KULT

Zöld ketchup, mérgező tampon és kölcsönözhető szexbaba: megnéztük a bukott innovációkat bemutató Kudarcok Múzeumát

Budapestre is megérkezett a Museum of Failure, ahol olyan termékeket mutatnak be, amik vagy a rossz tervezés miatt buktak el, vagy egyszerűen a vásárlók szeszélyeinek estek áldozatul. Most összeszedtük a legmeghökkentőbb találmányokat, és eláruljuk azt is, melyik városban volt óriási bukás maga a Kudarcok Múzeuma.


Megnyitotta kapuit Budapesten a Museum of Failure (MOX) kiállítás, ami olyan bukott innovációkat mutat be, mint a kávé ízű kóla, a 3D tévé vagy az azbeszt tartalmú cigaretta.

Vannak termékek, amik a rossz stratégia és tervezés miatt buktak el, míg mások egyszerűen a vásárlók szeszélyeinek estek áldozatul. A kiállításon találkozhatsz digitális katasztrófákkal és orvosi balesetekkel is. Mi már láttuk a tárlatot. Mutatjuk, mi vár rád, és azt is eláruljuk, melyik városban volt óriási bukás a Kudarcok Múzeuma.

A Museum of Failure bemutatkozó szövege szerint a múzeum a sikertelen termékek bemutatásával egyedülálló betekintést nyújt az innovációba.

A tévedés része az innovációs folyamatnak, és minden fejlődés a múltbeli kudarcokból és hibákból való tanulásra épül.

A Kudarcok Múzeuma a világ minden tájáról származó, kudarcot vallott termékek és szolgáltatások vándorkiállítása, ami minden évben új műtárgyakkal bővül. 2017-es indulása óta a világ 12 városába utazott, többek között Washingtonba, New Yorkba, Párizsba, Sanghajba, Hollywoodba és Los Angelesbe is.

A Budapesti tárlat egy jól megközelíthető helyre, a Múzeum körútra költözött, pont a Nemzeti Múzeummal szembe.

A kiállítás egyik legérdekesebbnek tűnő része a rossz ízeket bemutató szekció. A megbukott ételek nagy részét hűtőben állították ki.

Láttunk zöld ketchupot a Heinz-től, a gyerekekből undort kiváltó Deluxe hamburgert a McDonald’s-tól, és kávé ízű Coca-Colát is.

A kiállításon természetesen helyet kapnak a tech óriások kudarcai is, például az érintőképernyőt elutasító Blackberry Storm és a futurisztikus Google Glass is. Ez utóbbinak nem csak az volt a hibája, hogy nem igazán működött, hanem az is, hogy „rejtett” kamerája adatvédelmi aggályokat is felvetett. Azokat, akik ragaszkodtak a viseléséhez, „Glassholes”-nak nevezték.

Az viszont meglepett, hogy a tárlat politikai, történelmi kudarcokat is bemutat. A Berlini fal egy darabját is kiállították, amit nem igazán értettem, mert természeténél fogva egyáltalán nem illett a kudarcra ítélt arcmaszkok és vízforralók közé. Illetve ilyen erővel bármely megbuktatott hatalom tárgyi emléke kikerülhetett volna a polcokra.

Külön szekció foglalkozik Donald Trumppal és a politikus/üzletember nevével fémjelzett termékekkel is.

A kiállításon érdekes módon olyan találmányokat is bemutatnak, amik annak idején nagyon is népszerűek voltak, bukásukat csak az idő okozta, illetve az, hogy nem tudták vagy akarták tartani a lépést a technológiai fejlődéssel és trendekkel. Erre jó példa a Blockbuster film- és videójáték-kölcsönző, ami 2004-ben 9000 üzlettel működött.

A DeLorean autó sokunk számára emlékezetes a Vissza a jövőbe című filmekből. A kiállításon megtudtuk viszont, hogy a típus az egyik leglátványosabb innovációs kudarc a történelemben. Luxus sportautóként hirdették, de rendkívül kis teljesítményű motorral rendelkezett, gyakran „kerekekkel rendelkező rémálomnak” nevezték.

A kedvenceim azok a termékek voltak, amiket orvosok javasoltak betegeiknek, és csak utólag derült ki, hogy súlyos mérgezést, sőt akár halált okoznak. Ilyen volt a Rely tampon, illetve a leszokás elősegítésére kifejlesztett cigaretta is.

Az egészségesnek reklámozott Kent Micronite cigaretta innovatív, titkos összetevője a rákkeltő azbeszt volt.

Szerintem nincs jobb játék a Lego-nál, így nagyon meglepett, hogy a kiállításon szembe találkoztam egy Technics helikopterrel. A leírásból kiderült, hogy a 90-es évek közepén a játékóriás a tapasztalt játéktervezőket fiatalabbakkal váltotta fel, akik nem vették figyelembe a gyártási költségeket. A Lego Fiber Optic-ot legyártani így többe került, mint amennyiért el tudták adni a készletet.

A kiállításon más bukott, sőt egyenesen morbid játékokat is láttunk. Barbie húgának Skippernek volt egy furcsa tinédzser verziója.

Ha a játék egyik karját elforgatták akkor megnőttek a mellei. Visszaforgatva pedig bizarr módon visszatért a serdülés előtti állapotba.

A szexualizált Barbie babánál talán csak az a kölcsönözhető szexbaba volt megdöbbentőbb, amit kifejezetten bérbeadásra hoztak létre. Minden kölcsönzés után fertőtlenítették és kicserélték az elhasznált, sérült részeiket, ám a szolgáltatást négy nappal a bevezetése után felfüggesztették hatósági nyomásra.

A kiállított kudarcok közt szerepel a Museum of Failure 2018-as hollywoodi kiállítása is. Mint írják, a helyiek elkerülték a turistaövezetben megnyitó múzeumot, a Hollywoodba látogatók pedig inkább filmsztárok viaszfiguráira voltak kíváncsiak „nem pedig a múzeumunk okos szellemi stimulációjára.”

És akkor itt essen szó a budapesti kiállítás pár saját kudarcáról is.

Alapvetően nagyon tetszik a kiállítás témája, hogy bemutatja a kudarcra ítélt találmányokat és azok történetét.

A kiállítási tárgyakat azonban csak számmal jelölték, nem volt mellettük információs tábla. A bejáratnál kaptunk egy 23 oldalas, összetűzött listát. Ezt lapozgatva tudtuk elolvasni a kiállított 181 találmány kudarcainak történetét, ami meglehetősen körülményes volt.

Több meghökkentő kinézetű tárgyat is láttunk a tárlaton. A kiállított innovációk nagy részét azonban nem forgalmazták Magyarországon, nem voltak ismerősek és a kinézetük sem figyelemfelkeltő, ezért sok felett átsiklott a szemünk, és nem vettük a fáradtságot, hogy kibogarásszuk a listából.

A találmányok között több szolgáltatás is szerepelt, amit nem sikerült vizuálisan jól megjeleníteni a tárlaton. A kihúzott kábelű monitorok ugyan szimbolizálhatják a megbukott technológiákat, de sokkal valószínűbb, hogy valami technikai probléma miatt nem kerültek áram alá a képernyők. Azt pedig már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a megbukott 3D tévé mellé nem a hozzá passzoló 3D szemüvegeket állították ki.

Nagyon meglátszik az épületen, hogy sebtében rendezték be a csütörtöki megnyitóra. Úgy tűnik, egy felmosás sem fért már bele az időbe. Az üvegek és padlók koszosak, több kiállítási tárgy is hiányzik a polcokról, és a kudarcról szóló motivációs idézeteket is igénytelenül helyezték ki.

Az egésznek nagyon lepukkant hatása van a hirdetéshez képest, ami még a korábbi, külföldi helyszíneken mutatja be a tárlatot.

Összességében bár tényleg érdekes a téma, az előző kiállítások installációit nézve csalódás a tárlat, pláne a 6450 forintos jegyárért.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a kiállítás, további infókat a Museum of Failure honlapján találsz – ami szintén hagy némi kívánnivalót maga után. A weboldalon a kiállítás pontos címét is csak hosszas keresgélés után találtam meg: Múzeum krt. 37. Ahogy egy informatikus kollégám megjegyezte: a Museum of Failure a saját weboldalt is kiállíthatná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk