KULT

X-Faktor: A rap kiejtette az énekhangot az ország első számú énekversenyén. Érthetetlen…

Napi WTF.


Szombat este is volt X-Faktor, és most már úgy tűnik, egy olyan hét sem lesz, amikor Kiss Ramóna nem csillogtatja meg sokoldalú tehetségét. Korábban már énekelt, táncolt, és most a bevonuláskor kiderült: a harcművészetekben is jártas.

Ramóna szép és barátságos lány, aki nem ijed meg a színpadon, és élvezi, hogy ott lehet, de ennyi éppen elég is lenne. Minden más, amit ezeken felül a színpadon produkál, egyszerűen több a szükségesnél, és nem jó nézni.

Nem kétlem, hogy sokkal ügyesebb, mint a többi jelentkező, akit erre a műsorra castingoltak, de sokszor az az ember érzése, hogy túlságosan rátelepszik a műsorra.

Mellette látszik csak igazán, hogy egy párhuzamos univerzumnak mekkora szerencséje van a profi, szórakoztató és mégis mindig alázattal a háttérből(!) mókázó Till Attilával. Ramónának jelképesen annyi szerepe lenne, hogy kapcsolja a hívást A-ból B-be, vagy hiba nélkül elvigye a levelet a József Attila utcából a Szent László térre, vagyis közvetítse az információt. Ehelyett rengeteget beszél magáról, ráadásul teljesen érdektelen dolgokat. Hozzá ez a seregszemlék hangulatát idéző, önfényező revü a rendszeres tánc- és énekbemutatókkal, szerintem egyszerűen sok. Sőt, nem csak sok, hanem nagyon indokolatlan, és mivel nem képvisel kulturális értéket, maximum az időhúzásra jó.

Ha szuper műsorvezető, akkor az lenne a sok máz nélkül is. Egy kávé mellett érdekel, hogy kire szavaz és hogy a szülei ott vannak-e a közönség soraiban, nézőként nem.

Több tiszteletet a tévé előtt ülőknek, akik az énekesek versenyéért kapcsolták be a tévét, és nem a műsor háziasszonyának magánéletére, véleményére, szexizésére, vagy énekesi próbálkozásaira kíváncsiak!

A műsor 17.(!) percében lépett először versenyző a színpadra. Tóth Bettina a tőle megszokott rappel készült, melyhez a zsűri nagyon bólogatott, úgyhogy valószínűleg jó volt. Az ítészek kritikájából kiderült, hogy Puskás Peti barátnője imádja ezt a lányt, és Radics Gigi is hozzászólt valami olyat, amit tényleg csak abszolút hallással lehet felfedezni:

„Észrevettétek, hogy levágatta a haját?”

Igen, amúgy észrevettük.

Gáspár Laci kijelentette, hogy néhány éve még nem gondolta volna, hogy a tehetségkutatóban hasonló produkció szerepelhet, aztán sajnos nem folytatta, így nem derült ki, hogy mi történt a néhány év alatt, amitől annak mégis létjogosultsága lett az énekhangok versenyén. Kiemelte, hogy nagyon tetszik neki, hogy a lány több hangszínen is képes rappelni:

„Volt benne manusos hang, volt benne kutya és bocsi, de az jutott eszembe, amikor az Ördögűzőből visszabeszélt a csaj és több hangon beszélt vissza!"

– elmélkedett tovább az énekes.

Másodikként Ricco és Klaudia folytatta a fellépők sorát egy Gáspár Laci dallal, gyönyörű szólamokkal, pontosan kidolgozott előadással, nulla hamis hanggal és egy kevés modorral.

Puskás Peti elárulta, hogy korábban unalmasnak tartotta a produkciót, de mára megszerette. Radics Gigi hozzáfűzte, hogy nagyon szereti ezt a dalt,

ByeAlex több hamis hangot hallott és nála „nem ütötte meg a produkció azt az ingerküszöböt”.

A folytatásban Gulyás Roland hisztizett egy kicsit az énekórán, mire énektanára otthagyta őt, jól megrendezett, Barátok közt stílusban. A hasonlóan szomorú kisfilmek szerkesztése szerintem továbbra sem jó ötlet, mert a nézők a legnagyobb jóindulattal és tisztelettel hajlamosak hazaszavazni azt, aki ennyire nem érzi jól magát ott, ahol van. Nagyon keveseknek esik le, hogy mindez csupán egy kis játék, egy szerkesztői koncepció annak érdekében, hogy a kisfilm tartson valahová és a hiszti után eljusson az énekes az önfeledt gyakorlásig. Az otthagyott versenyzőért a mozi mélypontján megérkezett a hős Radics Gigi, aki megmentette az estét azzal, hogy elvitte Rolandot énektanárához, hogy kibékülhessenek.

Útközben Roland nagyon elfáradt, de szerencsére a szponzor energiaitaltól és Radics Gigi szponzor(?)autójától megtáltosodott és kibékült énektanárával. Lávcsika! <3

Radics Gigi valószínűleg nagy Alicia Keys rajongó, mert sokszor a haját is az övéhez igazítja, ám ami még nagyobb baj, hogy ezúttal Rolandnak is tőle adott egy dalt. Az énekes megoldotta, de nem volt testhezálló, na.

Gáspár Lackónak nem tetszett, mert szerinte unalmas volt, ByeAlex szerint a dal nem állt jól az énekesnek, mert ő „nem akkora frazírkirály”.

Puskás Petinek tetszett, és a kihagyott magas hangokkal kapcsolatban azt javasolta, hogy „bele kell menni a kockázatos dolgokba is”.

Berta Dániel és nagybőgője pörgött a színpadon ezek után, melynek végén ByeAlex azt mondta, hogy az énekes megérkezett a műsorba, de szerinte későn.

Radics Gigi szerint „iszonyatosan tehetséges zenész csávó”, de lapos volt a produkció.

(Ezúttal biztosan nem erről volt szó, de a „lapos”, a „nem jött át”, és a „nem volt benne lélek/fíling/stenk” általában olyan jokerkifejezések, amivel a ellenfél játékosát egy kicsit lehet gyengíteni anélkül, hogy az embernek túlságosan indokolnia kellene a kritika tartalmát. A „hallottam hamis hangokat” is ilyen, mert arra sem fogja azt válaszolni senki, hogy ő meg nem hallotta, mivel ha tényleg voltak, akkor az ciki.)

„Volt olyan pillanat, amikor kifejezetten azt vártam, hogy mi lesz, mi történik, vége lesz, vagy mi van”

- fogalmazta meg kritikáját Radics Gigi.

Gáspár László szerint Dani megtalálta a stílusát a blues-os hangszerelésben.

ByeAlex mentoráltja, Serena Rigacci énekelt a folytatásban, aki Radics Gigi Úgy fáj című dalát hozta angolul, olyan lazán kiénekelve a legnehezebb hangokat is, hogy parádé. Nekem nagyon tetszik benne az, hogy nem vágja az énekesektől gyakran megszokott szenvedő arcot éneklése közben annak érdekében, hogy nyomatékosítsa, hogy mekkora hajlítást készül éppen végrehajtani. Ehelyett

tök unott fejjel úgy nyomja ki a legdurvább hajlításokat is, hogy kiderüljön: semmiféle fizikai fájdalmat nem okoz neki a legnehezebb részek eléneklése sem.

A végén mind a négy mentor állva tapsolt, Radics Gigi minden pillanatát élvezte a dalnak és tetszett neki, hogy a lány nem akarta ugyanazt csinálni, amit ő.

A második kör elején Ricco és Klaudia pörgette fel a tempót. Jó volt, profi volt, nincs itt semmi látnivaló.

ByeAlexnek nagyon tetszett, Puskás Peti szerint „tökéletes produkció volt”, Radics Gigi szerint nagyon jó, hogy lazán voltak „felöltözködve” és ez is hozzájárulhatott ahhoz is, hogy ilyen lazán tudtak lenni a színpadon.

Berta Dániel másodjára elővette a seprűgitárját és nagyon élvezte az előadást, ami nyilván jó hangulatú lett emiatt. ByeAlex szerint koleszos házibuli hangulata volt a nótázásnak, Radics Giginek úgy tűnt, hogy most jobban beleélte magát az énekes, mint az első dalnál.

Serena Rigacci másodjára átment trendibe és – habár ezt biztosan meg fogja kapni kritikaként egyszer -, de nekem nagyon tetszik, hogy ennyire unottan énekeli el még a legnehezebb fejhangokat is. A zsűri imádta.

Tóth Bettina magyarul rappelt, kiváló színpadkép mellett. Én beletekertem, bevallom, de újra csak hozzáteszem, hogy több általános iskolás énektanítványom imádja őt, úgyhogy a fiatalokat képes volt megszólítani, az egészen biztos. A zsűri állva tapsolt, Puskás Peti „remegett az örömtől”, és az este legjobb produkciójának nevezte a műsorszámot.

Kifejezetten jó, igényes és átgondolt a műsor styling-ja - írtam volna, de csakis Gulyás Roland előadása előtt, mert az övé nagyjából a gerendási italmérésben lett volna menő a 90-es években. Ettől függetlenül Gulyás Roland még mindig nagyon jóképű, szuperül énekel és jól állnak neki a balladák. Benne is az a jó, hogy nem modoros, és nem akar látványosan belehalni a balladákba.

Gáspár Lacinak hiányérzete volt, és azt kérte, hogy tegye bele a lelkét jobban az énekes, ByeAlex szerint nem volt jó a dalválasztás, de azért végig lekötötte az előadás. Puskás Peti azt javasolta, hogy a technikára való koncentrálás helyett inkább érzelmekkel kezdjék megtölteni a produkciót.

Az ismétlések után lezárták a szavazást, majd

Berta Dániel és Tóth Bettina párbajából a lány került ki győztesen, így Berta Dániel búcsúzott a versenytől.

Fura érzés látni, amikor az országos énekversenyen megver egy kiváló énekest egy rapper, olyasvalaki, aki bár nagyon trendi és magabiztos, és manusos és kutyahangon is tud rappelni, de ne menjünk már el amellett, hogy mégsem énekelt a műsor alatt egy eltévedt hangot sem.

Szerencsére nem a továbbjutás feltétele a boldogságnak, reméljük, hogy Dani nekiáll egy jó kis élő zenekart összerakni, és jövő héttől akár már koncertezhet is a rockabilly bandájával és a seprűgitárjával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk