így hát erre költötték a mesebeli összeget.

New Jersey-t egy kaliforniai farm és asztalosság követte, majd egy fémmegmunkáló cég alkalmazottjaként dolgozott öt évig. Két évvel később ötszáz dollárból alapította meg saját kertépítő cégét. 1972-re „Big John” milliárdos lett. Három Mercedese volt, és mikor gyorshajtás miatt elvették a jogosítványát, egy saját repülőt vett magának, mellyel szinte földközelben mutatott be nyaktörő manővereket, többször gyerekeivel a fedélzeten. Felesége ekkorra a János által neki megvásárolt étterem menedzselésével foglalkozott a szemüvegválogatás helyett.

Sikersztorinak hangzik, de nem volt az. Férj és feleség is sokat ivott, és még annál is többet veszekedett. János házasságtöréssel vádolta időnként napokra eltűnő feleségét, akit gyerekeivel együtt rendszeresen vert. A nő 1973-ban adta be a válókeresetet, de utána sem ment messzire: a ház szomszédságában maradt, egy lakókocsiban, hogy a gyerekeken tarthassa a szemét. A viták és az eltűnések folytatódtak.

A volt feleség 1975 júliusában aztán végleg eltűnt. Három nappal később találták meg a ház mögötti mezőn: a saját hányadékába fulladt bele, vérében alkohol és válium halálos kombinációja. A halottkémi jelentés szerint öngyilkosság volt, gyomra tele volt whiskeyvel. Erzsébet mindig is csak vodkát ivott. A whiskeysüveg sosem került elő. A testet elhamvasztották, a hamvakat az özvegy gyermekei szeme láttára szórta szét a portán.

Birges János szinte kifordult magából a haláleset után.

Úgy kezdte el szórni a pénzt, mint még soha, méregdrága öltönyöket vett, és egyre több időt töltött a kaszinókban. Egyik nap nyolcezer dollárnyi konzervdoboz érkezett a házhoz. Másnap egy tonna hús. „Ez három évig elég lesz nektek” – mondta fiainak, és megint Vegas felé vette az irányt.

Az ételből több maradt, mint a vagyonból. 1979 végére a teljes vagyon odalett – és Birges egészségi állapota is komolyan romlásnak indult. Ahogy megjelentek az első fedezetlen csekkek, az egykor Erzsébetnek vett étterem rejtélyes módon kigyulladt és porrá égett. A háromszázezer dollárnyi biztosítási díj is a kaszinóban kötött ki. Nyomott áron adta el a családi házat, de ez sem volt elég az adósságok kifizetésére. Eddigre már kétszer műtötték daganattal, tavasszal pedig gyomorrákot diagnosztizáltak nála. Nem sokkal később belső vérzés következében került kórházba.

Eljött 1980. Halálos beteg volt, minden pénzét elveszítette, addigra már másodjára is elvált, leégett éttermének egyik fiatal pincérnőjétől. Nem volt vesztenivalója. Bombajó ötlete támadt.

1956-ban Birges egy bombával vette ki részét a felkelés eseményeiből: egy barátját a szó legszorosabb értelmében kirobbantotta börtönéből. Most is egy ilyen eszközbe helyezte reményeit.

A milliárdos üzletember szabadidejében botcsinálta feltalálóként töltötte szabadidejét első felesége halála előtt. Soha nem készített még mostani masinájához foghatót.

hotel2hotel4hotel3

Birges nem blöffölt, amikor azt írta, hogy nem lehet hatástalanítani a bombát: nyolc különböző módon aktiválódhatott volna a szerkezet. Belefúrnál, megpróbálnád szétfeszegetni, eldöntenéd, rázogatnád, leszednéd a fedelét, szétcsavaroznád? Bumm. Mindezek, valamint a beépített számláló mellett huszonnyolc kapcsoló volt a bomba elején, melyek megfelelő helyzetbe állítása lehetővé tette volna a gépezet biztonságos elmozdítását. Ténylegesen nem lehetett hatástalanítani. Ha megkapja a pénzt, elárulja, milyen kapcsolóbeállítások mellett lehet elmozgatni, hogy aztán kontrollált közegben felrobbanthassák – írta levelében a hatóságoknak.

A kaszinót és környékét kiürítették. Tucatnyi szakértő vizsgálta meg a bombát a következő huszonnégy órában, miközben a tulajdonos és az FBI azon tanakodott, mi legyen a váltságdíjjal. Még ha meg is kapják az utasításokat, mikorra érkeznének meg a postán? És mekkora kockázatot vállalnak azok, akik elszállítják a bombát? Nem: ettől a szörnyűségtől ott kell megszabadulni, ahol van. „Úgysem fizetnék ezeknek a rohadékoknak” – adta áldását a tervre a kaszinó tulajdonosa.

A levél szerint a hárommillió dollárt egy helikopterben kellett a megadott helyre szállítani. Ez a hely egy nyilvános telefonfülke volt, ahol a pilóta további információkat kap majd. Egyedül kell repülnie, és egy megadott irányba haladva egy stroboszkópot fog megpillantani. Négy percen belül le kell szállnia ott.

Birgesék terve az volt, hogy a pilóta leszálltakor fegyvert fognak rá, elszedik tőle a pénzt és a helikoptert, amivel aztán egy közeli völgybe szállnak, ahol két cinkostársuk vár rájuk egy Volvóval. Aztán vissza Európába, hogy tisztára mossák a pénzt.

A hatóságok papírdarabokkal töltötték meg a bőröndöt, a tetején ötezer dollárnyi valódi pénzzel. A pilóta mögött egy SWAT-kommandós rejtőzködött, lövésre készen. Nem találták meg egymást.

Murphy törvénye, ha nem is a bombával kapcsolatban, de ismét beigazolódott: ami elromolhat, az el is romlik. Egyik fiát megbüntették gyorshajtásért a tervezett leszállási hely közelében, a barátnője pedig árokba hajtott és kórházba került. Egy otthon felejtett akkumulátor miatt nem világított időben a stroboszkóp, a helikopter így sosem találta meg a tervezett helyszínt. Több mint egy óráig körözött ugyan a mező felett, amit a leszállási zónának tippelt, majd visszament a telefonfülkéhez, de nem kapott újabb utasításokat.

Az FBI innentől kezdve nem tudta elérni a zsarolót, és fogalmuk sem volt, mikor robban fel magától a bomba. A szakértők megannyi röntgenfelvételt és fotót készítettek róla, de ezzel sem jutottak előrébb: mikor kezdődött el a visszaszámlálás? Mennyire profi az elkövető? Tényleg tudja, mit csinál, vagy csak egy őrült játékszerével állnak szemben? Mennyire megbízhatóak az elemek? Nem lehetett tudni. Egy kerekasztal-beszélgetés során újabb és újabb ötleteket vetettek fel és el. Árasszák el folyékony nitrogénnel. Öntsék körbe aszfalttal. Kapják fel és vigyék el a legközelebbi golfpályára.

Végül úgy döntöttek, hogy megpróbálják szétrobbantani a bombát. Az elképzelés lényege az volt, hogy a bomba „agyát” – azaz az aktiváló mechanizmusokat – egy ilyen extrém és azonnali reakcióval választják el a „testétől”, iszonyatos gyorsasággal vágva el az áramköröket, melyek a 450 kiló dinamit felrobbanásához vezettek volna. Alig fél milliszekundum, míg a robbanás keresztülvág a bombán – gyorsabb, mint az elektromos impulzusok. Kockázatos ötlet, de messze a legjobb, amit ki tudtak találni. Egyhangúlag szavazták meg.

A szavazást tett követte. Miközben Birges a második pénzátviteli kísérletet kezdte szervezni, az FBI emberei biztosították, hogy ne legyen újabb alkalom. Délután három óra negyvenhat perckor aktiválták a bombára erősített robbanószert.

Bumm.

A Harvey’s Casino a földdel lett egyenlővé.

Birgesnek volt egy utolsó utáni trükkje az ilyen eshetőségekre is: a robbanószert tartalmazó doboz külső oldalára is ráerősített pár rúd dinamitot. A „lefejezési kísérlet” ezt robbantotta fel, ami aztán a kaszinó teljes pusztulásához vezetett. Senki sem sérült meg, de az épület használhatatlanná vált. Birges a rádióból értesült a dologról. „Na, most már nincs miért élnem” – szakadt ki belőle.

hotel5hotel6

A férfi nem sokkal később mégiscsak talált magának egy új életcélt: ha az első bomba nem jött össze, akkor csinál majd egy másikat. Joggal érezte magát biztonságban, hiszen bár a hatóságok már korán gyanakodni kezdtek rá, sokáig nem volt kézzelfogható bizonyítékuk. Az egyetlen nyom a fehér furgon rendszáma volt – a járművet a kaszinó közelében látták a bomba megjelenésének idején, a rendszámot pedig a moteltulajdonos felesége írta fel, akinél előző este megszálltak. Hajnali négykor felcsengettek hozzá, hogy akkumulátortöltő kábelt kérjenek – már csak ezért is emlékezetes maradt a látogatásuk.

A kocsi Birges húszéves fiáé volt. Vallomásában tartotta magát ahhoz, hogy nem tudja, mit keresett a kocsija a kaszinó közelében. Félmillió dolláros nyomravezetői díj, és fél év kellett hozzá, hogy előrelépés történjen – mint kiderült, a srác elmesélte volt barátnőjének dinamitlopási kalandjait, aki ezt követően szakított vele. Új barátja fordult az FBI-hoz az információval. Mindent bevetettek rajta: poligráfot, hipnózist, bármit, amit a nyolcvanas évek elején csodaszernek hittek. Az ifjabb Birgest és testvérét is nem sokkal később letartóztatták – azonban egyértelmű volt, hogy nem ők voltak az értelmi szerzők.

„Nem fogunk börtönbe menni az apánkért” – tört meg végül ellenállásuk. „Big Johnt” 1981. augusztus 15-én tartóztatták le. Az évekig húzódó tárgyalási procedúra során megannyi ügyvédet fogyasztott el, hogy végül aztán saját maga védője legyen. Később beismerte, hogy ő készítette a bombát, de azt állította, hogy kényszerítették rá – hol titokzatos nehézfiúk, hol a gyerekei. Ők az ügyészséggel kötött alku értelmében azonban ellene vallottak – és felfüggesztettet kaptak csupán –, és Birges Jánost végül húsz év börtönre ítélték. 1996-ban, rákban hunyt el, mielőtt letöltötte volna büntetését.

hotel7

Ami a bombát illeti, az FBI álláspontja szerint még napjaink technológiájával sem lett volna jobb esélyük hatástalanítani a szerkezetet – és a tárgyalásra készített modellverziót azóta is használják a kiképzések során. „Valószínűleg nehéz lenne ennél rafináltabbat készíteni” – fogalmazott egyik munkatársuk az ügynökség weboldalán.

Képek: Youtube, Wikipedia

Ha érdekes volt a cikk, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Kétezer letérdeltetett magyar foglyot kaszaboltak le a törökök Mohácsnál – régészek derítettek fényt a mészárlásra
A sebekből ítélve a törökök éles szablyával a fejre, nyakra mért vágásokkal végeztek a magyar katonákkal. Igazi mészárlásról árulkodnak a leletek.


A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolni látszik azt a feltevést, hogy az eddig megtalált öt tömegsírban a törökök által kivégzett magyar és közép-európai hadifoglyok nyugszanak. A régészeti-antropológiai feltárás tapasztalatai arra mutatnak, hogy

a mintegy 2000 letérdeltetett foglyot szablyával kaszabolták le, majd rendezetlen tömegsírokban hantolták el őket

írja közleményében a Szegedi Tudományegyetem.

A IV. tömegsír ásatási helyszínén az antropológiai feltárás munkáját Dr. Pálfi György, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének vezetője végzi munkatársaival és PhD-hallgatóival. Az SZTE „Mohács 500” kutatócsoportja a 2020 és 2022 között feltárt III. tömegsír csontmaradványainak anatómiai illesztését és antropológiai vizsgálatát az egyetem Lövölde utcai helyszínén folytatja. A tömegsír régészeti feltárását a pécsi Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályának vezetője, Neményi Réka vezeti.

A 2024 júniusában megbontott IV. tömegsírban szemmel láthatóan kaotikusan, egymásra roskadva fekszenek az emberi maradványok. A feltárás jelenleg is zajlik, sokfelé egy-egy koponyán, csontvázon már számozott címke látható, valamint speciális kódok segítenek a maradványok későbbi összeillesztésben. A levágott fejekkel a legnehezebb a munka; a III. tömegsírhoz hasonlóan itt is sok különálló koponya van. Pálfi György a régészekkel egybehangzóan azt valószínűsíti, hogy

a csata után itt végezték ki azt a mintegy 2000 hadifoglyot, akiket a csatatéren és a magyar tábor lerohanásakor ejtettek.

A történet drámája, hogy a kivégzetteket meglepetésként érhette a kivégzési parancs.

„Valószínű, hogy a törökök tanácskozása előtt még úgy gondolták, hadifogolyként elviszik őket a birodalom területére. A török források szerint Szulejmán szultán váratlanul döntött a kivégzésről. Ez sokkoló meglepetés lehetett a szerencsétlen embereknek, különösen, amikor látták, hogy egy-két sorral arrébb már buknak föl a társaik” – mondta az SZTE antropológusa.

A sebekből ítélve a török kivégzők éles szablyával a fejre, nyakra mért vágásokkal, hátulról-oldalról, akár egyszerre több foglyot is kaszabolva ölték meg az egymás mellé térdeltetett, lehajtott fejű keresztény katonákat. A vágások Pálfi György szerint nem kifejezetten a lefejezésre, hanem az egyén gyors elpusztítására irányultak. Általában kettőt-négyet csaptak a nyakra, koponyaalapra.

A tömegsírok állapotából, elhelyezkedéséből ítélve Pálfi György és régész munkatársai, Bertók Gábor igazgató és Neményi Réka ásatásvezető (JPM) szerint is elképzelhető, hogy a látvány kegyetlen pompája megrészegítette a török kivégzőket. Mivel a vágások nagy részét nyaktájra mérték, Pálfi György szerint a kivégzettek legalább felénél megsértették a nyaki ütőeret.

Kétezer emberből többezer liter vér ömölhetett ki, valószínűleg mozdulni sem lehetett a halottaktól és ez a kegyetlen rendetlenség akár a tömegsírok létesítését is meghatározhatta.

Pálfi György szerint az első halmokat különösen rendezetlenül hordhatták a négy tömegsírba, és csak később, a távolabb eső, jóval nagyobb V. tömegsírban fejezték be a temetést, ott már sokkal rendezettebben. Az antropológus hozzátette, hogy ezt igazolni nem lehet, csak elképzelni. Van kutató, aki éppen fordítva látja maga előtt: a legrendezetlenebb III-IV. tömegsírok lehettek az utolsók, talán ezt a munkát már nem nézte a szultán, és itt sietősebben vetették gödörbe a testeket.

A tömegsírokból a többségükben fiatal férfiak csontvázai mellett néhány 10-12 éves gyerek és néhány nő maradványa is előkerült. A gyerekek apródként vagy lovászfiúként szolgálhattak, a nők talán a táborban láthattak el feladatot. Az elhunytak születési régióinak megállapítására az SZTE Embertani Tanszék munkatársai a III. és a IV. tömegsír maradványain a stronciumizotóp-arányok vizsgálatát tervezik. Ezzel az eljárással a fogakból a születéskori földrajzi környezetet, a csontokból pedig a halál előtti időszak földrajzi környezetét lehet megállapítani.

Pálfi György azt is elmondta,

az 500 éves évfordulóra tervezett kiállításra legalább egy tucatnyi személy esetében arcrekonstrukcióval mutatják be, hogyan is néztek ki a mohácsi csatában részt vevő katonák.

A feltárás után a csontokat a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen megépülő kápolna kriptájában helyezik majd méltó nyugalomra az évfordulón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Azt szimulálták, hogyan nézett ki az egyik legkeményebb kivégzés az ókori Görögországban
A Brazen Bull-t nem megrendelésre készítették el, hanem egy athéni férfi saját önszántából tett kísérletet a kínzóeszköz létrehozására, amit később egy zsarnoknak ajándékozott oda.
Karkó Ádám - szmo.hu
2024. augusztus 09.



A Brazen Bull egy hírhedt kínzóeszköz volt, amelyet a Kr.e. 6. században talált fel egy athéni férfi, Perilaus – írja a LadBible.

Ez az eszköz egy nagy, bronzból készült üreges bika alakú szobor volt, aminek lényege abban állt, hogy az áldozatokat élve megsüssék, kegyetlen és fájdalmas halált okozva nekik.

Az áldozatot a bika belsejébe zárták egy csapóajtón keresztül, majd tüzet gyújtottak a szobor alatt. A bika alakú szobor felmelegedett, és az áldozat lassan megfőtt benne.

A találmány különös kegyetlensége abban rejlett, hogy Perilaus csöveket épített be a szoborba, amelyek az áldozat sikolyait állathangokká torzították, így a kívülállók számára az áldozat fájdalmának hangjai egy bika bömbölésére hasonlítottak. Perilaus nem kapott megbízást erre a kegyetlen eszközre, hanem saját kezdeményezésből készítette el, majd elvitte Phalarisnak, Akragas szicíliai zsarnokának, remélve, hogy az érdeklődni fog iránta.

Phalaris, aki híres volt kegyetlenségéről, és akiről egyes történelmi feljegyzések szerint azt állították, hogy kannibál volt, valóban érdeklődést mutatott a Brazen Bull iránt.

A zsarnok úgy döntött, hogy teszteli a szerkezetet, és Perilaust, a feltalálót helyezte el elsőként a bika belsejében. Tüzet gyújtottak a szobor alatt, és Perilaus hamarosan megtapasztalta saját találmányának borzalmait.

Phalaris azonban mielőtt Perilaus meghalt volna, kivette őt a bikából, hogy megkímélje az életét, de csak azért, hogy később más módon végezzék ki: Perilaust végül ledobták egy dombról.

Phalaris élvezettel használta új kínzóeszközét, és a Brazen Bullban történő kivégzések szórakoztatták őt. Azt mondják, hogy különösen élvezte, ahogy a bika szobra ringott, miközben az áldozat élve sült meg benne.

Phalaris uralma azonban nem tartott örökké. Amikor 554-ben megbuktatták, az új uralkodók úgy döntöttek, hogy Phalarisnak is meg kell tapasztalnia saját kegyetlenségének eszközét. A zsarnokot a Brazen Bullba zárták, és ő is ugyanazt a borzalmas sorsot szenvedte el, mint korábbi áldozatai.

A szimulációról készült rövid videót ITT lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Videokazettáktól kezdve a műizéig mindent lehet kapni. Méghozzá legálisan!” - Hazai szex-mérföldkövek a rendszerváltás után
Felelevenítjük az első magyar szexshopot, pornófilmet, swinger klubot, erotikus újságot és expót, valamint a szexuális oktatási reformokat.


Az első magyar szexshop

A rendszerváltás egyik legizgalmasabb hozománya az volt, amikor megnyílt az első magyar szexshop 1989-ben Budapesten, a Múzeum körúton. Az üzlet hamar népszerűvé vált azok körében, akik mindaddig csak külföldön találkozhattak efféle üzlettel. A Dunántúli Napló így számolt be a hasábjain erről a tabudöngető mérföldkőről: „…Videokazettáktól kezdve a műizéig mindent lehet kapni. Méghozzá legálisan! Illetve eddig ezt hihettük, hiszen a központi napilapok nagy ovációval számoltak be a bolt megnyitásáról. Most azonban, az Esti Hírlap információja szerint kiderült, hogy szó sincs engedélyekről. Az újság egyik munkatársa felhívta a Művelődési Minisztériumot, s azt az információt kapta, hogy a boltnak nincs joga olyan malacságok árusítására, amelyek a polcokon megtalálhatók. Az ügyet kivizsgálják, de a boltot egyelőre nem zárják be.

Azonban olyannyira nem sikerült bezáratni a helyet, hogy az ország egyik legnagyobb forgalmú szexshopjaként a mai napig működik.

Az első magyar pornófilm

Az első magyar profi felnőttfilm a Kovi-féle Pornósztár volt őnagysága volt, amit 1989-ben forgattak Leiter Laura főszereplésével. Ő volt a sztárja az 1994-es Hótehénke című filmnek is, szintén Kovi rendezésében, de utána a lány eltűnt a szakmából.

A Pornósztár volt őnagysága inkább volt erotikus film, mint pornó, hiszen az akkoriban világhírű, érzéki Emmanuelle-filmek mintájára készült. Olyan tipikus kliséket vonultatott fel az alkotás, mint a főnök-titkárnő, rendező-színész és fotós-modell szituációk.

Az első magyar swingerklub

A swinger életforma az ezredforduló környékén vált ismertté Magyarországon: az első magyar swingerklub 2002-ben nyitotta meg kapuit Budapest XVI. kerületében. Ennek jelenleg egy kőbányai swingerklub a fő konkurense, de még jópár hasonló hely nyílt időközben az országban. A swinger-műfaj hazai előfutára és egyben bevezetője Elizabeth King (született Király Tünde) pornószínésznő volt, aki nem csupán ezzel írt történelmet, hanem hogy elsőként teljesítette rajongói kívánságait az interneten, webkamerán keresztül.

A rendszerváltás pornográf újságjai

A már akkoriban is széles lapkínálatban csak kettő folyóirat bővelkedett a fotók mellett irodalmi élményekkel is. Az egyik az 1988-as alapítású Erato volt – az első hivatalosan engedélyezett erotikus magazinok egyike volt Magyarországon –, a másik pedig az egy évvel később indult Apolló, de mindkettő 1991-ig húzta. A Szexepír 1990-től hat szám erejéig borzolta a kedélyeket, méghozzá a szokatlan férfiaktjaival. Létezett egy irodalmi lap is, a Kamaszságok, de azt két szám után elkaszálták. Különféle szexlapok (pl. a Rajzszegx, Playsir, Play Eros) is közöltek folytatásos regényeket, elbeszéléseket. Az Aréna magazin 1989-ben egy független dunántúli képes hetilap nyári különkiadásának indult pikáns rejtvényújságként, fotókkal és novellákkal bővítve, és körülbelül 3 év alatt 19 számot élt meg.

Az erotika expók világa

Az 1997-ben szervezett, budapesti Erotika Kiállítás volt az első ilyen jellegű rendezvény hazánkban. A szervező Strausz Ildikó nevéhez többek között kertészeti és szerszámkészítési szakvásárok is kötődnek, és Bécsben ihletődött meg, hogy itthon is lenne igény erotikus szakkiállításra. Az első években még alig voltak látogatók, aztán úgy beindult a biznisz, hogy 2000-re már a plafonon is lógtak, ezért az Építők Sportcsarnokából a több tízezres látógatószámra dagadó rendezvényt áttették a nagyobb Lurdy Házba. 2005-től pedig elindult az Erotika Parádé és az Erotika Expo is Tomor András szervezésében, aki a rendszerváltás után pornófilmeket is gyártott Tom-Média nevű cégével.

A magyar szexuális oktatás reformja

A WHO 2010-ben kiadott „Az európai szexuális nevelés irányelvei” című ajánlása részletesen, korosztályokra lebontva taglalja a megfelelő ismereteket. Ezt az oktatási programot a magyar iskolákban is bevezették, megcélozva a fiatalok szexuális egészségének javítását és a felelős szexuális viselkedés népszerűsítését. A modernizált irányelvek a holisztikus szexuális nevelésre buzdítanak az olyan negatív megközelítéssel szemben, mint a nem kívánt terhességek és a nemi úton terjedő betegségek. A holisztikus megközelítés elősegíti, hogy a fiatalok képesebbé váljanak nemiségük és partnerkapcsolataik kielégítőbb és felelősebb alakítására, amely készségek a lehetséges veszélyek megelőzésében is lényegesek.

Források: 1,2,3,4,5,6,7


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Az első orgazmus a vásznon és a bluetooth feltalálása – a magyar származású színésznő tudósként is brillírozott
Méghogy nem lehet egy nő egyszerre gyönyörű és okos: Hedy Lamarr dívaként és matematikusként is elismerésre méltó újításokat vezetett be.


Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután” – mondta ezt Hedy Lamarr (1914-2000), korának egyik legszebb nője, aki imádta palira venni a férfiakat, miközben jóval többet tudott náluk. Annyi találmánya volt, és olyannyira hozzájárult a haditechnológia fejlődéséhez, hogy születésnapját nyilvánították az Európai Feltalálók Napjának. Bécs városa 2018 óta adja át a Hedy Lamarr-díjat, amely kizárólag olyan nőket illet, akik digitális területen alkottak maradandót.

Egy különös karrier

Na de ki volt ez a csodaszép lány, és hogyan érte el ekkora sikereket?

Hedy, azaz eredeti nevén Hedwig Kiesler egy bécsi bankár és egy magyar zongorista jómódú lányaként már kiskorában négy nyelven beszélt, illetve tánc- és zongoraleckéket vett, majd 16 évesen Bécs leghíresebb színiiskolájának lett a növendéke.

19 évesen beleugrott első házasságába egy fegyvergyárossal, és az ifjú ara annyira érdeklődött a fegyverek iránt, hogy férje örömmel megmutatta neki a tervezési folyamatokat. A lány komoly ismereteket szerzett a fegyverekről, a torpedókról és irányítástechnikáról. Házassága féltékenység miatt ért véget, úgyhogy Hedy inkább Hollywoodig menekült, ahol rögtön befutott. Mivel korábban Bécsben szerepet kapott az Extase című hangosfilmben (1933), ahol áramvonalasan nőies teste kétszer is látható volt meztelenül – a világon először –, nem váratta sokáig az első filmszerep a Metro-Goldwyn-Mayernél. Az ottani stúdiófőnök javasolta neki a névváltoztatást.

Az igéző szépségű nő megjelenésével egycsapásra átformálta a frizuradivatot az 1938-as Algier című filmben: ezt követően váltottak a színésznők a középen elválasztott, barna hajra az addigi szőke helyett. Hedy hozta divatba továbbá a különféle fejfedőket, például sálakat és turbánokat is. A termékeny színésznő összesen 31 filmben játszott 1930 és 1958 között, és ő demonstrálta először a filmvásznon a női orgazmust is. Ám nem tudott kitörni sohasem a szépasszonyi klisékből, szerepeit nem színészi tehetségéért dicsérték.

Egy zongorista és egy színésznő forradalmasítják a technológiát

A második világháború idején Hedy az első férjétől elcsent katonai tervrajzokkal állított be egy amerikai katonai fejlesztő laboratóriumba, felajánlva szakmai szolgálatait. A nő ugyanis hallotta a hírekből, hogy a pontatlan célzás miatt a szövetségesek túl sok torpedót pazarolnak el a tengereken. Fantasztikus találmányát – amely a bluetooth őseként ezt a problémát is megoldotta – nem csak az addigi ismereteinek, hanem a véletlennek is köszönhette. Ugyanis szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló adóberendezést hoztak létre, azaz a frekvenciaugrásos adásmódot, miközben csupán egy mechanikus (lyukszalagos) zongorára írt művet akartak szinkronizálni.

Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

Ők akkor még nem tudták, hogy a wifi, a mobil és bluetooth technológiák feltalálói lettek – ráadásul kettejük közt úgy indult az ominózus beszélgetés, hogy Hedy arról faggatta a zongoristát, nem kéne-e nagyobbra csináltatnia a melleit, és ebből kanyarodtak a szövetségesek háborús erőfeszítéseinek támogatásáig. Éles váltás, az biztos.

A találmány részletei és szabadalmaztatása

A kidolgozott találmányt titkos kommunikációs eszközként (Secret Communication System) nyújtották be az Országos Feltalálói Tanácshoz 1940-ben, ahol a szervezet elnöke, a General Motors kutatási igazgatója vetette fel a szabadalmaztatás ötletét. Két évvel később be is jegyezték a rendszert, amelynek lényege, hogy a torpedókat irányító rádiócsatornát védi a felderítés és a zavarás ellen, ezzel megnövelve a tengeri célpontok ellen indított torpedók találati valószínűségét. A találmányt felajánlották a haditengerészetnek, de az eljárást csak 1957-ben, a szabadalmi oltalom lejárta után két évvel vette elő egy cég, és 1962-ben, a Kuba elleni tengeri blokád idején alkalmazták először a blokádban résztvevő hajókon. A haditengerészet csak 1985-ben tette hozzáférhetővé a civilek számára az egyidejű frekvenciaváltást.

Antheil már 1959-ben meghalt, de Hedy 2000-ig élt, folytatva a fejlesztéseket hollywoodi laboratóriumában, folyamatosan ingázva a tudomány, a film és a szépségipar között. Találmányáért 1997-ben megkapta az Electronic Frontier Foundation, a technika úttörőjének járó kitüntetést, és még ebben az évben első női kitüntetettje lett a „feltalálói Oscar-díjnak” is. A bluetooth technológiája végül az 1990-es években forrt ki, lehetővé téve a különböző eszközök közötti adatátvitelt rövid távolságon belül.

Magánéleti kudarcok

Igaz, hogy Hedy szeretett technikai problémákon elmélkedni, de férjhez menni is imádott, hatszor sikerült is neki. Ezzel kapcsolatosan is akadt egy híres idézete:

„Talán az volt a problémám a házasságban - és ez sok nő problémája -, hogy egyszerre akartam intimitást és függetlenséget. Nehéz ezek közt egyensúlyozni… Abba kell hagynom, hogy olyan férfiakhoz menjek feleségül, akik alacsonyabb rendűnek érzik magukat nálam.”

Lamarr időskorát ráadásul olyan botrányok övezték, mint egy áruházi lopás, amely közben lebukott, valamint egy hosszú pereskedés egy számítástechnikai céggel, miután ők a megkérdezése nélkül felhasználták Lamarr egyik retusált fényképét egy szoftver csomagolásán.

Bár szülővárosát, Bécset tekintette igazi otthonának, Floridában halt meg dúsgazdagon. Végakarata szerint hamvai egy részét a bécsi erdőben szórták szét, és a bécsi központi temetőben díszsírhelyet kapott.

Hat házasság, 31 filmszerep és számtalan találmány: Hedy Lamarr, a fiatal tudósnők meseszép példaképének izgalmas életútja szerintem szintén filmre kívánkozik.

Források: 1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk