KULT

X-Faktor: Bodrogi Gyula unokájától egy gégegyulladásos Donald kacsáig mindent bevetett az új évad

Új mentort, új szabályt, új tehetségeket és új önjelölt zseniket hozott a 2022-es X-Faktor első válogatója.


Van egy jó és egy rossz hírem. Itt van az ősz, és visszatért az X-Faktor. Ez a jó és a rossz hír is, kinek-kinek ízlése szerint.

Sok dilemmát okoz a magamféle értelmiséginek. Hiszen egyfelől érzem, hogy egy írástudó embernek utálnia illene mindent, ami kommersz.

De ha őszinte akarok lenni, én végső soron jól elszórakozom rajta.

Igen, van benne sok bosszantó elem, műviség, de néha tényleg szembejönnek hiteles új előadók, tehetséges fiatalok, és bár a humor nem szárnyal Monty Python-i magasságokban, azért sokszor lehet rajta röhögni is.

Nem Antonioni és Greenaway munkásságával vetem össze, hanem játékként fogom fel. Mondjuk az a bő háromnegyed év, ami eltelik két évad között, kell is, hogy a szervezet feldolgozza és felkészüljön az újabb adagra, de lényeg a lényeg: összességében kíváncsian vártam, hogy elkezdődjenek a válogatók.

Több újdonságot is hozott az új évad. Van szabályváltozás: idén nincsenek kategóriák. Hogy akkor mégis milyen elv alapján választják ki majd a mentorok a versenyzőiket, az egyelőre rejtély, aminek a megfejtésére úgy tűnik, egészen a táborig várnunk kell. (Persze ez csak nekünk jövő idő, hisz már a mentorházat is felvették, vagyis ők már pontosan tudják, kiket láthatunk majd az élő adásokban.)

A legszembetűnőbb változás a mentorcsere. Csobot Adélt a kárpátaljai Herceg Erika váltotta. Erika eddig pályafutásáról itt írtunk bővebben és hamarosan interjút is olvashattok vele, szóval „maradjatok velünk”.

A számomra legszimpatikusabb újdonság viszont az, hogy Puskás… pardon, Dallos-Puskás Peti megfogadta: idén komolyabb lesz, nem juttat tovább a poén kedvéért borzalmas produkciókat és nem megy fel a színpadra produkálni magát.

Tehát idén nem lesz „rendezvény” kategória.

Szeretném hinni, hogy ez kicsit az én morgolódásom hatása is.

Persze a fél adást azzal telt, hogy Laci megpróbálta kizökkenteni mentortársát, és bűnbe vinni, de Peti – egy megingást leszámítva – kitartott.

Az első versenyző, Zoltán Kecskemétről érkezett, és amikor bejelentette, hogy a művészneve Rapman, ő fogja megnyerni az X-Faktort, habár csak három hónapja rappel, és most fog életében először közönség elé állni, sejthettük, hogy jobb, ha felhagynunk minden reménnyel.

El kell ismerni, hogy jópofa volt a mentorokról írt rapszámocska, volt benne valami báj, és Laci jogosan jegyezte meg, hogy kevesebbért is juttattak már tovább embereket, de a többiek hajthatatlanok voltak.

Erika is átesett a tűzkeresztségen, nagyon kedvesen, de határozottan azt mondta:

„Inkább rossz, de jól rossz.”

Aztán kaptunk a gyomrunkba egy sorozatot a balfékekből. A fiatal rapper lány, Diána közölte, hogy a mikrofon önbizalmat ad neki,

de produkciójával remekül demonstrálta, hogy az önbizalom olykor hamis barát.

Ezt a szakaszt Peti beszólása jellemzi legjobban. „Olyan gyorsan kiestél, hogy észre sem vettem.”

Aztán néhány ügyesebb, továbbjutást érő produkció után megjött Kiss Kevin, aki saját dalt hozott. Amikor bemondta, hogy a szám címe Csinibaba, elszontyolodtam, mint Drakula a szoláriumban. Ritkán sül ki jó belőle, ha valaki egy már ismert címmel új dalt ír. (Sosem értettem például, miért tartotta jó ötletnek a Sugarloaf, hogy John Lennon után ők is előálljanak a saját Instant Karmájukkal.)

Kevin azonban kellemes csalódást okozott, a dala szerencsére köszönőviszonyban sem volt Bágya András és Zsüti örökzöld slágerével. Jó pár éve írom a kritikákat az X-ről, de ilyen figurát még nem láttam.

A műsor készítői egy teljes blokkot vágtak össze Erika udvarlóiból. Közülük a 15 éves Dávid emelkedett ki, aki bevallottan azzal a szándékkal jött a műsorba, hogy meghódítsa a mentorhölgyet. Erika rámutatott, hogy Dávid a fia lehetne, de a srác nem jött zavarba:

– Engem nem zavar. Téged igen?

Az adás szép pillanata volt, amikor Zueva Ekaterina lépett színpadra. Az orosz lány néhány éve költözött Magyarországra, mert a férje itt kapott munkát. Elmondta, hogy Erika óriási sztárnak számít Oroszországban, és nagyon örül, amiért ő lett az X-Faktor mentora.

Talán van remény.

Abszurd pillanatokban sem volt hiány: Kovács Péter „Gróf” Kisgrofó unokaöccseként mutatkozott be, előadását Alex találóan így jellemezte:

„Mint egy gégegyulladásos Donald kacsa”.

Voltak olyanok, akiknek már az „énekeverseny” fogalmát sem sikerült értelmezniük. Nem igazán értem, miben reménykedett Gyenes Krisztián, aki fütyült – ez Hacki Tamást leszámítva senkinek nem jött be –, vagy a Michael Jackson-imitátor nő, aki Jackson zenéjére táncolt.

Fontos megemlíteni Tarsoly Lászlót, aki tulajdonképpen zseniális volt, egészen új szintre emelte a bikicsunáj jelenséget: ahelyett, hogy megerőszakolná Shakespeare nyelvét inkább saját nyelven énekelt.

De nem ez volt a műsor mélypontja, hanem Róbert, akivel azt kell mondjam, csúnyán elbántak a mentorok. Egyedül Alextől kapott a képességeinek megfelelő szavazatot, de Laci addig sírt, míg végül Erika és Peti is megingott.

Nem lehet X-Faktor válogató megható történet nélkül. Ezt ezúttal a gyermekotthonban felnőtt Beri Zsolt szállította, aki anyukájának énekelt. Szem nem maradt szárazon,

de le a kalappal Erika előtt, aki őszintén megmondta – szembe úszva a könnyárral –, hogy neki nem jött be a produkció.

A Long Story Short nevű pop-punk banda következett az Éjjel-Nappal Budapestből ismert Marschall Györggyel, akiknek felvállalt küldetése, hogy mainstreammé tegyék a műfajt.

Mondjuk a mainstream punk körülbelül olyan, mint a körúti remete, vagy az értelmes dadaista vers.

Szerintem unalmas volt, és hát körülbelül annyi köze van a punkhoz, mint a macskanyelvnek az oroszlánhoz. A pop punk önellentmondás.

A versenyző közül még említeni kell Bodrogi Enikőt, Voight Ági és Bodrogi Gyula unokáját, Bodrogi Ádám lányát. Ádámot futólag ismerem, a 90-es évek vége elején ő nyitotta Budapesten, a Károly-kert mellett az első olyan boltot Magyarországon, ahol vicces trükköket lehetett venni. A tesómmal egy időben törzsvásárlók voltunk nála. (Ő nyilván nem tudja, én ki vagyok, de hát ez ilyen.)

Az X-Faktor történetében időről időre felbukkannak hírességek valakijei. Bodnár Attila – azóta sajnos elhunyt – fia volt az első 2010-ben, ő a táborban elvérzett Lady Gagával.

Hernádi Judit Lánya, Tarján Zsófi 2012-ben próbálkozott. Ő sem jutott messzire, de azóta befutott a Honey Beasttel,

Bach Szilvi lánya, Danics Dóra kétszer is nekifutott, és második próbálkozásra megnyerte a versenyt.

Amikor híres ember valakije lép színpadra egy tehetségkutatón, az ember mindig izgul, mert hát azért a vér többször válik vízzé, mint nem, de Enikőért fölösleges volt aggódni, nagyszerűen énekelte Labirinthtől a Jeloust.

Ebből az adásból őt, Zueva Ekaterinát és Kevint látnám legszívesebben az élő műsorban, de persze még nagyon az elején vagyunk. Az első adásban nem voltak hisztiző kiesők, és a mentorok sem estek egymás torkának, de vélhetően ez változni fog. Meglátjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk