KULT

X-Faktor, 1. élő show: ByeAlex Freddy Krueger pulcsijában érkezett, Csobot Adél megkopasztott egy paradicsommadarat

Mardoll pedig pudlifejű ősasszonynak öltözött, de szerencsére jó éneklésből sem volt hiány. Kritika.


Ezt is megértük: elérkezett az első élő adás. Innentől felgyorsulnak az események, hiszen rögtön négyen ki is esnek, és a döntővel együtt mindösszesen csak öt élő adás lesz. Pozitívum, hogy ezek szerint a műsor készítői nem babonásak, mert akárhogy is számolom, az előválogatókkal együtt összesen 13 adás jön ki.

Annyira lefoglalt minket, hogy melyik tehetséges versenyző jut tovább és esik ki, hogy elfeledkeztünk egy nyugtalanító tényről:

a mentorok Miller Dávidot is magukkal vitték az élő showba.

Amúgy Miller Dávidot eddig kedveltem, de most dalra fakadt. Persze könnyű neki dalra fakadni, nem fogják kiejteni, és még szék sem kell hozzá.

Jó, csak gonoszkodok, Dávid nem énekel rosszul, és ha Istenes Bence és Csobot Adél promózhatta a válogatóban a Sowiesót, akkor ennyi Dávidnak is jár. A nagy bevonulás közben azon töprengtem, ki lehet a pudlinak öltözött versenyző. Aztán rájöttem: Mardoll, ki más.

A mentorok is úgy öltöztek fel, mint akiknek az éjszaka közepén atomtámadás érte a gardróbját, hetekig pucéran voltak kénytelenek járni, és most már mindegy nekik, mit, csak ruhát kapjanak.

Alexet talán a kedvenc filmjei ihlették meg: Grindelwald hajában és Freddy Krueger pulcsijában érkezett. Adél dzsinn lány frizurát csináltatott és megkopasztott egy paradicsommadarat, csodálom is, hogy a környezettudatos Peti szó nélkül hagyta.

Persze ő is figyelemre méltó öltözetben érkezett, Harry Potterbe oltott Kőhalmi Zoliként vonult be, de nekem még Dexter is eszembe jutott róla, a feltaláló kölyök. Laci volt a legvisszafogottabb, szerintem belátta, a mentor csapat elérte az őrületnek azt a fokát, hogy már csak a normalitással lehet kitűnni onnan.

A Harmonies kezdte a műsort. Amúgy az adás este 8-tól negyed 1-ig tartott, ami csak egy dolgot jelenthetett: bitang hosszú felvezető kisfilmeket (és sok reklámot).

Sajnos az egyes produkciók egyelőre nem elérhetőek az RTL hivatalos felületein, kénytelenek vagytok beérni a felvezető videóval, illetve kutakodni az internet bugyraiban.

Dua Lipa If You Don’t Wanna See Me című számát énekelték, picit beidézve Whitney Hustont is. Nem tudom, hogy csinálja ez a három lány, de miközben az este (és a verseny) során alig volt olyan énekes, aki ne betlizett volna, ők mindig tisztán énekelnek, még három szólamban is. A lányok természetesen széket kaptak.

A reklámszünetben teleszórták a színpadot dinókkal, és érkezett Mardoll, akiről kiderült, mégsem pudlinak öltözött, hanem ősasszonynak. (Gondolom, ez nem az a műsor és produkció, ahol értelme volna rámutatni, hogy a dinoszauruszoknak semmi köze az ősemberekhez.) Egyébként a dal (bár még mindig zavarban vagyok, amikor egy rapszámot dalnak nevezünk) fent van a youtube-on, angolul tudóknak ott a szöveg is.

Könyvdarálóknak nem ajánlom.

Legyen elég annyi, a „go full in, hit my tonsils” (kb. told fel a mandulámig) sor nem a gégészet szépségeire próbál rávilágítani.

Mardoll-lal kapcsolatban dilemmáztam, nem tudtam eldönteni, hogy ő egy nagyon érzékeny művész, akinek sok gondolata van a világról, vagy egyszerűen csak zizi. Most az utóbbira hajlok, de az biztos, hogy neki színpadon a helye. Nem feltétlenül azon a színpadon, ami előtt én ülök (esetleg állok), de színpadra született, az biztos. Nem meglepő, hogy leült.

Nagy Regina színpadra lépése előtt Peti hosszú monológot tartott arról, hogy a kommentelőknek bele kéne gondolniuk, miket írkálnak adott esetben gyerekeknek. Tök igaza van, de mind tudjuk, hogy teljesen reménytelen.

Viszont én is önkorrekciót tartok. Nekem Regina eddig nem tetszett annyira, mert hát szép hangja van, aranyos, de a Szécsi Pál dalok éneklése annyira nem tudott lázba hozni.

Na de most! A Nem vagy te Néró című dalt énekelte, amit valaha Késmárky Marika vitte sikerre (tudom, fogalmatok sincs, ki ő, guglizzatok rá), de Reginának olyan jól állt, mintha direkt neki írták volna. Magabiztos természeteséggel mozgott a színpadon. Le a kalappal, Marót Viki aggódhat, új retro királynő van születőben. (Regina produkcióját néztem újra a legtöbbször ebből az adásból.)

Három erős produkcióval indult tehát a show. Ekkor jött Roland, akiről Alex elmondta, nem alakult ki még a zenei egyénisége. Azt is felvetette, hogy Roland nem popénekes, inkább az alternatív stílusok illenek hozzá.

Ennek ellenére Justin Biebert adott neki, ami minden, csak nem alternatív. A korábbi versenyzőkhöz képest nem volt meggyőző, nem érdemelt (és nem is kapott) széket. Roland a felvezető kisfilmben elmondta, hogy nagyon megviselte a stressz, például köhögést okozott nála. Laci szerint alighanem az előadásán is ez érződött.

Imi Plaza az egyik kedvencem a műsorban, mert Mardoll mellett a másik nagy bohóc (jó értelemben), aki képes hatalmas show-t csinálni. Laci nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy elsüssön egy poént. Még a válogatón felvetette Iminek, hogy a Modern Talking You My Heart You my Soulját kellene elénekelnie – és lőn.

Petinek ez a poén nem esett le, teljesen értetlenül állt azelőtt, hogy miért ezt a dalt választották.

Amúgy kicsit én is csodálkoztam a dalválasztáson, mert Laci a mentorházban pont azt kifogásolta Imi produkciójában, hogy elhitte magáról, nagy énekes, miközben nem az. És bár a Modern Talking azon együttesek közé tartozik, akikre ma már nem vagyok büszke (mármint hogy anno rajongtam értük), azt nem lehet elvitatni, hogy Thomas Anders nagyszerű énekes, impozáns hangterjedelemmel.

Iminek viszont a fejhangok nem mentek zökkenőmentesen.

Bár nem mondták ki egyértelműen, félmondatokból azt szűrtem le, hogy magától Imi sosem énekelte volna el ezt a számot, és lehet, Laci jobban tette volna, ha hagyja a versenyzőjét a saját ízlése után menni. Nem sikerült jól a produkció, annak ellenére, hogy Imi nagyon szerethető figura, és remekül áll neki a színpad.

Nem biztos, hogy az éneklés az ő útja. Én az RTL potentátjai helyében kipróbálnám műsorvezetőként, simán el tudnám képzelni egy Talk Show hostjaként, ahol az is belefér, hogy néha dalra fakad – még Friderikusz is próbálkozott ilyesmivel, és az ő karrierje sem roppant bele, pedig... Végül csak Lacitól és Alextől kapott volna széket, így a veszélyzónába került.

Nem úgy, mint Mehringer Marci, akit eddig is nagyon szerettem, de most még jobban a szívembe zártam. A bevezető videójában ugyanis pár pillanatra felvillant egy home video, amin Marci kisfiúként Cseh Tamást énekelt. Nem tudom, Alex, olvasod-e ezt, de amióta vannak magyar zenei tehetségkutatók, azt várom, hogy valaki Cseh Tamást énekeljen.

Ha netán meglépnétek ezt, ígérem, hogy életemben először fogok sms-ben szavazni.

Mivel Marci most AWS-t énekelt, így érthetően nem is szavaztam (igaz, nem is volt rá szüksége, hiszen leült és fel sem állt a műsor végéig). Nekem azzal együtt tetszett az előadás, hogy az AWS munkássága eddig nem szippantott be. 4 igent kapott.

A Beneath My Skin előadása sajnos nem volt ilyen sikeres, ahogy meg is jegyezték a mentorok, szétesett a produkció. Nem kaptak széket.

Paulina is az évad legnagyobb felfedezettjei közé tartozik. Most is saját dalt hozott, ami a mentorokat megosztotta, nekem bejött. Szegény Paulinát felültették a magasba, talán ez is hozzájárult, hogy nem tudott olyan felszabadultan énekelni, ahogy kellett volna.

De még így is sokkal jobban vinni tudott magával, mint Mardoll vagy a Beneath My Skin.

Ennek a dalnak van már klipje, ezért ha az X-Faktoros produkciót nem is, a videót megnézhetitek.

Szerencsére a mentorok is úgy gondolták, hogy a kis megingás ellenére is széken a helye a lánynak, hiszen az egyik legjobb énekes és dalszerző a mezőnyben, így leülhetett. Viszont ezzel elérkezett az első helycsere ideje. Mivel mind a négy szék foglalt volt, a nézők szavazhattak, ki álljon fel. A Harmonies került a veszélyzónába.

A Palace sosem volt a kedvencem, és most sem lett az. Az általuk képviselt cukirock (vagy popmetal) alapjában véve sosem jött be. Vannak olyan átütő erejű előadók, akiktől még ezt is elfogadom (pl. Bon Jovi), de a Palace nálam nem ez a kategória. Talán Alex fogalmazta meg a legjobban: „A rock and rollhoz nem tej és kakaó kell, hanem vodka”. Word.

Szerencsére senkit nem érdekel, hogy én mit gondolok, a mentoroknak tetszettek a srácok. Laci odáig ment, hogy akár a döntőben is ott lenne a helyük. (Spoiler: ennek ellenére nem kaptak széket, és nem lesznek ott a döntőben, mert kiestek.)

Ne is vesztegessünk rájuk több szót, hiszen jött Kamilla, és leénekelte a fejünket. Pedig Lady Gaga is azon előadók egyike, akinek a dalaival rendszeresen elvéreznek a zenei tehetségkutatókban. De Kamilla kész, érett előadó, akinek nem kell semmi, csak egy színpad, egy mikrofon és a hangja, hogy varázsoljon. Ami ritka:

kicsit úgy tűnik, az összes mentor benne látja az idei X-Faktor győztesét.

Mardollt váltotta a székeken.

Alee kicsit éneklősre váltott. Bevallom, én nem érzem, hogy annyira más lett volna ez a produkciója, mint a Nincsen gond és egyetértek Adéllal, aki úgy érezte, hogy ennél volt már sokkal átütőbb is a srác.

Ezzel együtt szerethető, múlt heti klipje is már 650 000 feletti megtekintésnél tart. Drukkolok neki. Regina helyére ülhetett le.

Tabatabai Flóra lépett színpadra utoljára, aki a mentorok szerint önmagához képest gyengébb volt, de még így is elég jó ahhoz, hogy leülhessen. (Az éneklés után megtudhattuk Alextől, hogy Flóra betegeskedett a felkészülés alatt.)

A nézők meglepő módon Kamillát állították fel.

Így már biztos volt:

Paulina, Flóra, Alee és Marci ott lesz a második élő show-ban. Ezután Ruszó Tibi énekelt nekünk egyet – nagyon jól énekel a srác, megérdemelne valami jó dalt is a tucattermék szerelmes ömlengés helyett –, majd Dávid lezárta a szavazást.

A szavazás nem hozott nagy drámát. Bár sajnálom, hogy búcsút kell mondanunk Imi Plázának, de be kell látnom, a továbbjutottak közül senkit nem cserélnék le rá. Elköszöntünk Rolandtól, akinek talán még sok az X-Faktor, de reméljük, nem adja fel.

Szegény Adél járt a legrosszabbul a mentorok közül, hiszen a Palace és a Beneath My Skin is kiesett – de hát a zenekarok sosem tartozott a legnépszerűbb kategóriák közé. Arccal a jövő szombat felé!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk